A magyar helyesírás négy alapelve – olvashatjuk a szabályzatban – a következő: a kiejtés szerinti írásmód, a szóelemző írásmód, a hagyomány szerinti írásmód, valamint az egyszerűsítő írásmód. Ezek az alapelvek határozzák meg, hogy egy szóalakot hogyan kell írásban rögzíteni. Az alapelvek olykor ellentmondanak egymásnak (pl. a hagyomány elve esetenként felülírhatja a kiejtés elvét), máskor kiegészítik egymást (a szóelemzés elve a kiejtés elvét egészíti ki). Ma az alapelvek közül az elsővel, a kiejtés szerinti írásmód elvével foglalkozunk.

A magyar helyesírás alapvetően hangjelölő: a betűk többnyire a kiejtett beszédhangok típusainak (ún. fonémáknak) felelnek meg.

A kiejtés elve tehát a következőképpen hangzik: a szavakat a sztenderd kiejtésnek megfelelően kell leírni. Például: kutya [kutya], pohár [pohár], piros [piros]. (Kapcsos zárójelben a sztenderd kiejtés olvasható.) Az elvet nem csupán szótövekre, hanem toldalékokra is alkalmazzuk: -va/-ve (határozói igenév képzője), -bb (középfok jele), -tól/-től (ablativusrag).

Bizonyos szóalakok helyesírásában nem érvényesül a kiejtés elve: a bura ‘borítóüveg’ elterjedt kiejtése [búra], az árbocé [árbóc], mégis rövid magánhangzóval írjuk őket. Ugyanígy nem jelöli helyesírásunk a mássalhangzók időtartamának megnyúlását a kisebb szóban, melynek ejtése többnyire [kissebb]. A kapzsi, pünkösd szavakban a kiejtésben megfigyelhető zöngésség szerinti részleges hasonulást nem jelöljük írásban. Ezekben az esetekben a kiejtés szerinti írásmóddal szemben a hagyomány elve érvényesül: az írásmód megőrizte az eredeti kiejtést, a korábbi írásformát vagy a ma már nem érzékelt eredetet. (A hagyomány szerint írásmóddal egy későbbi blogbejegyzésben foglalkozunk majd.)

A kiejtéstől eltérő írásmódú közszavakra további példákat itt olvashatunk.

Léteznek azonban a sztenderdtől eltérő kiejtésváltozatok (pl. archaikus vagy nyelvjárási alakok). Például: mért ‘miért’, ződ ‘zöld’, kő ‘kell’ stb. A helyesírás azonban nincs tekintettel ezekre az ejtésváltozatokra. Ahogy az AkH. mondja, ezek az alakok írásban kerülendők, bár hozzáteszi, hogy bizonyos esetekben mégis szükség lehet a sztenderdtől eltérő kiejtés írásbeli jelölésére. Például egy szépirodalmi szövegben művészi céllal is megengedett írásban jelölni a köznyelvitől elterjedt kiejtést: ennek sajátos stílusértéke van (gondoljunk csak például Móricz műveire!), vagy egy nyelvjárást lejegyző nyelvészeti szakszövegben fontos az eredeti kiejtés jelölése.

A helyesiras.mta.hu portál Helyes-e így? eszköze abban is újdonságot jelent az eddigi helyesírás-ellenőrző programokhoz képest, hogy bizonyos – általánostól eltérő kiejtésű – alakokat is ismer (pl. dógozik, bocsájt, mért ‘miért’). Ha ilyen bemenet érkezik, az eszköz felajánlja a nem sztenderd ejtésű alakhoz tartozó általános, köznyelvi kiejtésű változatot. Néhány példa:

• mért
• dógozik
• oan

Természetesen a lista nem teljes, így egyelőre csak korlátozott számban ismer nem sztenderd kiejtésű alakváltozatokat, de a lista bővítése folyamatos.