Az utóbbi időben terjedőben van az a jelenség, hogy bizonyos idegen eredetű, de a magyarban már meghonosodott igékhez (degradál, exportál, invesztál) magyar igekötők járulnak (ledegradál, kiexportál, beinvesztál). Ritkábban egyéb szófajoknál is előfordul a jelenség: ideális > legideálisabb.

Ez az úgynevezett „fölösleges igekötőhasználat”, melyet sokan nyelvi igénytelenségnek, míg mások egyenesen nyelvromlásnak tartanak. Tényleg így van ez? Egyáltalán: mi az oka ennek a jelenségnek?

Ezek a jövevényszavak főként latin eredetűek. A latin prefixumok (de-, ex-, in-) már rendelkeznek jelentéssel: de- (fosztóképző), ex- ’ki’, in- ’be’, ezért az ilyen igék már önmagukban rendelkeznek valamiféle irányultsággal (a de- esetében inkább egyfajta értékítéletről beszélhetünk). Ugyanígy az ideális melléknév jelentése már önmagában a ’tökéletes’, ebből kiindulva szükségtelen még felsőfokjellel megtoldani.

A jelenség oka az, hogy míg régen az író-olvasó ember rendelkezett több-kevesebb latinnyelv-ismerettel, ez manapság már nem így van. Nem tudunk latinul, nem érezzük a redundanciát. Arról van szó tehát, hogy a magyar nyelvbe bekerülő idegen szavakat a nyelvhasználók saját nyelvükhöz igazítják (akár kiejtésben, akár alaktani vagy mondattani szinten).

Ehhez hasonlatos az ún. „másodlagos jelölés”, amely már régóta ismert a nyelvtörténettel foglalkozó szakemberek körében. Amikor a nyelvhasználók már nem érzékelik egy szónak a jelöltségét, ezért másodlagos jelöléssel teszik a maguk számára érthetőbbé. Például a kívül határozószó -l-je eredetileg a valamitől való eltávolodást jelölte, de a beszélők egy idő után a hol? kérdésre válaszoló alakként kezdték értelmezni, holott az eredetileg a honnan? kérdésre válaszolt. Ezért toldották meg a -ről raggal.

Ugyanez a jelenség okozza a banántot, tulipántot, nálamnál alakokat is.

Sokszor tehát egyáltalán nem a nyelvi igénytelenség az oka a legideálisabb, beinvesztál és hasonló alakok létrejöttének. A beinjekcióz ige esetében (ahol a be- elvileg szintén fölösleges, hiszen in- = be) például némi jelentésváltozás érzékelhető (ha valaki beinjekciózza magát, az egyszeri, míg az injekciózza magát rendszeres cselekvésre utal).

Kedves Olvasók! Önök hogy állnak hozzá a kérdéshez: elfogadják, avagy nyelvi pongyolasággá degradálják (le) a jelenséget?

(A poszt megírásához forrásul részben Fazakas Emese tanulmánya szolgált.)