A pontosvessző mondatszerkezetek tagolására szolgáló írásjel. Nézzük meg közelebbről, mikor érdemes használni!

A többszörösen összetett (több tagmondatból álló) mondatok ún. tömbökre tagolódhatnak. Egy mondattömbnek számítanak a tartalmilag szorosabban összetartozó tagmondatok. A mondattömböket pontosvesszővel tagoljuk:

Gyógyszer nélkül nem érnék ki a kórházba, a gyógyszer viszont megteszi a magáét; amire kiérünk, kezem-lábam remeg és röpköd, majd elrepülök (Orbán Ottó).

Előfordul olyan is, hogy egy kéttagú mellérendelő mondat két tömböt alkot: ilyenkor a tagmondatok között csak lazább kapcsolat van.

Közelgő szoknyasuhogás mágneses vihara a levegőben; labirintikus léptek nesze… (Határ Győző).

A pontosvessző kiválóan alkalmazható párhuzamos mondattömbök elkülönítésére is:

Ha szerda van, azt szeretné, hogy már csütörtök legyen; ha csütörtök, azt, hogy péntek (Gyurkó László).

A pontosvessző használata azonban nem kötelező, minthogy a mondattömbök elkülönítése sem az. Viszont célszerű, mert megkönnyíti az olvasást, az értelmezést.

Ha a mondattömbök felsorolásszerűen követik egymást, ajánlatos kitenni a pontosvesszőt (vö. A felsorolások minkéntje).

A melléknévi igenévi összetételi tag jelölheti:

• a cselekvőt (adagolóberendezés, altatóorvos, ápolónő, emésztőenzim, falósejt, fogóreflex);
• a cselekvés eszközét (boncolókés, hallókészülék, operálókés, pipettázókészülék);
• a cselekvés helyét (boncolóterem).

Tipográfiai szempontból a pontosvesszőre ugyanazok az előírások vonatkoznak, mint a vesszőre: előtte soha sincs szóköz, utána viszont mindig.

A pontosvesszőnek érdekes irodalmi vonatkozása is van: Gádor Béla (1906–1961) író, humorista novellát írt Pontosvessző címmel. A húszas évek Magyarországán játszódó történetben a lecsúszott úri családból származó Rózsi fanyalogva fogadja a derék rézművesnek, Beke Lajosnak az udvarlását, mert faragatlannak tartja őt (és mert inkább a szép szigorló orvoshoz menne feleségül, aki úriember). Lajos egy utazásról képes levelezőlapot küld Rózsinak, amelyben pontosvesszőt használ. Végül Rózsit az unokafivére (aki a történet narrátora, egyben az író fiatalkori önmaga) beszéli rá a Lajossal kötendő házasságra, azzal az indokkal, hogy aki pontosvesszőt használ, az csakis művelt ember lehet.

– Meg vagyok győződve arról is, hogy fogalmad sincs róla, mikor használnak pontosvesszőt; mi fán terem az egyáltalán. De lám, Lajos tudja! A rézműves! Hát akkor mi jogon piszkálódsz vele? Vedd tudomásul, hogy az, aki pontosvesszőt használ, az jó stiliszta, művelt ember, és ideális házastárs egy jobb házból való úrilány számára…
Rózsi még egyszer megnézte a pontosvesszőt, aztán töprengve morogta:
– Hm… Tényleg… Ki gondolta volna…
Két hét múlva esküvőre készülődtünk. (…) Így hozott össze egy pontosvessző egy tartós, boldog házasságot. Azóta jómagam is sűrűn használok írás közben pontosvesszőt; eddig nem volt különösebb sikerem vele.

A felhasznált példák forrása a Magyar nemzeti szövegtár.

A novella teljes egészében elolvasható az alábbi kötetben: Gádor Béla: Néhány első szerelem története. K. u. K. Kiadó, Budapest. 83–91.

A kép forrása: http://podcastrevision.co.uk/imagewarehouse.