A magyar helyesírás szabályai, 12. kiadás
2015Az Akadémiai Kiadó hozzájárulásával.
Érvényes: 2015. szeptember 1-jétől.
Általános tudnivalók
Írás és helyesírás
1. Az írás a közlendők rögzítése látható jelekkel. A helyesírás valamely nyelv írásának közmegállapodáson alapuló és közérdekből szabályozott módja, illetőleg az ezt tükröző, rögzítő és irányító szabályrendszer.
A magyar helyesírás
a) Írásunk betűíró rendszerű, mert legkisebb egységei nem szavakat vagy szótagokat rögzítő írásjegyek, hanem hangokat jelölő betűk.
b) Írásunk a latin betűs írások közé tartozik, mert a sajátos magyar betűsor a latin betűkészletből alakult ki.
c) A magyar írás hangjelölő, mert betűi legtöbbször a kiejtett hangokat jelölik.
d) Helyesírásunk sokat tükröz a magyar nyelv rendszeréből: a szóalakokban általában ragaszkodunk a szóelemek feltüntetéséhez; az írásmóddal érzékeltetjük a tulajdonnevek különféle fajtáit; a különírás és az egybeírás révén megkülönböztetjük egymástól a szókapcsolatokat és az összetételeket; az összetett szavak elválasztásakor tekintettel vagyunk az összetételi tagok határára; stb. Mindez hozzásegít a közölnivaló árnyalt kifejezéséhez és értelmezéséhez. Helyesírásunkat – többek között – ezért nevezhetjük értelemtükrözőnek is.
A betűk
3. A beszédhangok írott jeleit betűknek nevezzük. A magyar beszédhangok egy részét egyjegyű betű jelöli: á, e, í, ü; b, r, s, v; más részét többjegyű: cs, sz, ty, zs; dzs.
Kézírásban is, nyomtatásban is vannak kisbetűk és nagybetűk: a, ő; c, r, gy, zs, dzs; A, Ő; C, R, Gy, Zs, Dzs (csupa nagybetűs szövegben, valamint betűszókban: GY, ZS, DZS) [vö. 5., 8., 10., 285. a)].
A magánhangzók jelölése
4. A magyar magánhangzókat egyjegyű betűk jelölik.
a) A rövid magánhangzók a következők: a, e, i, o, ö, u, ü.
b) A hosszú magánhangzók a következők: á, é, í, ó, ő, ú, ű.
5. A magánhangzókat jelölő nagybetűkre mind kézírásban, mind nyomtatásban ugyanúgy fel kell tenni az ékezeteket, mint a kisbetűkre, például: Ödön, Ürményi, Ázsia, Óbuda, Őriszentpéter. Csak a rövid i nagybetűs alakján nincs pont, például: Ilona, Izland. A hosszú nagy Í-re azonban ki kell tenni az ékezetet, például: Írország, Írott-kő.
6. A magánhangzók időtartamának fontos nyelvi szerepe van; más szó lehet a rövid és más a hosszú magánhangzós, például:
|
Stilisztikai célból (a szokatlanul hosszú ejtés érzékeltetésére) a magánhangzót jelölő betűket halmozhatjuk is, például: Één? Góóól! Neeem.
A mássalhangzók jelölése
7. A magyar mássalhangzókat – a kis j kivételével – mellékjel nélküli betűvel jelöljük.
a) A mássalhangzókat jelölő betűk közül tizenhét egyjegyű: b, c, d, f, g, h, j, k, l, m, n, p, r, s, t, v, z: pálma, fejtegetés, kér stb. Nyolc betű kétjegyű: cs, dz, gy, ly, ny, sz, ty, zs: batyu, csökönyös stb.; egy pedig háromjegyű: dzs: lándzsa stb.
b) A mássalhangzók hosszúságát betűkettőzéssel jelöljük. Az egyjegyűeket kétszer írjuk le: bb, cc, dd, ff, gg, hh, jj, kk, ll, mm, nn, pp, rr, ss, tt, vv, zz: add, aggot, kellett stb. A többjegyűeket csak az összetett szavak tagjainak határán kettőzzük teljesen, például: jegygyűrű, fénynyaláb, díszszemle; egyéb helyzetekben egyszerűsítve kettőzzük őket, vagyis csak első jegyüket írjuk kétszer: ccs, ddz, ddzs, ggy, lly, nny, ssz, tty, zzs, például: loccsan, eddzük, asszonnyal [vö. 92.]. De elválasztáskor, például: locs-csan, edz-dzük, asz-szony-nyal [vö. 226. f), 227.].
8. Nagy kezdőbetűk írásakor a többjegyű betűknek csak az első jegyét írjuk nagybetűvel, például: Csoma, Dzsingisz, Szolnok, Zsolt.
A csupa nagybetűvel írt betűszókban a többjegyű betűk minden jegyét naggyal írjuk, például: ENSZ, GYSEV [vö. 285. a)]. Hasonlóképpen járunk el akkor is, ha bármely szót (vagy akár hosszabb szöveget) végig nagybetűvel írunk, például: CSOMAGMEGŐRZŐ; TILOS A DOHÁNYZÁS!
9. A mássalhangzók időtartamának fontos nyelvi szerepe van; más szó lehet a rövid, és más a hosszú mássalhangzós, például:
|
Stilisztikai célból (a szokatlanul hosszú ejtés érzékeltetésére) a mássalhangzót jelölő betűket többszörözhetjük is, például: Nnem! Terringettét! Pssszt!
Az ábécé
10. Az ábécé a betűk meghatározott állománya és felsorolási rendje. A magyar magánhangzókat és mássalhangzókat jelölő 40 kisbetű (a magyar ábécé): a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs.
A magyar nagybetűk sorrendje ugyanez, alakjuk a következő: A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs. [Vö. 3., 5., 8.]
11. Az írásgyakorlatban gyakran előforduló q-t, w-t, x-et és y-t így soroljuk be a magyar ábécébe: … p, q, r … v, w, x, y, z, zs; … P, Q, R … V, W, X, Y, Z, Zs.
A ch-t a betűrendbe sorolás szempontjából (bármely hangértékben áll is) c + h kapcsolatnak tekintjük. [Vö. 15.]
12. Bizonyos családnevekben régi, ma már egyébként nem használatos magyar betűk is előfordulnak. [Vö. 86., 155.] Ezeknek a többnyire kétjegyű betűknek egy része magánhangzókat, más része mássalhangzókat jelöl, például:
|
Az ilyen – régi betűket tartalmazó – nevek betűrendi besorolásának módjáról a 15. pont szól.
13. Az idegen tulajdonnevekben és egyéb szavakban más ábécék betűi és betűkapcsolatai is előfordulnak mind a magánhangzók, mind a mássalhangzók jelölésére, például:
|
Az idegen betűket és betűkapcsolatokat tartalmazó tulajdonnevek és egyéb szavak betűrendi besorolásának elveit a 15. pont tartalmazza.
A betűrendbe sorolás
14. A betűrendbe sorolás az az eljárás, amellyel a szavakat, szókapcsolatokat – általában a magyar ábécé alapján – sorrendbe szedjük. A fontosabb általános szabályok, amelyek a szótárakban, lexikonokban, névsorokban stb. való eligazodást segítik, a következők:
a) A különböző betűvel kezdődő szavakat – a c) pontban jelzett kivételekkel – az első betűk ábécébeli helye szerint állítjuk rendbe, illetőleg keressük meg, például:
|
A betűrendbe sorolás szempontjából nem teszünk különbséget a kis- és a nagybetűk között. Ha azonban két besorolandó egység között csupán ebben a vonatkozásban van különbség, akkor a kis kezdőbetűs szó megelőzi a nagy kezdőbetűst, például:
jácint szűcs Jácint Szűcs opera viola Opera Viola
Az egyjegyű betűt teljesen elkülönítjük az azonos írásjeggyel kezdődő, de külön mássalhangzót jelölő kétjegyű (illetve háromjegyű) betűtől. Mindig az egyjegyű betű van előbb, például:
|
b) Ha a szavak azonos betűvel vagy betűkkel kezdődnek, a sorrendet az első nem azonos betű ábécébeli helye határozza meg, például:
|
Az egyjegyű betűt (miként a szó elején is) teljesen elkülönítjük az azonos elemmel kezdődő, de külön mássalhangzót jelölő kétjegyű (illetve háromjegyű) betűtől, tehát az egyjegyű betű itt is mindig megelőzi a megfelelő többjegyűt.
Az egyjegyű betűk sorrendjében a kettőzött betűk első és második írásjegye külön-külön betűnek számít. (Vagyis: bb = b + b, rr = r + r stb.)
A többjegyű betűk kettőzött változatait tartalmazó szavakat sohasem az egyszerűsített alakok szerint soroljuk be a betűrendbe, hanem a megkettőzött betűt mindig két külön betűre bontjuk. (Vagyis: ccs = cs + cs, ggy = gy + gy, ddzs = dzs + dzs stb.) Például:
|
c) A magánhangzók rövid-hosszú párjait jelölő betűk (a – á, e – é, i – í, o – ó, ö – ő, u – ú, ü – ű) betűrendbe soroláskor a kialakult szokás szerint mind a szavak elején, mind pedig a szavak belsejében azonos értékűnek számítanak. A hosszú magánhangzót tartalmazó szó tehát meg is előzheti a megfelelő rövid magánhangzót tartalmazót, például:
|
A rövid magánhangzós szó kerül viszont előbbre olyankor, ha a két szó betűsora csak a megfelelő magánhangzók hosszúságában különbözik, például:
|
d) A különírt elemekből álló szókapcsolatokat és az egybeírt vagy kötőjellel kapcsolt összetételeket minden tekintetben olyan szabályok szerint soroljuk betűrendbe, mint az egyszerű szavakat. A szóhatárokat tehát nem vesszük figyelembe. Ugyanez a szabály érvényes a közszavak közé besorolt tulajdonnevekre is. Például:
|
e) Különleges célt szolgáló névsorokban, tárgymutatókban, kartotékokban stb. a több szóból álló egységeket vagy az egész kapcsolat, vagy csak az első elem alapján szokás besorolni, ahogyan a könnyebb kezelhetőség érdeke vagy egyéb szempont kívánja. A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén követendő eljárást hazai és nemzetközi szabványok írják elő.
15. A betűrendbe soroláskor a szokásostól némiképp eltérően kezeljük a régies írású magyar családnevekben, valamint az idegen szavakban és tulajdonnevekben előforduló régi magyar, illetőleg idegen betűket.
A régies írású magyar családnevekben levő kétjegyű betűket elemeikre bontva soroljuk be (ew = e + w, ch = c + h, cz = c + z stb.). Az idegen ábécékben használt kapcsolatokat szintén külön betűk egymásutánjának tekintjük (ch = c + h, oe = o + e, sch = s + c + h stb.). Az idegen betűk közül azok, amelyek valamelyik magyar betűtől csak mellékjelükben különböznek, a betűrendbe soroláskor nem tekintendők önálló betűknek. Az idegen mellékjelet csak akkor vesszük figyelembe, ha az idegen mellékjeles betűt tartalmazó szó betűinek sorában nincs más különbség. Ilyenkor az idegen mellékjeles szó kerül hátrább, például:
|
16. Az olyan sajátos célú munkák (lexikonok, enciklopédiák, atlaszok és térképek névmutatói stb.), amelyekben magyar és idegen nyelvű szóanyag erősen keveredik egymással, rendszerint az úgynevezett általános latin betűs ábécét követik: a, b, c, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, t, u, v, w, x, y, z. Ebben a rendszerben mind a magyar, mind az idegen többjegyű betűknek minden egyes eleme külön, önálló egységnek számít, és a besorolás nincs tekintettel sem a magyar ékezetekre, sem az idegen betűk mellékjeleire.
Az ilyenfajta munkák szavainak betűrendbe sorolása bonyolult feladat. A követendő eljárást a könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén hazai és nemzetközi szabványok írják elő, illetőleg belső szakmai útmutatók szabályozzák. Ezek hatálya azonban nem terjeszthető ki írásbeliségünk általános gyakorlatára.
A hangjelölés
17. A magyar helyesírás egyik jellemzője, hogy a betűk legtöbbször a kiejtett beszédhangoknak felelnek meg. A szavak és a szóalakok leírását a következő elvek határozzák meg: a kiejtés szerinti írásmód, a szóelemző írásmód, a hagyomány szerinti írásmód és az egyszerűsítő írásmód.
A kiejtés szerinti írásmód
18. A kiejtés szerinti írásmód azt jelenti, hogy a szóelemek (szótövek, képzők, jelek, ragok) írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük, például: cipő, fény, láz, olló, ír, véd, húsz, tíz; -s, -talan, -telen, -va, -ve; -bb, -t, -j; -n, -tól, -től, -kor. Legnagyobb részük ezt az írásformáját tartja meg akkor is, ha több szóelemből álló szóalakba kerül. Bizonyos esetekben azonban a szóelemek kiejtésbeli módosulását az írás is feltünteti.
Művészi vagy tudományos célból nyelvjárási, régies vagy más, nem köznyelvi alakok írásbeli használatára is szükség lehet.
A szótövek írása
19. A szavak legnagyobb részének csak egyetlen, az általános köznyelvi kiejtést tükröző írott formája van, például: asztal, cipó, késő. Néhány szócsoport azonban – a nyelvhasználatbeli váltakozás vagy ingadozás miatt – bizonytalanságokra ad okot.
Az i, u, ü és az í, ú, ű
20. A szavak egy részében az i, í, u, ú, ü, ű ejtése ingadozhat. Írásban azonban a kialakult szabályokat kell követni.
21. Egyes szavaknak minden alakjában hosszú az í, ú, ű: íz, ízes, íznek; szín, színes, színész; szív, szíves, szívből; hús, húsok, húsból; súly, súlyos, súlya; új, újság, újra, újabb; gyűjt, gyűjtemény, gyűjtjük; hűs, hűsít, hűsek; tű, tűk, tűvel; stb. [Vö. 27.]
22. A szavak végén álló i legtöbbször rövid: kocsi, kifli, bácsi, néni, kicsi, nini; Peti, Mari; stb. Van azonban néhány hosszú í-re végződő szó is, például: sí, rí, zrí.
23. Az egy szótagú főnevek végén hosszú ú, ű betűt írunk: bú, szú; fű, mű, nyű, tű. A több szótagúak egy részének végén is hosszú az ú, ű. A gyakoribb esetek: ágyú, aszú, borjú, ború, bosszú, búcsú, dugattyú, faggyú, fattyú, fiú, fogantyú, gyanú, gyapjú, háború, hattyú, interjú, kallantyú, kátyú, kopoltyú, koszorú, ocsú, odú, randevú, sarkantyú, sziú, szivattyú, tanú, vályú, varjú; betű, billentyű, csengettyű, csepű, derű, fésű, gyepű, gyűrű, gyűszű, hegedű, herkentyű, keselyű, kesztyű, köpű, kösöntyű, köszörű, nedű, rézsű, seprű, szérű, tetű, töpörtyű.
Vannak azonban rövid u, ü betűre végződő több szótagú főnevek is. A gyakoribb esetek: adu, alku, áru, bábu, batyu, daru, falu, frufru, gyalu, hamu, hindu, kakadu, kapu, kenguru, kenu, lapu, mandzsu, marabu, pertu, ragu, saru, satu, szaru, tabu, tinóru, uhu, zebu, zulu, zsalu, zsaru; bürü, eskü, güzü, menü, revü, süsü, tütü, ürü. Rövid u-val írjuk a becézett alakokat is, például: anyu, apu; Icu, Pityu.
24. A melléknevek végén mindig hosszú ú, ű-t írunk, például: domború, homorú, hosszú, iszonyú, savanyú, szomorú; gömbölyű, gyönyörű, keserű, könnyű, nagyszerű, szörnyű. [Vö. 34.]
Az alakváltozatok
25. Vannak olyan szavak, amelyek a köznyelvben kétféle alakban használatosak. Ilyenkor általában az írásban is mindkét alakváltozat használata helyes.
a) Magánhangzók tekintetében váltakoznak például a következő szavak:
|
b) Mássalhangzók tekintetében váltakoznak például a következő szavak:
|
A tőváltozatok
26. Az igék és a névszók bizonyos csoportjai egyes toldalékok előtt megtartják, más toldalékok előtt megváltoztatják alapformájukat.
27. A hosszú í, ú, ű magánhangzót tartalmazó szavak két csoportra oszlanak. [Vö. 21.]
a) Számos szó a toldalékos alakok többségében megőrzi a tőbeli magánhangzó hosszúságát, és csak néhány származékban váltja rövidre. Például: zsír, zsírt, zsíros, de: zsiradék; húsz, húszat, húszan, húszas, de: huszadik, huszad, huszon-; tíz, tízet, tízen, tízes, de: tizedik, tized, tizen-; ír, írok, írás, írat (ige), de: irat (főnév), iroda, irodalom; úszik, ússzon, úszkál, de: uszály, uszoda, uszony; bújik, bújjon, bújócska, bújtat, de: bujkál, bujdosó; hűl, hűlt, hűlve, de: hüledezik; tűr, tűrt, tűrj, de: türelem, türtőztet.
b) Vannak viszont szabályos í – i, ú – u, ű – ü váltakozást mutató főnevek: híd, ín, nyíl, víz; kút, lúd, nyúl, rúd, úr, út; fűz, szűz, tűz. Írásukat megkönnyíti a kéz – kezet típusú szavakkal való összehasonlításuk: általában ugyanazon toldalékok előtt vált rövidre az í, ú, ű, mint a kéz magánhangzója. Például:
|
Csupán a híd, kút, lúd, rúd és az út 3. személyű birtokos személyjeles alakjaiban van eltérés. Ezekhez ugyanis a személyjel -ja, illetőleg -juk alakváltozatban járul, a tő magánhangzója pedig hosszú marad a toldalékos formában: hídja, hídjuk; kútja, kútjuk; lúdja, lúdjuk; rúdja, rúdjuk; útja, útjuk.
28. A közkeletű idegen szavak jelentős részében egyes idegen eredetű képzők előtt a tő belseji hosszú magánhangzó rövidre változik, például: szláv – szlavista, szlavisztika; szociális – szocialista, szocializáció; hérosz – heroikus, heroizmus; passzív – passzivitás; hipnózis – hipnotikus, hipnotizál, hipnotizmus; szuverén – szuverenitás; irónia – ironikus, ironizál. Ez a szabályszerűség a továbbképzésben is érvényesül: kolléga – kollegiális – kollegialitás; stb. De: akadémia – akadémikus, akadémizmus, akadémista; fókusz – fókuszál; stb. [Vö. 206.]
29. A szó végi a és e csak néhány toldalék előtt marad rövid, a legtöbb toldalék előtt á-ra, illetőleg é-re változik: apa, apai, de: apát, apátlan; stb. – kerge, kergeség, de: kergét, kergével, kergék; stb. Hasonlóképpen: Tompa, de: Tompát, Tompával; Ráckeve, ráckevei, de: Ráckevén, Ráckevéig; stb. – A szabály nem vonatkozik azonban a betűszók írására, például: ELTE, az ELTE-re; MTA, az MTA-t, az MTA-nak [vö. 288. a)].
30. A borjúk – borjak, borjút – borjat, varjúk – varjak, zászlója – zászlaja, erdője – erdeje stb. ma is élő kettős alakok. Ugyanígy egyes v-s tövű névszóknak mind magánhangzós, mind pedig v-s tövéből létrejöhet azonos toldalékolású forma, például: szók – szavak, faluk – falvak; (gyümölcs)lét – (gyümölcs)levet, (halas)tót – (halas)tavat.
31. A ború, bosszú, csepű, derű, domború, fésű, hegedű, keserű, köpű, köszörű, lassú, szörnyű szó végén levő hosszú ú-val, illetve ű-vel szemben az -l képzős formában rövid u, illetve ü van: borul, (meg)bosszul, csepül, derül, domborul, fésül, hegedül, (meg)keserül, köpül, köszörül, lassul, szörnyülködik.
32. A metsz, a látszik és a tetszik ige felszólító módú alakjait – a kétféle kiejtés miatt – vagy tssz, vagy ss betűkapcsolattal írjuk: metssze vagy messe, látsszék vagy lássék, tetsszem vagy tessem stb.
A toldalékok írása
33. A szavakhoz járuló toldalékoknak – a köznyelvi kiejtésben élő ingadozások ellenére – általában megvan az irodalmi nyelvben kikristályosodott, egyöntetű formájuk. A helyesírás ezeket rögzíti, s csak néhány indokolt esetben ad helyt a toldalékolásbeli kettősségeknek. [Vö. 44.]
Magánhangzók a toldalékokban
34. Mindig hosszú a magánhangzó az alábbi szóelemekben:
– az -ít, a -dít és a -sít képzőben, például: épít, építmény, tanít, tanító; buzdít, buzdítás, mozdít, mozdítva; állandósít, állandósítani;
– az -ú, -ű, -jú, -jű képzőben, például: egyenáramú, fehér falú, mérsékelt árú, négylábú; bőkezű, jószívű, nagy kiterjedésű, tiszta vizű; erős rugójú, hosszú szempillájú; éles elméjű, lapos tetejű [vö. 24.];
– a főnevek -tyú, -tyű és -attyú, -ettyű végződésében, például: fogantyú, sarkantyú; billentyű, töpörtyű; dugattyú, szivattyú; csengettyű, pörgettyű [vö. 23.];
– a -ból, -ből, a -ról, -ről és a -tól, -től ragban, például: szobából; erdőből; házról; tetőről; fától; víztől;
– a honnan? kérdésre felelő névutók -ól, -ől végződésében, például: alól, elől, felől, mellől.
35. Mindig rövid a magánhangzó az alábbi szóelemekben:
– az -ul, -ül és a -dul, -dül képzőben, például: gyógyul, gyógyulás; kerül, kerület; fordul, fordulva; pezsdül, pezsdülő;
– az -ul, -ül és a -stul, -stül ragban, például: magyarul, például; feleségül, végül; családostul, ruhástul; cipőstül, csőstül;
– a névutók és a határozószók -ul, -ül végződésében, például: alul, hátul (kivéve: túl); belül, felül és fölül, keresztül, közül, mögül, nélkül;
– a -szor, -szer, -ször ragban, például: háromszor, hússzor; hétszer; ötször, többször;
– az időhatározó -kor ragjában, például: éjfélkor, hatkor, szürkületkor, tíz órakor;
– az -ig ragban, például: félig, hazáig, holnapig, keddig, négyig, városig;
– a toldalékos szóalakok végén levő i esetében, például: esti, kecskeméti; házai, kertjei; kérdi, nézi; dalolni, írni; öklömnyi.
Mássalhangzók a toldalékokban
36. A tárgy ragját mindig egy t-vel írjuk, például: hajót, könyvet, sast, sárgát, nyolcat, valakit.
37. A -képp, -képpen határozóragot két p-vel írjuk, például: ekképp, másképp; tulajdonképpen, voltaképpen.
38. Több toldalék mássalhangzóját magánhangzó után megkettőzzük, mássalhangzó után nem. Az ilyen váltakozást mutató toldalékok a következők:
– a -t, -tt, a múlt idő jeleként, például: folyt, kente, varrtuk; csengetett, dobott, hallottuk, hatott, megrótták;
– a -t, -tt, a melléknévi igenév képzőjeként, például: bérelt (lakás), felforrt (víz), kitalált (történet); elvégzett (munka), kitűzött (cél), mosott (ruha);
– a -t, -tt, a helyhatározó ragjaként, például: Vásárhelyt; Győrött, Pécsett, Vácott; Kolozsvárt v. Kolozsvárott;
– a -t, -tt, a névutók végén, például: iránt, közt, szerint; alatt, fölött, között, mögött (kivéve: át és hosszat);
– a -b, -bb, a középfok jeleként, például: helyesbít, idősb, kevésbé; helyesebb, idősebb, jobb, kevesebb, szebb, távolabb;
– a -d, -dd személyrag a felszólító módú, határozott (tárgyas) ragozású, egyes szám 2. személyű rövid alakban, például: írd, nézd; edd, idd; sződd; a hosszabb formában azonban mindig csak egy -d a személyrag, például: írjad, szőjed [vö. 44.];
– a ’valamilyennek látszik’, ’valamilyennek tart’ jelentésű -l, -ll képző, például: fehérl(ik), pirosl(ik), sötétl(ik); barnálló, nagyollom, zöldellő; kéklett v. kékellett, keveslem v. kevesellem, kicsinyli v. kicsinyelli [vö. 44., 65.]; de: helyesel;
– a -tyú, -tyű és az -attyú, -ettyű végződés, például: pattantyú, billentyű; dugattyú, csengettyű.
Egyéb esetek
39. Az -ít képzős igék fosztóképzős származékában a képző -atlan, -etlen alakváltozata található, például: csorbít – csorbítatlan, hamisít – hamisítatlan, javít – javítatlan.
Az -etlen képző van a befejezetlen, éretlen, fedetlen, fegyelmezetlen, képzetlen, sértetlen stb. fosztóképzős származékokban is, ezért ezekben sem kettőzzük a képző t-jét.
40. Ha t végű igéhez -at, -et vagy -tat, -tet képző járul, és ha a szó végi t-t mássalhangzó előzi meg (pl. bont), akkor -at, -et, ha magánhangzó (pl. arat), akkor -tat, -tet a képző. Tehát például: (új üveget) bontat, (szobát) festet, (vasat) gyűjtet, (erdőt) irtat, sejteti (vele); de: (búzát) arattat, (könyvet) köttet, (ablakot) nyittat, (kenyeret) süttet, taníttatja (a lányát).
Ugyanez a szabálya a ma már ritka -atik, -etik, -tatik, -tetik képzők írásának is, például: oltatik, gyűjtetik, kinyittatik, kihirdettetik.
41. A -val, -vel és a -vá, -vé határozórag magánhangzóra végződő tőhöz alapalakjában kapcsolódik, például: babával, kővé; csehvel, pléhvé. (A h végű szavak egy része – ha a h-t bennük nem ejtjük ki [vö. 74., 82. e)] – magánhangzós tövűnek számít.) Mássalhangzós végű tőhöz járulva a -val, -vel és a -vá, -vé rag v eleme a szótő végső mássalhangzójával azonossá válik (hasonul hozzá); ezekben az alakokban a tő és a toldalék határán hosszú mássalhangzót írunk, például: dobbal, emberré, jósággal, szénnel; Allahhal, dohhal. (Ez utóbbi szavak alapformájában kiejtjük a h-t, ezért ezek kiejtésük szerint is mássalhangzós tövűek.)
42. A felszólító mód jele a szótövek nagyobb részéhez -j (a rendhagyó ragozású jön ige rövid magánhangzós tőváltozatához pedig -jj) alakban kapcsolódik: fújjon, lépjen; lőjön, szőjön; folyjon, hagyjon; jöjjön; stb. Más esetekben a tő végi mássalhangzóval azonos hangként jelentkezik: ásson, lopóddzék, öntözzön, vesszen stb. A t végű igékhez sajátos szabályok szerint járul [vö. 76., 77., 78.]. Az eszik, iszik, lesz, tesz, vesz, visz igék magánhangzós tövéhez -gy alakban kapcsolódik: egyem, igyál, legyen, tegyek, vegye, vigyed. A hisz ige felszólító alakjaiban a -gy hosszú: higgyem, higgyen, higgyünk stb. [Vö. 54., 55., 56., 57., 67., 81.]
43. A határozott (tárgyas) ragozás kijelentő módú személyragjainak j eleme az s, sz, z, dz végű tövekhez járulva ugyanúgy viselkedik, mint a -j módjel, azaz a tő végi mássalhangzóval azonossá válik (hasonul hozzá), például: mossuk, visszük, nézzük, peddzük. [Vö. 42., 79., 80.]
Toldalékolásbeli kettősségek
44. Mind az igék, mind a névszók toldalékos formái között vannak olyan kettős alakok, amelyek a köznyelvben egyaránt használatosak. Írásban is helyes tehát mindkét forma.
Ilyen toldalékolásbeli kettősségek például a következők:
|
A szóelemek elhomályosulása
45. Több szó összetett, illetőleg képzett volta annyira elhomályosult, hogy az alkotóelemek eredeti hangalakját nem vesszük figyelembe, hanem a szót a kiejtése szerint írjuk. Így járunk el például a kesztyű vagy a lélegzik esetében, bár az első a kéz, a második a lélek szóból származik. Nemigen érzékelhető már az aggat, faggat, szaggat összefüggése sem az akaszt, akad, fakaszt, fakad, szakít, szakad igék tövével. [Vö. 90.]
46. A benn, fenn vagy fönn, kinn, lenn; bennfentes, bennszülött, fenntart vagy fönntart stb. szavakkal ellentétben egy n-nel írjuk a benső, fenséges; bent, fent vagy fönt, kint, lent; bentlakó, kintlévőség szavakat.
47. A be, fel vagy föl, ki és le szavak középfokát részben vagy egészen a kiejtést követve írjuk: beljebb, feljebb vagy följebb; kijjebb, lejjebb.
A szóelemző írásmód
48. A magyar helyesírás a szóelemző írásmód érvényesítésével biztosítja azt, hogy a toldalékos szavakban mind a szótő, mind a toldalék, az összetett szavakban pedig minden tag világosan felismerhető legyen. Ezért a toldalékos és az összetett szavak legnagyobb részében a szóelemeket úgy sorakoztatjuk egymás mellé, ahogyan külön-külön ejtve hangzanának, például: barátság (= barát + ság), barátaival (= barát + ai + val); barátfüle (= barát + fül + e), állatbarát (= állat + barát).
Az egynél több szóelemből álló szóalakokat általában a szóelemző írásmód alapján írjuk le. Természetesen ezt gyakran észre sem lehet venni, hiszen például a házban, kertnek, lóval szóalakot a kiejtés alapján is így írnánk.
A szóelemző írásmód érvényesítése akkor válik különösen fontossá, ha a szó egészét másképp mondjuk ki, mint a szóelemeket külön-külön, például: kertje [kertye] = kert + je; néztük [nésztük] = néz + t + ük; község [kösség] = köz + ség; szállnak [szálnak] = száll + nak.
A szóelemző írásmód fő szabálya nem érvényesül minden toldalékos szó leírásakor. A toldalékos szavak egy részében ugyanis a szóelemeket nem eredeti alakjukban, hanem módosult változatukban tüntetjük fel, például: házzal (= ház + zal); fusson (= fus + s + on).
A házzal, fusson esetében például a ház tőhöz a -val rag módosult -zal formában járul, illetőleg a fut igének fus- a felszólító módban használatos töve, és ehhez a módjelet -s változatban tesszük hozzá.
A szóelemek alakját tükröző írásmód
49. A toldalékos szavak, az összetételek, valamint az egymást követő szavak szóelemeinek érintkező hangjai kölcsönösen hatnak egymásra; a szavak kimondásakor e hangok sokszor megváltoznak. A helyesírás azonban nincs tekintettel az alkalmi hangváltozásokra, a szóelemeket eredeti alakjukban írjuk. [Vö. 75.]
A mássalhangzók minőségi változásainak jelöletlensége
A mássalhangzó-hasonulás
50. Vannak olyan mássalhangzópárok, amelyeknek tagjait ugyanazon a helyen és módon képezzük, csakhogy az egyiket a hangszalagok rezgése nélkül, tehát zöngétlenül, a másikat a hangszalagok rezgésével, tehát zöngésen. Ezek a párok a következők: p – b, t – d, ty – gy, k – g, f – v, sz – z, s – zs, c – dz, cs – dzs. Ha a felsorolt hangok közül egy zöngétlen és egy zöngés mássalhangzó kerül egymás mellé, a kiejtésben az első hang zöngésség szempontjából többnyire hasonul az utána következőhöz. (A h-nak nincs zöngés párja, így zöngétlenít ugyan, de maga nem zöngésülhet. A v – bár van zöngétlen párja – a köznyelvben ugyancsak felemás viselkedést mutat: zöngétlenedik, de nem zöngésít.) Írásban a zöngésség szerinti hasonulást általában nem jelöljük. [Vö. 45.]
|
51. A beszédben az n mássalhangzót p, b és m előtt [m]-nek; gy, ty és ny előtt [ny]-nek ejtjük. Ezt a hasonulással bekövetkezett változást írásban egyik esetben sem jelöljük.
|
52. Két mássalhangzó találkozásának gyakran az a következménye, hogy a kiejtésben teljesen azonossá válnak: t + cs, d + cs és gy + cs = ccs; t + gy és d + gy = ggy; t + c, d + c és gy + c = cc; sz + s és z + s = ss; sz + zs és z + zs = zzs; s + sz és zs + sz = ssz; s + z és zs + z = zz. A teljes hasonulás révén előálló kiejtésbeli módosulásokat írásban általában nem tüntetjük fel, hanem a szóelemeket eredeti alakjukban írjuk.
|
[De vö. 79., 80., 82., 83., 84.]
53. Ha az anya, atya szavak csonka tövéhez, valamint a nagy szóhoz j-vel kezdődő birtokos személyjel vagy birtoktöbbesítő jel, azaz -ja, -juk, -jai járul, a kiejtésben a j teljes hasonulása következik be. Az írás ezt a szó belseji teljes hasonulást nem jelöli, hanem megtartja a szavak eredeti ny, ty és gy, illetőleg a toldalék eredeti j hangjának a jelét.
|
54. Ha a gy és az ny végű igékhez j-vel kezdődő határozott (tárgyas) ragozású igerag (-ja, -juk, -játok, -ják) vagy a felszólító mód -j jele járul, a kiejtésben a j teljes hasonulása következik be. Az írás ezt a teljes hasonulást nem jelöli, hanem megtartja az igék eredeti gy és ny, illetőleg a toldalékok eredeti j hangjának jelét.
|
55. Ha az l és az ll végű igékhez j-vel kezdődő határozott (tárgyas) ragozású személyrag (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják) vagy pedig a felszólító mód -j jele járul, a kiejtésben általában teljes hasonulás következik be. Ezt a teljes hasonulást az írás nem jelöli, s így az igék eredeti l, illetőleg ll, valamint a toldalék j hangjának jelét változtatás nélkül írjuk egymás mellé.
|
A mássalhangzó-összeolvadás
56. Ha a t, a d és az n végű névszókhoz j-vel kezdődő birtokos személyjel vagy birtoktöbbesítő jel, vagyis -ja, -je, -juk, -jük, -jai, -jei járul, a kiejtésben a mássalhangzók összeolvadnak. Írásban ezt az összeolvadást nem jelöljük, hanem mind a névszó végső mássalhangzóját, mind pedig a toldalék j-jét változatlanul hagyjuk.
|
57. Ha a t, a d és az n végű igékhez kijelentő módban j-vel kezdődő határozott (tárgyas) személyrag (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják), illetőleg ha a d és az n végű igékhez a felszólító mód -j jele járul, a kiejtésben ezek a mássalhangzók összeolvadnak. Írásban ezt az összeolvadást nem jelöljük, s így mind az ige végső mássalhangzóját, mind pedig a toldalék j-jét változatlanul hagyva írjuk.
|
58. A t + sz, d + sz, gy + sz hangkapcsolat a kiejtésben gyakran rövid vagy hosszú [c] hanggá, a t + s, d + s, gy + s hangkapcsolat pedig rövid vagy hosszú [cs] hanggá olvad össze. Az írás ezt a mássalhangzó-összeolvadást nem jelöli, hanem a tsz, dsz, gysz, ts, ds, gys betűkapcsolatot használja.
|
A mássalhangzók mennyiségi változásainak jelöletlensége
A mássalhangzó-rövidülés
59. Ha toldalékos szó belsejében, összetételi tagok vagy egymást követő szavak találkozásánál egy hosszú és egy tőle eltérő rövid mássalhangzó vagy egy rövid és egy tőle eltérő hosszú mássalhangzó kerül egymás mellé, akkor a hosszú mássalhangzó az ejtésben jellemzően megrövidül. A helyesírás ezt a mássalhangzó-rövidülést nem veszi figyelembe, hanem – hogy a szókép állandóságát megtartsa – feltünteti a hosszú mássalhangzókat.
|
A mássalhangzó-kiesés
60. A háromelemű mássalhangzócsoportok középső tagja a kiejtésben – nemegyszer más hangváltozás kíséretében – kieshet. Az ilyen alkalmi hangkivetést az írás nem tükrözi.
|
Azonos hosszú és rövid mássalhangzó találkozása
61. Ha egy összetett szó előtagja hosszú mássalhangzóra végződik (pl. sakk), utótagja pedig ugyanazzal a mássalhangzóval kezdődik (pl. kör), a szóelemző írásmódot követve megtartjuk az alkotó tagok eredeti írásmódját. Az összetételt ilyenkor kötőjellel tagoljuk, például: balett-táncos, sakk-kör, váll-lövés; dzsessz-szerzemény; expressz-szerű, puff-féle. [Vö. 93.]
Ezzel ellentétben, ha egy hosszú mássalhangzóra végződő szóhoz (pl. több) ugyanolyan mássalhangzóval kezdődő toldalék kapcsolódik (pl. -be), a szóelemző írásmód szerint három azonos betűt kellene írni egymás után. Az egyszerűsítő írásmód szerint azonban (a kiejtésnek is megfelelően) csak két azonos betűt írunk egymás mellé, például: többe (kerül), (a) szebből (kérek), orra (bukott), (megkérdezték a) vádlottól, (nem jól) hallak. [Vö. 93.] – Ez az írásmód érvényesül elválasztáskor is, például: töb-be, szeb-ből, or-ra, vádlot-tól, hal-lak [vö. 226. e)].
A d végű igék
62. A d végű igék felszólító módú, határozott (tárgyas) ragozású, egyes szám 2. személyű rövid alakját magánhangzó után hosszú [d]-vel, mássalhangzó után rövid [d]-vel ejtjük. Az írás azonban mindig feltünteti mind a tő végi d-t, mind a -d személyragot, így tehát két d-t írunk nemcsak az add, fedd (el), szedd, szidd, tudd, védd stb. alakokban, hanem az áldd, hordd, kezdd, küldd, mondd, oldd stb. formákban is. [Vö. 48., 59.]
Az l és ll végű igék
63. Az l-re végződő igék toldalékos alakjaiban általában megtartjuk az egy l-es írást: szól, szólás; múlik, múló; legel, legelő; stb.
A szabály alól csak néhány származékige kivétel: dűl, de: dülled, dülleszt; fúl, de: fullad, fullaszt; gyúl, de: gyullad, gyullaszt; stb.
64. Az ll-re végződő igék toldalékos alakjainak legnagyobb részében – a kiejtéstől függetlenül – megtartjuk a két l-es írást: áll, állomás, állt; máll(ik), mállottak, málló, málljanak; száll, szálloda, szállna; rosszall, rosszallás, rosszallhatjuk; zöldell v. zöldell(ik), zöldellő, zöldellt v. zöldellett; szégyell, szégyellem, szégyellheti, szégyellni; stb.
Néhány ll-es ige egy-két származékában azonban – a kiejtésnek megfelelően – rövid l-et írunk: torkoll(ik), de: torkolat; sarkall(ik), de: sarkalatos; stb.
Egyes szavaknak mind ll-es, mind pedig l-es származéka él, de a képző eltérése jelentéskülönbséget hordoz: torkoll(ik) (= beleömlik) és letorkol (= szavába vágva elnémít); sarkall (= ösztönöz) és sarkal (= sarokkal lát el, pl. cipőt); nagyoll (= a szükségesnél nagyobbnak tart) és nagyol (= valamit csak nagyjából csinál meg); stb.
65. Néhány ll végű igének bizonyos alakokban két változata van, egy magánhangzó utáni ll-es, hosszabb, valamint egy mássalhangzó utáni l-es, rövidebb: kevesellem v. keveslem, kicsinyelli v. kicsinyli; kékell(ik) v. kékl(ik); stb. [Vö. 38., 44.]
A hosszú magánhangzóra végződő igék
66. A hosszú magánhangzóra végződő igéknek (fő, lő, nő, nyű, rí, ró, sző) -sz és -tok, -tök személyragos alakjait, valamint -j vagy j-vel kezdődő (kijelentő és felszólító módú) toldalékos alakjait – ingadozó kiejtésük ellenére – az sz, a t és a j betű megkettőzése nélkül írjuk: lő, lősz, lőtök, lője, lőjük; nő, nősz, nőtök, nőj; ró, rósz, rótok, rója, rójuk; stb.
Múlt idejű alakjaikban, valamint befejezett melléknévi igenévi származékaikban – a magánhangzó után – két t-t írunk: rótt, róttak, nőtt, nőttek; (fába) rótt (betűk), (nagyra) nőtt (fa); stb. [Vö. 38.] Felszólító módú, határozott (tárgyas) ragozású, egyes szám 2. személyű rövid alakjuk a kiejtést követi: ródd, lődd, sződd, nyűdd. [Vö. 38.] A hosszú magánhangzó a v-vel bővült tövekben többnyire megrövidül, például: fövetlen, lövő, növendék, rovok.
Egyéb esetek
67. A rendhagyó ragozású jön ige toldalékos alakjaiban (a jő, jődögél és a jőve alak kivételével) a tő magánhangzóját rövid ö-vel írjuk: jövök, jöhet, jövedelem stb.
A jö- tőhöz járuló mássalhangzós toldalékokat általában kettőzött alakban írjuk: jössz, jöttél, jöjj, jöjjön, jöjjenek stb. [vö. 42.].
68. A lesz ige toldalékolt alakjait a kiejtésüknek megfelelően mindig egy sz-szel írjuk: leszek, leszel, leszünk, lesztek, lesznek. A szókép állandósága érdekében a kiejtésétől függetlenül hasonlóképpen a toldalékolatlan lesz alakot is.
69. Az egy szó alapalakjában, valamint magánhangzók között a toldalékos szóalakok és a származékok egy részében, például egyet, egyért, egyes, egyezik, együtt, hosszan ejtjük a [gy]-t; más részében, például egyed, egyedül, egyén, egyetem, viszont röviden. Ha mássalhangzó következik a gy után, például egyben, egynek, egyre, akkor is rövid a [gy]. Írásunk a szókép állandóságára, valamint egyszerűségére törekedve a szó minden alakját egy gy-vel jelöli, például: egy, egyik, egyetlen, együvé, együtt; egyéb, egyed, egyenlő; egybe, egyre, egység. – De természetesen: eggyel, eggyé; ezekben a szóalakokban a kettőzés mutatja a rag v-jének hasonulását [vö. 82. a)].
70. A kis szó fokozott alakjait és ezek származékait hosszú [s]-sel ejtjük, de egy s-sel írjuk, például: kisebb, legkisebbnek, kisebbedik, kisebbít, kisebbség.
71. Az s végű melléknevek tárgyragos és -n határozóragos, többes számú és középfokú alakját sokan hosszú [s]-sel ejtik, de mindig egy s-sel írjuk őket, például: erőset, magasat; erősen, magasan; erősek, magasak; erősebb, magasabb.
72. A személyes névmások határozóragos és névutós formáinak megfelelő alakokban egy l-et vagy egy n-et írunk, például: belőlem, előled, nálad, tőlünk; utánunk. – De: benne, bennünk.
73. Az új melléknév mássalhangzóját – a szó alapalakjában és magánhangzó előtt – sokan hosszan, a magánhangzóját viszont röviden ejtik; ennek ellenére csak egy j-t és hosszú ú-t írunk, például: új, újat, újabb, újra.
74. A h végű szavak közül jellemzően a céh, düh, juh, méh, rüh ejtése alapalakban és a mássalhangzós kezdetű toldalékos alakokban ingadozhat: düh: [dü] v. [düh], dühnek: [dünek] v. [dühnek]; méh: [mé] v. [méh], méhtől: [métől] v. [méhtől]; stb. Írásban azonban a szavak minden alakjában jelen van a h [vö. 41., 82. e)].
A szóelemek módosult alakjait feltüntető írásmód
75. Bizonyos esetekben régebben jelentős hangváltozások mentek végbe az egyes szóelemekben. Ezekben az esetekben a helyesírás eltekint a szóelemek eredeti hangalakjuk szerinti írásától. Ilyenkor az íráskép gyakran megfelel a kiejtés szerinti írásmódnak.
A mássalhangzók minőségi változásainak jelölése az igealakokban
A t végű igék
76. Azoknak a t végű igéknek a felszólító módú alakjaiban, amelyekben a tő végi t-t mássalhangzó (de nem s, sz) vagy hosszú magánhangzó előzi meg [vö. 77.], megtartjuk az igető végső t-jét, de a módjel leggyakoribb -j alakja helyett annak -s változatát használjuk, például: ejtse, féltsétek, márts; fűts, szítsa, taníts. Ennek a ts-nek a kiejtésben rövid vagy hosszú [cs] hang felel meg.
A felszólító módú, határozott (tárgyas) ragozású, egyes szám 2. személyű rövid alakokban is ts-et írunk a -d személyrag előtt, például: ejtsd, mártsd, tanítsd.
77. A rövid magánhangzó + t kapcsolatra végződő igék, valamint a lát és a bocsát ige (továbbá a lót-fut összetételbeli lót előtag) felszólító módú alakjaiban sem az igető véghangját, sem a felszólító mód jelét nem eredeti alakjukban tüntetjük fel, hanem mind a tő végi t-nek, mind pedig a módjelnek -s-sé módosult változatát írjuk le, például: alkoss, hallgassák, kössétek, nevessen, nyissátok; bocsássa, lássuk; lósson-fusson.
Ezeknek az igéknek a felszólító módú, határozott (tárgyas) ragozású, egyes szám 2. személyű rövid alakjában a tő végi t helyén s van, s a -d személyrag ehhez kapcsolódik; ezért ezeket az igealakokat csak egy s-sel írjuk, például: hallgasd, kösd, nyisd; bocsásd, lásd.
78. Az st és az szt végű igék felszólító módú alakjait a t nélküli tőből (fes-, fürösz-, illesz- stb.) képezzük, éppen úgy, mint az s és az sz végű igék felszólító módú alakjait. [Vö. 80.] Ezekben az igealakokban tehát kettőzött s, illetőleg sz betűt (ssz) írunk, mert a módjel -s, -sz változatát tüntetjük fel, például: fess; fürösszétek, illesszük, rekessze, válassza.
A felszólító módú, határozott (tárgyas) ragozású, egyes szám 2. személyű rövid alakokban a személyrag eredeti -d formájában a módjel nélküli csonka tőhöz kapcsolódik, ezért ezeket az alakokat egy s-sel, illetőleg egy sz-szel írjuk, például: fesd; füröszd, illeszd, rekeszd, válaszd.
Az s, sz, z és dz végű igék
79. Az s, sz, z és dz végű igék kijelentő módú, határozott (tárgyas) ragozású alakjaiban megtartjuk az igető eredeti formáját, de a j-vel kezdődő személyragok (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják) j elemének módosult (az igető végső mássalhangzójához teljesen hasonult) -s, -sz, -z és -dz változatát tüntetjük fel. Ezeket az igealakokat tehát kettőzött s-sel, kettőzött sz-szel (ssz-el), kettőzött z-vel és kettőzött dz-vel (ddz-vel) írjuk: keressük, mossa, olvassák; vadásszátok; hozzák, végezzük; eddzük; stb. A játszik és a metsz típusú igék is ezt a szabályt követik: játssza, játsszuk, játsszátok, játsszák, metsszük stb. (A többi, j-t nem tartalmazó alakban csak egy sz írandó: játszom, játszod, metszi stb.)
80. Az s, sz, z és dz végű igék felszólító módú alakjaiban megtartjuk az igető eredeti formáját, de a módjel módosult -s, -sz, -z és -dz változatát tüntetjük fel. Ezeket az igealakokat tehát (s + j, sz + j, z + j, dz + j helyett) kettőzött s-sel, kettőzött sz-szel (ssz-szel), kettőzött z-vel és kettőzött dz-vel (ddz-vel) írjuk, például: késsen, mossam; vesszenek, vadásszatok; hozzad, végezzünk; eddzétek, lopóddz(ál). A hallatszik, játszik, látszik, tetszik és metsz ige is ezt a szabályt követi: hallatsszon, játsszál, látsszam, tetsszél, metssze stb.
A felszólító módú, határozott (tárgyas) ragozású, egyes szám 2. személyű rövid alakokban a módjel nélküli tőhöz kapcsolódik a -d személyrag, például: nyesd, olvasd; mászd, úszd; húzd, végezd; edzd. Hasonlóképpen: játszd, metszd (vagy mesd).
A hallatszik, játszik, látszik, tetszik, metsz ige több kijelentő és felszólító módú formájának azonos a kiejtése, például játszunk és játsszunk [jáccunk]. E formák írásban való pontos megkülönböztetése azonban fontos követelmény, például: Látom, hogy csak játszanak velünk. Kértem őket, hogy játsszanak velünk. – Kilátszanak. Betakarom, nehogy kilátsszanak. – Jó érzés lesz, ha tetszünk neki. Azt akarjuk, hogy tetsszünk neki.
81. A lesz, tesz, vesz, visz, eszik, iszik ige felszólító módú alakjaiban a módjel -gy alakban járul az igék magánhangzós tövéhez: legyek (= le + gy + ek), tegyen, vegyük, vigyétek, egyél, igyanak stb. A hisz ige felszólító módú alakjaiban hosszú [gy]-t ejtünk, és ggy-t írunk, például: higgy, higgye, higgyük, higgyétek. [Vö. 42.]
A tesz, vesz, visz, eszik, iszik, hisz ige felszólító módú, határozott (tárgyas) ragozású, egyes szám 2. személyű rövid alakjaiban a -d személyrag a módjel nélküli magánhangzós tőhöz kettőzött változatban járul: tedd (= te + dd), vedd, vidd, edd, idd, hidd. [Vö. 38.]
A mássalhangzók minőségi változásainak jelölése a névszóalakokban
A -val, -vel és a -vá, -vé alakmódosulásai
82. A -val, -vel és a -vá, -vé határozórag v-je a mássalhangzóra végződő szavakhoz a tő végső mássalhangzójával azonos formában járul. Ezt a kiejtésbeli módosulást írásban (általában) betűkettőzéssel jelöljük. A többjegyű betűket természetesen a rájuk vonatkozó szabályok szerint kettőzzük meg [vö. 7. b)]:
a) egy rövid mássalhangzóra végződő szó + -val, -vel, -vá, -vé, például: bottal, cukorral, kékkel; arannyal, rozzsal, néggyel; tudóssá, szénné, vízzé; királlyá, özveggyé;
b) egy hosszú mássalhangzóra végződő szó + -val, -vel, -vá, -vé, például: jobbal, tollal, tettel; jobbá, tollá, tetté; gallyal, könnyel, meggyel; könnyé, rosszá [vö. 93.];
c) két mássalhangzóra végződő szó + -val, -vel, -vá, -vé, például: hanggal, komppal, minddel; gyönggyel, kulccsal, szárnnyal; füstté, bolonddá, szilánkká; bölccsé, ronggyá, szárnnyá [vö. 59., 92.].
d) Ha a -val, -vel és a -vá, -vé rag v szóvégződéssel találkozik, a két v-t mindig jelöljük az írásban, például: hévvel, szívvel; kedvvel, tervvel; névvé, savvá; könyvvé, nedvvé.
A betűkettőzés elmulasztása nemegyszer megváltoztatja a szóalak jelentését. Nem azonos például a szívvel és a szível (= szeret, tűr); és bár egyformán hangzik, mégsem azonos a tervvel és a tervel (= tervez); a bölccsé (válik) és a bölcsé (= a bölcs tulajdona); a briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal) és a bridzsel (= bridzsezik); stb.
e) Azoknak a h végű főneveknek, amelyeknek a kiejtése ingadozik (düh: [dü] v. [düh], méh: [mé] v. [méh] stb. [vö. 74.]), a -val, -vel és a -vá, -vé ragos alakjait írni is kétféleképpen lehet: dühvel [düvel] – dühhel, méhvé [mévé] – méhhé stb.
f) Ha a számjegyekhez, írásjelekhez, rövidítésekhez, betűszókhoz stb. kötőjellel kapcsoljuk a -val, -vel vagy a -vá, -vé toldalékokat, a v hasonult alakját mindig feltüntetjük, például: 4-gyel, 15%-kal, Bp.-tel, DNS-sel [vö. 265. d)].
Ezeknek a ragoknak a személynevekhez kapcsolásával a 160., az idegen szavakhoz és tulajdonnevekhez illesztésével pedig a 211., 216., 217., 222. pont foglalkozik.
Az az, ez névmás
83. Az az, ez mutató névmás z-je teljesen hasonul a mássalhangzóval kezdődő toldalékok első hangjához. A teljes hasonulást betűkettőzéssel jelöljük, például: abba, ebbe, ahhoz, ehhez, akképp, ekképp, arra, erre, akkor, ekkor, avval (v. azzal), evvel (v. ezzel); abbeli, ebbeli. Hasonlóképpen: amannak, mindettől, ugyanahhoz stb.
Mindig hosszú mássalhangzót írunk azokban a szavakban is, amelyek az az, ez névmások és a -fajta, -féle, -kora utótagok kapcsolatából állnak: affajta, afféle, akkora; effajta, efféle, ekkora.
84. A névutók a mutató névmás a, e alakjával alkotnak összetételeket, például: afelé, afölött, amiatt, emellett, eszerint, evégett.
A hagyományos írásmód
85. A magyar helyesírás bizonyos esetekben a hagyományt követi a mai hangjelölési rendszer, azaz a mai kiejtés, illetőleg a szóelemzés ellenében.
A hagyomány érvényesülése ennél természetesen jóval szélesebb körű a helyesírásban. A hagyomány alakította ki és őrzi a betűk alakját, a külön- és egybeírást, sőt a kiejtés szerinti és a szóelemző írásmód érvényesülését is. Hagyományos írásmódról – szűkebb értelemben – mégis csak akkor beszélünk, ha a máig megőrzött írásmód sem a kiejtés szerinti, sem a szóelemző írásmóddal nem magyarázható.
86. A családnevekben általában ugyanazokkal a betűkkel jelöljük a hangokat, mint más szavakban (pl. Csányi, Dózsa, Hunyadi, Kis, Meggyesi, Török stb.), de vannak olyan családnevek is, amelyekben megtartjuk a ma már egyébként nem használatos, régies írásmódot [vö. 12., 155.].
|
87. A dz-t és a dzs-t általában akkor sem kettőzzük meg, ha hosszú hangot jelölnek: bodza, madzag, edz, edző, pedz, pedzi; maharadzsa, bridzs; stb. A toldalékok hasonulásából eredő hosszúságot azonban az ilyen szavakban is feltüntetjük, például: eddzük, peddze; briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal). [Vö. 79., 80., 82.]
88. A köznyelv hangrendszerében már nincs meg az a régi hang, amelyet ly-nal jelöltünk, az írás azonban megtartotta az ly [ellipszilon] betűt, ezért számos szóban hagyományosan ly a [j] hang jele.
Az ly írására pontos szabályok nincsenek, mert azok a szavak, amelyek ly-nal írandók, sokfélék. Kétség esetén szótárban kell megnézni, mely szavakban írunk ly-t, melyekben j-t. Bizonyos fogódzóink ugyanakkor vannak:
a) Szó kezdetén csak a lyuk szóban és toldalékos alakjaiban írunk ly-t: lyuk, lyukban, lyukból, lyukak, lyuggat, lyukad, lyukaszt, lyukas stb.
b) Ha a [j] hang a szó végén fordul elő, a jelölésmód tekintetében különbség mutatkozik az egy szótagú és a több szótagú szavak között.
Az egy szótagú szavak közül például a következők írandók ly-nal: boly, foly(ik), hely (főnév), mély, moly, súly, süly; gally.
A névmásokban ly-nal jelöljük a [j] hangot, például: ily, ilyen, mely, amely, amelyik, mily, milyen, oly, olyan.
A több szótagú szavak legnagyobb részében ly-nal jelöljük a szó végén ejtett [j]-t, például: akadály, bagoly, csekély, fogoly, harkály, kevély, kristály, mosoly, osztály, ragály, tartály; Gergely, Ipoly, Mihály. Kivétel például: lakáj, muszáj, papagáj. A szó végén j-vel írandó szavak között többségben vannak az aj, ej végűek, például: csevej, dörej, duhaj, karaj (és karéj), óhaj, olaj, robaj, sóhaj, talaj, tolvaj, zörej, zsivaj. Kivétel például: karvaly, pehely, tavaly, zsindely.
c) Jellegzetes szócsoportot alkotnak a lya, lye végű szavak, például: boglya, csigolya, gereblye, gólya, hülye, ibolya, korcsolya, nyavalya, pocsolya, pólya, skatulya, zsöllye. Kivétel például: bója (vízi jelzőeszköz), cserje, héja (madár), perje (fű).
89. Bár több nyelvjárásban is él az ún. zárt e hang (jelölése [ë]), ezt a helyesírás nem jelöli külön betűvel, hanem hagyományosan szintén e-vel, például:
|
90. Néhány szóban a hagyomány megőrizte a ma már alig érzett eredetet, illetőleg a régebbi vagy a kiejtéstől valamilyen okból eltérő írásformát, például: esd, hágcsó, hagyján, játszik, kapzsi, metsz, mindjárt, mindnyájan, ósdi, pünkösd, rögtön, szegfű, tetszik, utca [vö. 45.].
Az egyszerűsítő írásmód
91. A magyar helyesírás néhány esetben észszerű egyszerűsítést alkalmaz; így a többjegyű betűk kettőzésekor és három azonos mássalhangzót jelölő betű találkozásakor.
92. A többjegyű betűk (pl. cs, sz, ty, dzs) kettőzött alakját a tőszókban és a toldalékos alakokban csonkítottan írjuk, vagyis a betűnek csak az első jegyét ismételjük meg [vö. 7. b)]: loccsan, hosszú, meggy, fütty stb.; illetőleg: jeggyel, mésszel, rosszal, briddzsel, eddzék, eljátsszuk stb. Ez a szabály érvényes a tulajdonnevekre is, például: Berettyó, Meggyes; Arannyal, Kodállyal [vö. 93.].
Nem egyszerűsítjük azonban az összetett szavak tagjainak határán találkozó azonos kétjegyű betűket, például: kulcscsomó, jegygyűrű, nagygyűlés, fénynyaláb, díszszázad, észszerű, mészszerű.
93. A toldalékolás következtében egymás mellé kerülő három azonos mássalhangzót jelölő betűt kettőzöttre egyszerűsítjük, például: orra (= orr + ra), fedd meg (= fedd + d meg), tollal (= toll + lal), vádlottól (= vádlott + tól), füttyel (= fütty + tyel), könnyé (= könny + nyé), nagyobban (= nagyobb + ban), hallak (= hall + lak) [vö. 61., 82. b)].
A szabály nem érvényesíthető a tulajdonnevekre (még akkor sem, ha kisbetűs elemükről van szó), illetőleg a szóösszetételekre.
Ezekben a hosszú mássalhangzóhoz a vele azonos újabbat kötőjellel kapcsoljuk, például: Hermann-nál, Széll-lel, Tarr-ról, Wittmann-né; Bernadett-től, Mariann-nal; Bonn-nal, Bükk-kel, Tallinn-nak; Elzett-tel, Knorr-ral; Blikk-kel, Szerelmes szonett-tel (címek); illetve: balett-táncos, sakk-kör, rossz-szívű (= gonosz) [vö. 61., 160. c)].
A különírás és az egybeírás
94. Az összefüggő szövegben egymás után következő szavakat általában különírjuk: szilárd jellem, sok lehetőség, nagyon ügyes, rádiót javít stb.
Az összetételek keletkezésének (azaz az egybeírásuknak) többféle forrása lehet: 1. a tagok együttes jelentésének megváltozása (nyitvatartás ’üzemidő’); 2. a tagok egymás közti viszonyának alaki jelöletlensége (állattenyésztő ← állatot tenyésztő, állatok tenyésztésével foglalkozó); 3. az íráshagyomány (bérbeadás; elmegy). Az összetett szavak egységét kötőjel nélküli egybeírással vagy kötőjeles kapcsolással fejezzük ki.
A jelentésváltozás mint az egybeírás forrása
95. Ha két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének együttese, akkor ezt az alkotóelemek egybeírásával érzékeltetjük. Például a szárazföld nem azt jelenti, hogy ’nem nedves föld’, hanem hogy ’a Föld felszínének tengerrel, vízzel nem borított része’, a tízórait nemcsak tíz órakor fogyaszthatjuk el; a tűzrőlpattant menyecske vagy leány nem tűzről pattant, hanem ’élénk, ügyes, talpraesett’. A szóbeszéd is más, mint a szó és beszéd: ’közszájon forgó beszédtémá’-t, ’híresztelés’-t jelent.
A jelentésváltozás miatt egybeírt összetett szavak alkotó tagjai természetesen alkalmi kapcsolatba is kerülhetnek egymással. Ilyen előfordulásukban külön kell írni őket. A kétféle írásmód jól szemlélteti a kétféle alakulat közötti jelentéskülönbséget: (nagyon) gyors írás (= sebes írás), de: gyorsírás (= sztenográfia); (veszélyt) jelző lámpa, de: jelzőlámpa (pl. a közlekedésben); sok szög (= számos szög), de: sokszög (síkidom); a földön futó (bogár), de: földönfutó (= hontalan ember); stb.
A jelentésváltozás miatt egybeírt összetett szavak csoportjába tartoznak a szóismétlések (alig-alig), a valódi mellérendelő szóösszetételek (búbánat, süt-főz) és az ikerszók. Ez utóbbiaknak csak az egyik tagja értelmes szó (csigabiga, dimbes-dombos), vagy egyikük sem (terefere, csihi-puhi). A jelentésváltozás az egyik forrása az alárendelő szóösszetételek egybeírásának (drágakő, egyetért, napraforgó). A jelentésváltozás indokolja néhány egyéb típusú szóösszetétel egybeírását is (csakhogy, nemsokára).
A szóismétlések írása
96. Az alkalmilag (általában nyomatékosítás végett) megismételt szavak nem alkotnak összetételt, ezért nem írjuk egybe őket, és közéjük vesszőt teszünk: fiam, fiam; várt, várt; gyorsan, gyorsan; stb.
97. A változatlan formájú tagokból szókettőzéssel keletkezett összetételeket kötőjellel írjuk: más-más (= mindig más és más), egy-egy (= néhány), sok-sok (= nagyon sok, tömérdek), ki-ki (= mindenki egyenként), alig-alig (= csak nehezen), már-már (= majdnem, szinte), néha-néha (= nagyon ritkán), messze-messze (= nagyon messze) stb. Egybeírjuk viszont az azaz kötőszót és a nana, nini, nono, hehe, dádá típusú szavakat.
A fokozó jelentéstöbbletet hordozó összetételek tagjai nemcsak kétszer, hanem többször is ismétlődhetnek. Ilyenkor minden tag közé kötőjelet teszünk: csupa-csupa-csupa, nagyon-nagyon-nagyon.
98. Különírjuk egymástól ugyanannak a szótőnek különböző toldalékokkal ellátott alakjait, például: háztól házig, napról napra, szemtől szembe; jobbnál jobb, szebbnél szebb; tudván tudta, kérve kéri, várva várt; továbbá a névutós szóismétlések tagjait, például: fej fej mellett, nap nap után; hasonlóképpen: ember ember hátán stb.
99. Kötőjellel írjuk az olyan módosított alakú szóismétléseket, amelyeknek tagjai közül az egyik nem él önállóan, például: nőttön-nő, réges-régi, unos-untalan.
100. A túlzófok kifejezésére használt leges- előtagot egybeírjuk a felsőfokú melléknévvel, például: legeslegjobb, legeslegnagyobb, legeslegszebb.
A valódi mellérendelő összetételek írása
101. A valódi mellérendelő összetételek írásmódja elsősorban attól függ, hogy mennyire szoros a kapcsolat az alkotóelemek között.
a) A csak alkalmilag egymás mellé kerülő egynemű (halmozott) mondatrészeket vesszővel választjuk el egymástól: apja, anyja (eljött); fűrészelt, gyalult (egész nap); tejet, vajat, kenyeret (vásárolt); stb.
b) Ha az egymásnak mellérendelt tagok együttese mást jelent, mint külön-külön, de mind a két tag felveszi a toldalékokat, akkor az összetétel laza, ezért elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: süt-főz, sütnek-főznek, sütött-főzött, sütni-főzni, sütés-főzés; ég-föld, eget-földet; ide-oda, idébb-odább; stb.
Kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz az egyformán toldalékolt szavakból álló mellérendelő összetételek tagjait akkor is, ha toldalék nélküli formájuk nem él összetételként, például: apraja-nagyja, apraját-nagyját, keze-lába, kézzel-lábbal, oktató-nevelő, orrán-száján, testi-lelki (de nincs: apró-nagy, kéz-láb stb. összetétel).
Két, azonos szerepű toldalékkal ellátott szó alkalmi egységét kötőjeles összefűzésükkel érzékeltetjük: kínos-fájdalmas (búcsú), gazdasági-társadalmi (változások), nyelvi-stilisztikai (elemzés), kérő-esdeklő (szavakkal), sírva-nevetve (ölelte át) stb.
Ezzel a lehetőséggel azonban ne éljünk vissza: nem rokon vagy ellentétes értelmű tagokat, illetőleg kettőnél több szót ne írjunk vessző vagy kötőszó helyett kötőjelesen: nyelvtani, stilisztikai és helyesírási (gyakorlatok), nem: nyelvtani-stilisztikai-helyesírási (gyakorlatok); stb.
c) A már teljesen összeforrott, ezért csak második tagjukon toldalékolt mellérendelő összetett szavakat egybeírjuk, például: rúgkapál, rúgkapálnak, rúgkapáló; búbánat, búbánata, búbánatos; hadsereg, hadseregben; hányaveti, hányavetiek.
102. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) mellérendelő összetételek csoportja nem különül el élesen egymástól.
a) Számos olyan mellérendelő kapcsolat van, amely nem vagy csak kivételesen – de akkor csak az utótagon – látható el toldalékokkal. Az ilyen mellérendelő összetételek tagjait kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz, például: édes-bús, sík-domború (lencse); rabló-pandúr, szoba-konyha, sakk-matt; piros-fehér-zöld. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk, például: édes-búsan, sík-domborúra (csiszolt); rabló-pandúrt (játszottak), szoba-konyhás (lakás), sakk-mattot (mondott); piros-fehér-zöldet, piros-fehér-zöldre.
b) Néhány, alapformájában egybeírt mellérendelő összetétel kétféleképpen toldalékolható. Ilyenkor a toldalékos formák írásképe is vagylagos, például: hírnév: hírneve v. híre-neve; hírneves v. híres-neves.
c) A kétféle írásmódnak oka lehet a jelentések elkülönülése és a szófaj megváltozása is, például: (a határban) szántó-vető (emberek), de: a szántóvetők (= földművesek); (a padlón) csúszó-mászó (kisgyerek), de: a csúszómászók (= hüllők).
Az ikerszók írása
103. Az ikerszók írása a mellérendelő összetett szavakéval azonos szabályokhoz igazodik.
a) A mindkét tagjukon toldalékolható vagy eleve toldalékolt ikerszók elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze, például: irul-pirul, irult-pirult; izeg-mozog, izegnek-mozognak, izgő-mozgó; dimbes-dombos; hébe-hóba; ímmel-ámmal; tyúkom-búkom.
b) A csak a végükön toldalékolható ikerszókat egybeírjuk, például: csigabiga, csigabigák; hercehurca, hercehurcát; limlom, limlomot, limlomos; mendemonda, mendemondák; terefere, tereferél; ugribugri, ugribugrik.
104. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) ikerszók csoportja nem különül el élesen egymástól.
a) Vannak olyan ikerszók is, amelyek nem vagy csak kivételesen toldalékolhatók. Az ilyen ikerszók tagjait kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz, például: csihi-puhi, piff-puff, csinn-bumm stb. A tagok közötti kötőjelet toldalékoláskor megtartjuk, például: (nagy) csihi-puhit (rendezett), (a zenekar) csinn-bummja. Hasonlóképpen írjuk a tulajdonnévi ikerszókat is, például: Ista-Pista, Ista-Pistát; Anna-Panna, Anna-Pannával.
b) Az ingadozó toldalékolású ikerszókat alapformájukban egybeírjuk, más esetekben azonban a toldalékolás módjához igazodunk, például: gizgaz, gizgazok, gizgazos v. gizes-gazos; icipici, icipicit v. icit-picit.
Az alárendelő szókapcsolatok és szóösszetételek írása
105. Az alanyos, a minőségjelzős és a mennyiségjelzős szókapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól, például: (az) anyja nevelte (gyermek), (az) árvíz mosta (töltés), (a) gondatlanság okozta (baleset), (a) porhó borította (lejtő), (a) számítógép ellenőrizte (adatok), (a) traktor szántotta (föld), (a) vihar okozta (kár); általános iskola, egyetértő mosoly, érett gyümölcs, jobb kéz, mezőgazdasági termelés, olvasó lány, orvosi titoktartás; ezer esztendő, öt ujj, sok munka, száz forint, több energia, huszonegy köbméter, két négyzetméter, negyvenöt perc. [Vö. 117.]
Ha azonban a tagok együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének együttese, akkor egybeírjuk őket, például: botcsinálta (= képzettség nélküli), eszeveszett (= őrült), lélekszakadva (= nagy sietve), madárlátta (= hosszabb útról maradékként hazavitt), nyakatekert (= bonyolult), ügyefogyott (= gyámoltalan, félszeg); forgószél (szélfajta), holtág (folyóé), melegágy (a kertészetben), söröspohár (= sörnek való pohár); ezermester (= sok mindenhez értő ember), hatökör (= buta), öttusa (sportág), tizenkétszög (mértani idom). [Vö. 111.]
A növény- és állatnevek írásakor a szakmai helyesírás szabályai érvényesülnek. [Vö. 125.]
106. A raggal jelölt tárgyas, határozós, valamint a birtokos jelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól, például: főtengelyt esztergál, kéziratokat összerendez, klímát szerel, könyvet ír, virágot szed; földre hull, jutalomra érdemes, készpénzért veszi, külföldre utazik, vizsgára előkészít; a fiúnak a könyve, a gépkocsinak az alváza, a ház alapja, a lakóház pincéje.
Ha azonban a jelölt tárgyas, határozós és a személyjellel ellátott birtokos jelzős kapcsolatnak a jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének együttese, akkor egybeírjuk őket, például: egyetért (= azonos véleményen van), helytáll (= derekasan viselkedik, megfelelően végzi a feladatát), idejétmúlt (= elavult), jótáll (= szavatol), semmittevő (= lusta, dologtalan); ágrólszakadt (= szegény), napraforgó (növény), semmirekellő (= haszontalan), tagbaszakadt (= jól megtermett), tökkelütött (= buta); barátfüle (tésztaféle), bolondokháza (= felfordulás, zűrzavar), istennyila (= villám), vásárfia (= ajándék).
A jelentésváltozás miatt egybeírt szóösszetételek egyéb fajtái
107. Az olyan szavak, amelyek gyakran fordulnak elő egymás mellett, nemegyszer új jelentést hordozó összetételekké forrnak össze. Az ilyen kapcsolatokat egybeírjuk, például: nemsokára, sohasem; dehogy, hogyne; kétségkívül (= biztosan); csakhogy, hanem, ugyanis.
A külön- és az egybeírás bizonyos szavak esetében értelmi különbség hordozója is lehet, például: mintha megsértődött volna, de: szebb, ha nevet, mint ha sír; egyrészt (kötőszó), de: egy részt kapott belőle; dehogyis! (= nem), de: de hogy is gondolod?
108. A névutós kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) A névutót az előtte álló névszótól különírjuk, például: bokor mögött, felesége iránt, föld alatt, ház mellett, idő előtt, munka nélkül, szó szerint, többek között. Ha a névutós kapcsolathoz -i képző járul, a különírást megtartjuk, például: bokor mögötti, föld alatti (üreg), ház melletti, idő előtti, munka nélküli (jövedelem), szó szerinti (idézet).
b) Ha azonban az ilyen kapcsolatok jelentése módosult, s ezért összetett szóvá váltak, egybeírjuk őket, például: délelőtt, délelőtti, délután, délutáni, földalatti (= földalatti vasút; illegális), hazafelé, holnapután, holnaputáni, mindenekelőtt, mindenekfelett, munkanélküli (főnév), napközben, rendszerint, visszafelé.
Az alaki jelöletlenség mint az egybeírás forrása
109. A két szó közötti nyelvtani kapcsolat jelöletlensége is lehet az egybeírás oka. Ha egy jellel vagy raggal is jelölhető, különírt szókapcsolat elemei (pl. félig kész, kéményt seprő, a nap sugara, pályát tévesztett, vitaminban dús) jel vagy rag nélkül állnak, egybeírjuk őket: félkész, kéményseprő, napsugár, pályatévesztett, vitamindús stb.
110. A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős kapcsolatok lehetnek jelöltek és jelöletlenek is. Jelölt tárgyas, határozós és birtokos jelzős szókapcsolatok a következők: autót mentő, kincset kereső, munkát vállaló; áldozatra kész, háton úszó, széltől védett; (a) gépkocsi fényszórója, (az) iskolának az udvara, (a) mosógép eladása; stb. Ha hiányzik a viszonyrag, illetve a birtokos személyjel, akkor a kapcsolat jelöletlen. A jelöletlen tárgyas, határozós és birtokos jelzős kapcsolatok tagjait mindig egybeírjuk, például: autómentő, kincskereső, munkavállaló; áldozatkész, hátúszó, szélvédett; gépkocsifényszóró, iskolaudvar, mosógépeladás [vö. 106., 135.].
111. Sok alárendelő összetett szó elő- és utótagja között olyan, bonyolult kapcsolat van, hogy az összetétel csak többszavas szerkezettel értelmezhető. Így például: vámvizsgálat (= vámnál végzett, vámmal kapcsolatos vizsgálat); csigalépcső (= a csiga házához hasonló lépcső); stb. Az ilyen, úgynevezett jelentéstömörítő összetételek tagjait egybeírjuk, például: árvízvédelem, barázdabillegető, emlékkönyv, motorcsónak, munkavédelem, szénapadlás, testvérváros, villanyvilágítás, zsemlegombóc; tengeralattjáró-háború. Ebbe a csoportba tartoznak a hasonlító összetételek is, például: cinóbervörös, galambősz, hófehér, hollófekete, lángvörös, mustársárga; búzavirágkék, elefántcsontfehér, napraforgósárga; vattacukor-rózsaszín. Jelentéstömörítő összetétel sok ételnév is, például: bableves, birkapörkölt; sárgaborsó-főzelék. [Vö. 139.]
112. Ha egy tulajdonnév egy köznévvel vagy egy melléknévvel valamilyen jelöletlen összetételt alkot, kötőjellel kapcsoljuk össze őket, például: Afrika-kutató, Budapest-térkép, Petőfi-szobor; Herkules-erejű. [Vö. 166.]
Ha a tulajdonnév és a közszó kapcsolatából alakult összetételhez újabb utótag járul, ezt is kötőjellel kapcsoljuk hozzá, például: Afrika-kutató-találkozó, Budapest-térkép-vásár, Petőfi-szobor-avatás. [Vö. 140.]
113. A betűszókhoz és a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz a köznévi összetételi utótagot kötőjellel kapcsoljuk, például: EU-csatlakozás, KSH-kimutatás, UNESCO-jogszabály; tb-járulék, tv-műsor. [Vö. 289.]
Az íráshagyomány mint a különírás és az egybeírás forrása
114. Az egybeírás további oka a szabályzatban rögzített, rendszert alkotó íráshagyomány (pl. aranygyűrű, ötéves, ugrósánc, feliratkozik, egymagam), valamint a kialakult szokás (pl. dércsípte, javítóműhely).
A rendszert alkotó íráshagyomány
Az alkotó tagok szerkezete mint meghatározó tényező
115. Bizonyos előtagú kapcsolatok különírása és egybeírása a tagok belső szerkezetétől függ. Az anyagnévi jelzős kapcsolatoké, valamint a tőszámnévi előtagú, képzővel ellátott utótagúaké kivétel nélkül, az -ó, -ő képzős igenévi előtagúaké csupán bizonyos esetekben [vö. 118.].
A két egyszerű szóból álló alakulatokat egybeírjuk, de ha bármelyik tag összetett szó, különírjuk őket:
– egyszerű szó + egyszerű szó ⇒ egybeírás (aranylánc, ötméteres, védőgát);
– összetett szó + egyszerű szó ⇒ különírás (fehérarany lánc, tizenöt méteres, partvédő gát);
– egyszerű szó + összetett szó ⇒ különírás (arany nyaklánc, öt négyzetméteres, védő homokgát);
– összetett szó + összetett szó ⇒ különírás (fehérarany nyaklánc, tizenöt négyzetméteres, partvédő homokgát).
116. Anyagnévi jelzős kapcsolatnak azokat az alakulatokat tekintjük, amelyekben az előtag azt jelöli, miből készült az utótagként megnevezett dolog. Az anyagnévi jelzőt, ha egyszerű szó, egybeírjuk a nem összetett főnevekkel, például: aranygyűrű, alumíniumedény, faburkolat, gyapjúsál, kőfal, platinatégely. Ha azonban az anyagnévi jelzős kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó, az anyagnevet különírjuk jelzett szavától, például: acél mérőszalag, bőr pénztárca; hernyóselyem ing, vasbeton gerenda; műanyag padlóburkolat.
117. Ha két szó kapcsolatában az előtag egyszerű tőszámnév (illetve a sok, több, fél szó), az utótag pedig egy -i, -ú, -ű, -jú, -jű, -s, -nyi képzős egyszerű szó, akkor a tagokat egybeírjuk, például: harmincnapi, kétéves, kilenchavi, háromlábú, ötágú, hétfejű, kétzónájú, kétpetéjű, sokmilliós, többoldalas, húszfőnyi. Ha azonban akár az előtag, akár az utótag, akár mind a kettő összetett szó, a kapcsolat elő- és utótagját különírjuk, például: hat vegyértékű, egy szótagos, negyven négyszögöles, száz hektoliternyi; huszonnégy tagú, negyvennyolc órás, tizenkét emeletes, száztizenhat napi; hetvenöt centiméteres, ötvenhét másodpercnyi; de (a szófaj megváltozása miatt): ötszázforintos, tízezerforintos (mint bankjegyek). – Számjegyekkel írva a tagok szerkezetétől függetlenül mindig a különírás a helyes, például: 9 havi, 2 éves, 20 főnyi, 40 köbcentiméteres, 116 napi. [Vö. 105.]
Hasonlóképpen írjuk a -nként és a -nta, -nte toldalékú alakulatokat is: kéthetenként, háromhavonta, ötévente; tizenöt naponként, három hónaponként; 5 évente, 15 naponként; stb.
118. Az -ó, -ő képzős igenevet, ha csak alkalmi minőségjelző, különírjuk a jelzett szótól, például: eltérő vélemény, éneklő gyerek, izzó fém, (az újoncokat) kiképző tiszt, közvetítő javaslat, parancsoló hang, sajgó térd.
Ha viszont az igenévi jelzős alakulat tagjai jelentés tekintetében összeforrtak (vagy az igenév nem folyamatot fejez ki) [vö. 111.], a két egyszerű szót egybeírjuk, például: desztillálótorony, izzólámpa, kiképzőtiszt (beosztás), védőnő; eladólány (üzletben), felvonóhíd, ivóvíz, költőpénz; csónakázótó, hálószoba, kutatóintézet; pihenőnap; belépőjegy, evezőlapát; sétálóutca [vö. 139.]. De különírjuk őket, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó, például: szélező körfűrész; növényvédő szer, rakétaindító állvány; földrengésjelző műszer, időjárás-előrejelző rendszer; ellenőrző leltár, előadó körút, összekötő híd. – Kivételek: mérőműszer, vendéglátóipar stb. [vö. 136.].
119. A színneveket az előtag és az utótag szerkezetétől függetlenül egybeírjuk, például: halványlila, sötétzöld, világossárga, zöldeskék; almásszürke, haragoszöld, mélykék, törtfekete, püspöklila; búzavirágkék; vattacukor-rózsaszín. [Vö. 111.] – Ha azonban az összetett színnévhez árnyalatot kifejező melléknév kapcsolódik, különírjuk őket, például: sötét rózsaszín, világos narancssárga, halvány kékeszöld.
Az igekötős kapcsolatok írása
120. Az igekötős igék írásában a következő szabályok érvényesülnek.
a) Ha az igekötő közvetlenül az előtt az ige (vagy igenév) előtt áll, amelyikhez tartozik, egybeírjuk vele: átad, benéz, felnyit v. fölnyit, lebecsül, visszaszerez; kiállítani, megtartó, eldobott, szembeszállva; stb. Hasonlóképpen: megtartás, szembeszállás stb. – Igekötők lehetnek a következők: abba, agyon, alá, át, be, bele, benn, egybe, el, ellen, elő, előre, fel v. föl, félbe, félre, felül v. fölül, fenn v. fönn, hátra, haza, helyre, hozzá, ide, keresztül, ketté, ki, körül, közbe, közre, külön, le, meg, mellé, neki, oda, össze, rá, rajta, széjjel, szembe, szerte, szét, tele, tova, tovább, tönkre, túl, újjá, újra, utána, végbe, végig, vissza stb.
b) Ha az igekötő követi az igét (vagy az igenevet), különírjuk tőle, például: pihend ki (magad), hagyj fel (ezzel), üljünk bele, menjetek előre, ne sározd össze, nem nézve oda, (akkor) ültünk le, (ti már) mehettek vissza.
c) Az igekötő külön szó marad, ha közte és az ige (vagy igenév) között más szó is van, például: el ne késs, le nem tenné, újjá is építjük, közre kell bocsátani, haza szabad menni, föl sem véve. Hasonlóképpen: be nem avatkozás, meg nem értés stb.
Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran jelentéskülönbségre is utal: annak jelölője, hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követő szóhoz. Más és más tehát: megvan húszéves, de: meg van töltve; megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni; leszokott a dohányzásról, de: le szokott utazni vidékre; beleszeretett a lányba, de: bele szeretett volna szólni; elleszek nélküle, de: el leszek fáradva; megtudták a hírt, de: meg tudták javítani; stb.
d) A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy az igenévvel), például: ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt, össze-összevesznek; elő-előtűnő, vissza-visszatérve. Hasonlóképpen: vissza-visszatérés stb.
Az ellentétes jelentésű igekötőket szintén kötőjellel kapcsoljuk össze, de különírjuk őket az igétől (vagy az igenévtől), például: ki-be járkál, le-föl sétál, ide-oda tekint; oda-vissza utazni, előre-hátra pillantva. Hasonlóképpen: le-föl sétálás stb.
Különírjuk az igétől (vagy az igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat is, például: összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva. Hasonlóképpen: szerteszét szórás stb.
e) Az igekötőként is használt határozószót különírjuk akkor, ha határozószói szerepét emeljük ki: abba tette (amiben eredetileg volt), de: abbahagyta (a sírást); fenn v. fönn maradt (a padláson), de: fennmarad v. fönnmarad (a neve); (nem) félre állt (hanem középre), de: (tapintatból) félreállt; ide jött (nem a szomszédba), de: idejött hozzám; stb.
Az igekötővel alakilag azonos határozószói névmást is különírjuk az igétől (vagy igenévtől), ha világosan személyes névmási szerepű: hozzá (= őhozzá) ment feleségül (nem tehozzád), de: hozzájárul (valamihez); neki (= őneki) megy a levél, de: nekimegy (a szekrénynek), nekimegy Jánosnak (= ölre megy vele); (csak) rá (= őrá) gondolok, rossz rá (= arra) gondolni is, de (más hangsúlyozással): rossz rágondolni is; stb. Csak különírt (határozószói) formájuk van a személyjeles formáknak, például: hozzám adták feleségül, nekünk jött a csomag, mindig rád gondolok.
A névmási szókapcsolatok és összetételek írása
121. Az a, e, az, ez mutató névmásból és a különféle névutókból álló kapcsolatokat egybeírjuk, ha határozószót alkotnak, továbbá ha egységesen utalószói szerepűek, vagy ha kötőszószerű szerkezetek részei: Ezelőtt másképp hívták. Ezután mindig jó leszek. Mindent megbeszéltünk, eszerint cselekedj! Nincs kétségem afelől, hogy ő tette. Azalatt, míg nyaraltok, kifestetem a lakást. Elment anélkül, hogy köszönt volna. Dolgozz, ahelyett hogy heverészel! Stb. [Vö. 84., 244. d).] Ha ellenben a névmással nyomatékos rámutatást fejezünk ki, akkor csak a különírás a helyes: a köré a ház köré; a szerint kell eljárni, nem e szerint; a nélkül a könyv nélkül; Itt a hiba, e miatt nem működik a gép. A mögé tedd, amelyik elég széles. Mindene a zene, csak az iránt érdeklődik. Stb.
122. A névmásokat egybeírjuk az előttük álló nyomatékosító elemmel, például:
|
A következő típusú szavakat is egybeírjuk: énbennem, tenálad, őtőle, mihozzánk, tinektek, ővelük; énmiattam, teáltalad, őutána, mimellettünk, tinélkületek, őközöttük; stb.
De: én magam megyek; csak annyi szükséges; épp olyan esetben; stb.
123. Tagadó névmások előtagjaként a se, sem, semmi szót egybeírjuk az utána következő szóelemmel, például: semekkora, semennyi; sehogy, sehol, sehonnan, semeddig; semmikor, semmilyen, semmint; semmiféle.
Különírjuk viszont a se és a sem szót, ha névmások után állnak, például: semmi se, senki sem, senkinek se, semmitől sem; semmikor se, sehova se, sehol sem, sehogy sem. – De: sohase, sohasem, sose, sosem.
124. Az akár-, bár-, mind-, minden-, né- és vala- előtagú névmásokat egybeírjuk: akármekkora, akárhol, bármi, bármikor, mindannyi, mindenki, mindenhonnan, némelyik, néha, néhol, valami, valamerre stb.
Egyéb esetek
125. A foglalkozást, kort, minőséget, csoportot jelölő, úgynevezett főnévi minőségjelzőt különírjuk a jelzett szavától, például: ajándék könyv, belgyógyász barátunk, gyermek király, huszár főhadnagy, közgazdász szakértő, mérnök bátyám, mérnök kolléga, professzor asszony, rendőr százados, tanár úr, tanító néni, tüzér tizedes, vendég néni; körte alakú. Ugyanígy különírjuk a nyomatékosító szavakat attól a szótól, amelyre vonatkoznak, például: csuda érdekes, jó nagy, jó néhányszor, kutya hideg, nagy néha, szép piros.
A fajtajelölő főnévi minőségjelzőt egybeírjuk a jelzett szóval (kivéve az állatfajtaneveket), például: csiperkegomba, fiúgyerek, fűszeráru, jonatánalma, lakatosmester, legényember, sasmadár. – De mivel állatfajtanevek: mangalica sertés, racka juh stb.
126. Ha egy tulajdonnév egy köznévnek jelzője, a két szót különírjuk egymástól, például: Dezső bácsi, Fazekas úr, Kovács mérnök, Mariska néni; a Kalmár fiú, a Nagy család; Fabulon arckrém, Volkswagen gépkocsi. [Vö. 164.]
127. Ha egyetlen képző járul egy különírt szókapcsolathoz, akkor általában megtartjuk a különírást: házhoz szállít, házhoz szállítás. Ha azonban több képző kapcsolódik a különírt alakulathoz, akkor azt egybeírjuk, például: házhozszállítási (szolgáltatás), egymásutániság, egyenlőoldalúság, megnemtámadási (szerződés). [Vö. 135.]
128. Alapformájukban különírt kapcsolatok felsőfokú alakjait egybeírjuk a következő típusú szerkezetekben: szívhez szóló és szívhez szólóbb, de: legszívhezszólóbb; hasonlóképpen: legharcrakészebb, leghasznothajtóbb stb.
Az ilyen felsőfokú formák gyakran kiválthatók szerkezetes megoldással, például: harcra legkészebb, leginkább hasznot hajtó.
129. Az olyan kapcsolatokat, amelyekben az előtag önálló szóként nem használatos (al-, bel-, elő-, ét-, gyógy-, kultúr-, kül-, pót- stb.), mindig egybeírjuk, például: alelnök, belföld, előtag, külügy, pótágy.
130. A -d képzős sorszámnévi jelzőt egybeírjuk mind a főnevekkel, mind a melléknevekkel, például: hetedízben, ötödévben; ezredévi, másodrendű, ötödéves, tizenötödrangú; harmadfél.
131. A számnevekből alkotott -d képzős jelzőket egybeírjuk a maga névmás alakjaival, például: másodmagammal, századmagával; huszonötödmagunkkal, tizenkilenced-magunkkal. [Vö. 139.]
132. A -fajta, -féle, -nemű, -rét, -rétű, -szerű stb. utótagot a közszókkal egybeírjuk, például: másfajta, tízféle (de: 10-féle), többféle, egynemű, negyedrét, sokrétű, gipszszerű, nagyszerű. Felsorolásban kötőjellel utalunk az elmaradó közös, csak az utolsó taghoz hozzáfűzött utótagra, például: bükk-, mogyoró- és nyírfafélék [vö. 263. c)].
133. A tulajdonnevekhez a -fajta, -féle, -forma és a -szerű utótagokat kötőjellel kapcsoljuk, például: Illyés-fajta (ellenállás), Eötvös-féle, Kossuth-forma (egyéniség), Győr-forma (város), Petőfi-szerű; OTP-szerű; Jedlik Ányos-féle, Madách Színház-féle; Tömörkény- és Gárdonyi-szerű [vö. 169.].
A kialakult szokás mint a kivételes különírás és egybeírás forrása
134. A kialakult szokás a forrása néhány kivételes írásmódú szó és szókapcsolat helyesírásának: dércsípte, légiposta, bérbeadás stb. Az ilyen kivételes írásmódú szavak kis részét alkotják az összetett szavak és a szókapcsolatok csoportjának.
A szabálypontok nem tartalmazzák az összes kivételes helyesírású szót és szókapcsolatot, ezért szükséges a helyesírási szótár használata is.
135. A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk néhány alanyos, minőségjelzős, jelölt határozós és jelölt birtokos jelzős kapcsolat tagjait, például: átokverte (ház), dércsípte (levelek), dérlepte (fa), molyrágta (szőnyeg), napsütötte (táj), porlepte (könyv), szúette (bútor); fiatalkorú, haditerv, jótett, útitárs; bérbeadás, célravezető, életbelépés, kézhezvétel, lényegbevágó, rendbehozatal; szeretetreméltóság; holdtölte, napkelte, tojásfehérje. [Vö. 139.]
136. A kialakult szokást megtartva néhány olyan (rendszerint jelentésváltozást is mutató) -ó, -ő képzős előtagú kapcsolatot is egybeírunk, amelynek valamelyik tagja maga is összetett szó (különösen akkor, ha az összetett utótag mindössze két szótagos), például: bevásárlóközpont, forgószínpad, javítóműhely, mérőműszer, mozgókórház, vendéglátóipar. [Vö. 118., 139.]
137. Különírjuk számos, mindig együtt használt, egységet alkotó állandó szókapcsolat (szólás, szakkifejezés stb.) elemeit, például: állást foglal, szemet szúr, véget ér; dugába dől, lépre csal; főnévi igenév, virtuális tér. [Vö. 94.]
138. Szépirodalmi alkotásokban stilisztikai szándék is indokolttá teheti az általános szabályoktól eltérő különírást vagy egybeírást, illetőleg a kötőjel alkalmazását.
A többszörös összetételek írása
139. A hosszú összetett szavakat bizonyos esetekben célszerű kötőjellel tagolni, hogy könnyebben olvashatók legyenek.
A két egyszerű közszóból alakult alárendelő összetételeket (akárhány szótagból állnak is) egybeírjuk, például: asztallap, felezőegyenes, matematikatanítás, nitrogénasszimiláció, paradicsomsaláta, televíziókészülék, teljesítménynövekedés. De: sakk-kör stb. [Vö. 61.]
A kettőnél több szóból alakult (úgynevezett többszörös) összetételeket hat szótagig kötőjel nélkül egybeírjuk, például: cseppkőbarlang, élelmiszeripar, gépkocsivezető, ivóvízellátás, mértékegységrendszer, nyersolajmotor, rendőrjárőr, tapétaszaküzlet, tűzoltólaktanya. A hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket kötőjellel tagolhatjuk a két fő összetételi tag határán, például: csapatzászló-avatás, dokumentumfilm-bemutató, foszforműtrágya-gyártás, könyvritkaság-gyűjtemény, munkaerő-nyilvántartás, tornász-csapatbajnokság. Kivétel: akasztófáravaló, fizetővendéglátás, pénzügyminisztérium, valószínűségszámítás stb. [Vö. 134.]
A szótagszámlálás szempontjai a következők:
Szótagszámon az összetett szó jel és rag nélküli alakjának szótagszámát értjük: anyagcserezavar(a), jogsegélyszolgálat(hoz) stb. A képző – az -i kivételével – beleszámít a szótagszámba: divatlapszerkesztő, divatlap-szerkesztőség; adó-visszatérítés, adó-visszatérítési (kötelezettség); híradástechnikai, munkaerőpiaci, szakközépiskolai; stb.
Gyakorlati megfontolásból az igekötők közül csak a két vagy több szótagúakat tekintjük külön összetételi tagnak, például: adat-visszakeresés, előadó-művészet, de: befogadóképesség, szövegkiegészítés.
Az idegen előtagokat akkor tekintjük külön összetételi tagnak, ha önállóan is használatosak, például: miniszoknya, miniszoknya-viselet, vagy ha önállóan is használatos utótag járul hozzájuk: antialkoholista, antialkoholista-klub; biotechnológia, biotechnológia-ipar; stb.
Az egyébként szabályos, de túlzottan hosszú összetett szavak szerkezetes megoldással elkerülhetők: tervezőiroda-vezető = a tervezőiroda vezetője, gépkocsivezető-tanfolyam = gépkocsivezetői tanfolyam stb.
140. Két kötőjelet használunk azokban a többszörös összetételekben, amelyeknek előtagja is kötőjellel kapcsolt összetétel (tulajdonnévi vagy betűszós előtag, illetőleg három mássalhangzó találkozása miatt), például: Kossuth-nóta-éneklés, Nobel-díj-átadás, C-vitamin-adagolás, tb-járulék-csökkentés. sakk-készlet-gyűjtemény, tarokk-kártya-játékos. [Vö. 166.]
141. Az összetétel elő- és utótagja olykor bonyolultabb alakulat is lehet. A többszörös összetételek írásában – a szótagszámtól függetlenül – három további esetben alkalmazunk kötőjelet.
a) Ha egy kötőjellel már tagolt szóhoz újabb, szintén kötőjellel kapcsolandó utótag járul, az első kötőjelet kihagyjuk, vagyis az eredetileg kötőjelezett szórészt az új alakulatban egybeírjuk: anyagcsere-vizsgálat, de: anyagcserevizsgálat-kérés; békeszerződés-tervezet, de: békeszerződéstervezet-kidolgozás; kerekasztal-konferencia, de: kerekasztalkonferencia-rendezés; stb.
Az ilyen túlzottan hosszúra nyúlt szavak helyett rendszerint világosabb a szerkezetes megoldás, például: anyagcsere-vizsgálat kérése, a békeszerződés tervezetének kidolgozása, kerekasztal-konferencia rendezése.
b) Ha egy különírt szókapcsolat (pl. hajlított bútor) olyan utótagot kap (pl. gyár), amely az egész kapcsolathoz járul, az egyébként különírandó részt az új alakulatban egybeírjuk, és ehhez az utótagot (a szótagszámtól függetlenül) kötőjellel kapcsoljuk: hajlítottbútor-gyár. Hasonló esetek: hideg víz, de: hidegvíz-csap; házi feladat, de: házifeladat-készítés; légi fénykép, de: légifénykép-montázs; stb. – Ritkábban ugyan, de előtag is járulhat szókapcsolathoz, például: házi feladat, de: kémia-házifeladat.
Ha szószaporítás nélkül lehetséges, célszerű a szerkezetes megoldás használata, például: hőre lágyuló műanyagok feldolgozása (nem hőrelágyulóműanyag-feldolgozás), lőtt vadak árusítása (nem lőttvad-árusítás).
c) Vannak olyan többszörös szókapcsolatok, amelyekben két tag egyetlen egységként kapcsolódik egy harmadik elemhez. Ilyenkor az egységet alkotó szókapcsolat tagjait kötőjellel kötjük össze, és különírjuk a harmadik elemtől. Például: élet-halál harc, kutya-macska barátság, réz-arany ötvözet. Ugyanez a szabály érvényesül az ellentétes jelentésű igekötők összekapcsolódása esetén is: föl-le sétál, ki-be nézeget [vö. 120. d)].
A szaknyelvben bizonyos esetekben nem kifogásolható (az értelem pontos tükröztetése érdekében) a nagykötőjel használata sem [vö. 264.].
A kis és a nagy kezdőbetűk
142. A közszavakat – meghatározott esetek kivételével – kis kezdőbetűvel írjuk, a tulajdonneveket pedig mindig naggyal. Mivel azonban ezek önálló részrendszert alkotnak a helyesírásban, külön fejezetben tárgyaljuk őket. Néhány esetben nehéz egyértelműen eldönteni, hogy egy-egy nyelvi alakulat köznév-e, vagy tulajdonnév. Ilyen esetekben ingadozhat a kezdőbetű megválasztása.
A kis kezdőbetűk
143. A közszavakat mondat belsejében, szótárakban, szavak felsorolásában általában kisbetűvel kezdjük, például: szeret, virágzik; elnök, ország, polgár; drága, fenséges; három, kevés; ami, bármennyi; itt, most; és, jóllehet; ejha, nahát, ugye.
Erős érzelmi töltésük ellenére általában kis kezdőbetűvel írjuk a magasztos tartalmú, kellemes hangulatú és jelentésű szavakat is, például: béke, család, édesanya, élet, haza, szabadság, szerelem, tavasz. [De vö. 147., 148.]
144. Kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepek, a nevezetes napok, időszakok, a történelmi események nevét, például: a magyar kultúra napja, május elseje, március tizenötödike, nemzeti ünnep, a víz világnapja; anyák napja, farsang, hanuka, húsvét, karácsony, mindenszentek, nagyböjt, ramadán; a bécsi kongresszus, a francia forradalom, a honfoglalás, a mohácsi vész, az ónodi országgyűlés, a szabadságharc. [Vö. 164., 166., 191.]
145. Kisbetűvel kezdjük a népek, népcsoportok és nyelvcsaládok nevét, például: észt, kínai, magyar, orosz, szlovák; palóc, sváb, szász, székely, indián; finnugor, germán, román, nyugati szláv, urál-altaji.
Ugyancsak kis kezdőbetűsek a vallásokhoz, felekezetekhez tartozást jelentő szavak, például: buddhista, katolikus, muszlim, református, sintó stb.
A nagy kezdőbetűk
146. Írásunknak világossá és áttekinthetővé tétele érdekében a közszavakat is nagybetűvel kezdjük minden szöveg, valamint – pont, kérdőjel, felkiáltójel és bizonyos esetekben kettőspont után – minden új mondat élén: Háromórai idő volt engedve a kitiltottaknak, hogy motyóikat összeszedjék… Ez a háromórai idő pedig éppen elég volt arra, hogy a város népessége mindent megtudjon… Mi volt a diákok vétsége? Hogyan védelmezték magukat? Milyen nagy dolgokat vágott oda a vaskalaposoknak Jenőy? Hát Barkó hogy replikázott nekik tatárul, törökül, perzsául! Hát még a sánta Biróczy hogy tréfálta meg őket víg ötleteivel! S most ezeket mind kicsapták. Az iskola szeme fényeit!
147. Hivatalos iratokban és levelekben a megszólítás első szaván és tulajdonnévi tagján kívül nagybetűvel szokás kezdeni a megszólításban szereplő közneveket is (de a mellékneveket, kötőszókat már nem), például: Tisztelt Nagy Úr! Tisztelt Osztályvezető Úr! Mélyen tisztelt Asszonyom és Uram! Egyéb esetekben a megszólítás első szaván és tulajdonnévi tagján kívül a többi szót kezdhetjük kisbetűvel is, például: Drága Ilonka néni! Kedves barátom! Édes jó anyám és apám!
Azokat a közneveket, névmásokat és névmási szerepű határozószókat, amelyek a megszólított személyére vonatkoznak, szöveg belsejében általában kisbetűvel kezdjük, például: Légy szíves, barátom, látogass meg bennünket! Arra kérem a polgármester urat, szíveskedjék ügyemet kedvezően elbírálni. Bárcsak itt lehetnél te is! Valószínűleg önöket is érdeklik fejlesztési terveink. Örökké hálás leszek neked a segítségedért. Melegen érdeklődött irántatok. – Fokozott tisztelet kifejezésére azonban az ilyen esetekben nagy kezdőbetű is alkalmazható, például: Szeretném, Apám, ha nem értene félre. A legfőbb érdem az Önöké. Szeretnék mindig Veled lenni. Két (vagy több) szóból álló megszólításoknak ilyenkor is csak az első szavát kezdjük nagybetűvel: Bocsássa meg, Igazgató úr, hogy soraimmal felkeresem! Tisztelettel emlékeztetem Államtitkár asszonyt arra, hogy… stb. [Vö. 254.]
148. A köznevek nagybetűs kezdése nem szokásos a magyar írásgyakorlatban, kivéve a hivatalos iratokban, például: Alperes, Felperes, Eladó, Vevő, Szerző [vö. 188. d)].
A nagy kezdőbetűs írás a költői művekben erősítheti a szavak hangulatát, felhívhatja a figyelmet fogalmi tartalmukra, például: a Szerelem, a Végzet, a Hatalom. [Vö. 143.]
Hasonlóképpen előfordulhat a verssorok elején is a nagy kezdőbetűs írás, például: A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!
Egyéb esetek
149. Az idézeteket és az idézeten belüli további részeket általában az eredeti szövegnek megfelelően kezdjük nagy- vagy kisbetűvel, például: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.”; „Légy fegyelmezett!”; illetve: „a földre sütöttük szemünk. Kinyílt / a földbe zárt titok.” [Vö. 257., 258.]
150. Az útbaigazító feliratokat, a táblázatok, grafikonok, ábrák stb. feletti vagy alatti szövegeket nagybetűvel kezdjük, például: Bejárat, Házfelügyelő, Igazgató, Pénztár; Lázgörbe. Ha egy ilyen szöveg több szóból áll, akkor csak az első szó nagy kezdőbetűs, például: Kettős megállóhely, Nyilvános telefon, B porta; A légfék vázlatos rajza. Ha a szöveg első szava számnév, s ezt számjeggyel írjuk, az utána következő közszó kis kezdőbetűs, például: 2. metróvonal, 5. ajtó, III. vágány.
Kisbetűvel kezdjük az ügyiratok, igazolványok, oklevelek stb. végén az aláírás alatti megjelölést, például: elnök, igazgató, miniszter, rektor, titkár; a bizottság titkára, a társtulajdonosok közös képviselője.
151. A családnevek előtti doktor, idősb, ifjabb, özvegy stb. szót, illetőleg rövidítésüket csak kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban, névjegyen stb.) és mondat elején kezdjük nagybetűvel, például:
|
Mondat belsejében ugyanezek kisbetűvel írandók: Ott volt dr. Mészáros Mihály is. Szép Gergely és ifj. Jakab Imre panaszt tettek özvegy Lukács Péterné ellen. Hasonlóan a történelmi nevek esetében, kiemelt helyzetben: Gróf Széchenyi István, de szövegben: Miniszteri tárcát vállalt gróf Széchenyi István is.
A tulajdonnevek írása
152. A tulajdonneveknek több típusát különböztethetjük meg: a személyneveket, az állatneveket, a tárgyneveket, a földrajzi neveket, a csillagászati elnevezéseket, az intézményneveket, a márka- és fajtaneveket, a címeket, a kitüntetések és díjak nevét stb. Bár a különféle típusok írásmódja nem egyetlen elvhez igazodik, három szempontból mégis egyformán viselkednek.
a) Mindegyik csoport írásában érvényesül a magyar helyesírásnak az a régi törekvése, hogy a tulajdonneveket megkülönböztesse a köznevektől, ezért minden tulajdonnevet nagybetűvel kezdünk, például: Szőke (családnév), de: szőke (hajszín); Ibolya (utónév), de: ibolya (virág); Fakó (lónév), de: fakó (szín); Mór (helységnév, személynév), de: mór (nép); Hollófészek (hegy), de: hollófészek (a holló fészke); Rák (csillagkép), de: rák (állat); Kontroll (cégnév), de: kontroll (ellenőrzés); Parázs (tűzhelymárka), de: parázs (izzó tüzelőanyag); Kortárs (folyóirat), de: kortárs (valakivel egy időben élő).
b) A nagy kezdőbetű többnyire mutatja ugyan, hogy tulajdonnévvel van dolgunk, de a több elemből álló nevek esetében érzékeltetni kell a tulajdonnevek terjedelmét is, hogy világosan elhatárolhassuk őket a környező szövegtől. A többelemű nevek tagjainak összetartozását többféleképpen jelölhetjük.
– Egybeírjuk az alkotó tagokat (az utótagot akkor is kisbetűvel kezdve, ha tulajdonnév), például: Hegyalja, Olaszország, Nagykőrös; Kispista, Tóthpál (családnévként), Annamária (utónévként).
– Kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz az alkotó tagokat, például: Nemeskéri-Kiss; Velencei-tó, Észak-Afrika.
– Nagybetűvel kezdjük a tagok mindegyikét, például: Kőrösi Csoma Sándor; Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; Magyar Nyelvőr.
A név nyelvi felépítése is jelezheti, meddig tart a tulajdonnév. Így például az utca (u.) szó a név utolsó eleme, a című (c.) szó pedig közvetlenül követi a név utolsó elemét, például: Kiss János altábornagy utca; az Ének a pesti ligetről című vers.
A külön sorba írt, mondatba nem foglalt címek esetében az alakulat sajátos (kiemelt) helyzete teszi világossá a tulajdonnév terjedelmét, például: A város peremén, Egri csillagok, Magyar értelmező kéziszótár.
c) A tulajdonnevek írásának jellemző vonása az állandóság. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a tulajdonnevek egyes típusaiban ragaszkodunk a kialakult formákhoz, például: Thököly, Werbőczy; Kalmopyrin, Pepsi-Cola. Másrészt arra kell törekednünk, hogy a toldalékos alakok leírására olyan megoldást találjunk, amely biztosítja az alapforma visszaállíthatóságát, például: Kiss-sel, Wittmann-né; New York-i, Kuala Lumpur-i. (A Kissel és a Wittmanné formák ugyanis a Kis és a Wittman személynevek megfelelő toldalékos alakjai lennének, az egybeírt „kualalumpuri” alakból pedig nem lehetne visszakövetkeztetni az eredeti formára.) [Vö. 93.]
A személynevek
153. Mind a családneveket (vezetékneveket), mind az utóneveket (keresztneveket) nagy kezdőbetűvel írjuk, például: Bakos, Deli, Körmendi, Szántó; Éva, Zsuzsa, György, Pál; Szerencsés András, Szeremlei-Szabó Zsolt.
A magyar anyanyelvű magyar állampolgárok család- és utónevének írásmódját – a helyesírás rendszerének figyelembevételével – az anyakönyvezésre és a személyi okmány kiállítására vonatkozó jogszabályok állapítják meg.
154. A magyar családnevek nagyobb részének formája követi a mai magyar hangjelölési rendszert, például: Bíró, Budai, Gál, Gombóc, Hajdú, Kis, Kulcsár, Miskolci, Ördög, Pajzs, Takács, Tót. A családnevek írásában érvényesülő hagyomány és egyéb okok (jogi megfontolások stb.) miatt azonban számos élő névben találkozunk a mai általános írásformáktól kisebb-nagyobb mértékben eltérő jelölésmódokkal, például: Biró, Buday, Eördögh, Gaál, Gombocz, Hajdu, Kiss, Kultsár, Miskolczy, Pais, Takáts, Tóth. [Vö. 12., 86.] Hasonlóképpen tiszteletben tartandó a tudatos szépírói névadással alkotott nevek írásmódja is, például: Baradlay, Maszlaczky, Keöcherepy.
155. A történelmi családnevek írásának főbb szempontjai a következők:
a) A történelmi nevek védelme érdekében a régi magyar családnevek eredeti alakját általában megőrizzük, például: Beythe, Cházár, Dessewffy, Orczy, Sigray, Thewrewk, Vay. [Vö. 12., 86.]
b) A családnevek hagyományőrző helyesírása viszonylag későn alakult ki, ezért az eredeti formák mellett az idők folyamán névváltozatok is keletkeztek (pl. Batsányi – Bacsányi). Ilyenkor az egyöntetű írásgyakorlat biztosítása végett a család vagy a kiemelkedő történelmi személy által rögzített, korunk írásszokásához legközelebb eső formát használjuk, például: Apafi, Batsányi, Jókai, Kazinczy, Lorántffy, Verseghy.
Ma élő személyek is viselnek történelmi családneveket. Ezek természetesen az anyakönyvben rögzített alakjukban használandók, bár ez eltérhet a régi család vagy történelmi személy nevének írásmódjától, például: Dezsőfi, Rákóczy, Teleky.
c) Az olyan történelmi névformák, amelyek eltérnek ugyan attól, ahogyan egykori viselőik írták, de írásgyakorlatunkban már hosszú és következetes hagyományuk van, ma ennek megfelelően használandók, például: Bocskai, Damjanich, Rákóczi, Zrínyi; Apáczai Csere, Tsétsi János. Az ilyen neveket az írásgyakorlatban nem szabad sem visszarégiesíteni (pl. Zrini), sem pedig korszerűsíteni (pl. Csécsi).
d) Szilárdan kialakult névalak hiányában olyan formát szokás kialakítani, amely az elolvasását nem zavaró régies írássajátságokat tiszteletben tartja, de egyszersmind lehetővé teszi, hogy a nevet az egykori hangzásnak megfelelően ejthessük ki, például: Komjáthy, Pesthi, Werbőczy, Wathay (nem Komjáti, Pesti, Verbőci, Vatai); illetőleg Kakas, Csombor, Csulyak (nem Cacas, Czombor, Chuliak).
156. Az összetett (két külön névből eggyé forrt) családneveket egybeírjuk, például: Györgyjakab, Kispéter, Nagygyörgy, Nagysándor, Tóthmátyás, Vörösbaranyi.
A kettős (két név mellérendelő kapcsolatából alakult) családnevek tagjait az anyakönyvi jogszabályok szerint kötőjellel kell összekapcsolni, például: Bajcsy-Zsilinszky, Endrődy-Somogyi, Horváth-Papp, Kerpel-Fronius.
A régi jelzős családnevekben a jelző és a tulajdonképpeni név közé nem teszünk kötőjelet, például: Baróti Szabó, Csokonai Vitéz, Kőrösi Csoma, Tótfalusi Kis.
157. A mitológia és a vallás fogalomkörébe tartozó szavakat, amikor személynévként szerepelnek, nagy kezdőbetűvel írjuk, például: Allah, Boldogasszony, Hadúr, Isten, Jupiter, Ozirisz, Szűzanya, Zeusz; Szent Péter, Szűz Mária. – Az isten szót azonban gyakran használjuk köznévi értelemben is.
158. Mind a régi (eredeti és jövevény), mind pedig a más nyelvekből újabban átvett utóneveket mai köznyelvi kiejtésüket tükröztetve írjuk, például: Csilla, Jolán, Piroska, Vilma, Árpád, Bálint, László, Zsolt; Betti, Klaudia, Zsanett, Artúr, Márió, Raul, Rómeó. Kivételt képez a hagyományos írású Attila név (bár létezik Atilla is). – A ch-t és az x-et azonban (a közszókhoz hasonlóan) az utónevekben és a becenevekben is megtartjuk, például: Ráchel, Richárd, Alexandra, Xénia, Félix, Lexi [vö. 209.].
159. A magyar személynevekhez általában ugyanúgy közvetlenül, azaz kötőjel nélkül illesztjük a toldalékokat (ragokat, jeleket, képzőket), mint a közszavakhoz, például: Dózsát, Kossuthhoz, Szemeréről, Táncsics Mihálynak, Ilosvai Selymes Péternél, Vörösmartyé, a Hunyadiak; jókais, madáchi, petőfieskedők. – De: Táncsics Mihály-i, Ilosvai Selymes Péter-es stb. [Vö. 160. c), 161., 162.]
160. A mássalhangzóra végződő személynevek -val, -vel (és -vá, -vé) ragos formájának írásakor a következőképpen járunk el:
a) Ha a név rövid mássalhangzót jelölő betűre végződik, akkor ezt a betűt megkettőzzük, például: Ádámmal, Bálinttal, Kodállyal, Szabolccsal. [Vö. 82. a), c).]
b) Ha a régies betűre vagy x-re végződő személynevekhez kapcsolódnak ezek a ragok, a régies betűt és az x-et változatlanul hagyjuk, a ragok v-je helyett a név végén ejtett hanghoz idomult mai formát írjuk, például: Kossuthtal, Véghgel, Móriczcal, Rátzcal, Babitscsal; Madáchcsá; Marxszal, Luxszal, Alexszel, Félixszel.
c) Ha a személynév mássalhangzót jelölő kettőzött betűre végződik, a -val, -vel (és a -vá, -vé) rag megfelelő alakját kötőjellel kapcsoljuk hozzá, hogy az alapforma világosan kitűnjön, például: Kiss-sel, Makk-kal, Papp-pal, Széll-lel; Kiss-sé, Papp-pá; Ivett-tel, Mariann-nal. [Vö. 93.]
161. Az -i és az -s melléknévképzővel, az -ista és az -izmus főnévképzővel ellátott egyelemű és összetett (egybeírt), illetőleg kettős (kötőjellel összekapcsolt) családneveket kisbetűvel kezdjük, és a képzőket közvetlenül kapcsoljuk hozzájuk, például: móriczi, mikszáthos, buddhista, jozefinizmus; tóthpáli (Tóthpál), kispéteres (Kispéter); horváth-pappos, schöpf-mereis, rippl-rónais. – De ha a személynév két vagy több különírt elemből áll, akkor megtartjuk az eredeti nagy kezdőbetűket, s a név utolsó tagjához kötőjellel kapcsoljuk a képzőt, például: Eötvös József-i (iskolareform), Széchenyi István-i (elképzelések), Csokonai Vitéz Mihály-os (verselés).
162. A -k többesjelet közvetlenül kapcsoljuk a személyneveknek általában változatlan, nagy kezdőbetűs formájához, például: az Árpádok, a Kisfaludyak; a Kossuthok, Petőfik, Táncsicsok kora; az Ady Endrék és József Attilák küzdelmei. [Vö. 159.]
163. A személynév elé tett alkalmi minősítő jelzőket kisbetűvel kezdjük, például: az ifjú Ady, a nagy Napóleon, a nyelvújító Kazinczy, a szép Csapóné. A történelmi személyek nevének szerves részét alkotó állandó jelzőket azonban nagy kezdőbetűvel írjuk, például: Könyves Kálmán, Nagy Sándor, Oroszlánszívű Richárd, Rettegett Iván, Rőtszakállú Frigyes, Szent Erzsébet.
164. A személynév – akár egy-, akár többelemű – állhat köznév jelzőjeként is. Ilyenkor a személynevet és a köznevet különírjuk egymástól, például: Bánk bán, Dobay törzsőrmester, Inotai úr, István király, Kovács államtitkár, Moharos kisasszony, Németh mérnök, Noszty fiú, Polgár doktor, Zsófi néni; Boldogasszony anyánk; Erdélyi Ilona tudományos kutató, Sárosi János szerkesztő, Somogyi Béláné pénztáros, Szalay Tamás vasdiplomás orvos, Vajda Elemér akadémikus. [Vö. 126.] – Hasonlóképpen: Nagyboldogasszony napja, Szent Mihály hava.
Kisebb-nagyobb embercsoportok elnevezésére használt, felvett vagy kapott személynevektől (vagy más tulajdonnevektől) különírjuk a gyűjtőnévi vagy ilyen jellegű közszókat, például: Benedek család, Buddenbrook ház, Csák nemzetség, Kaláka együttes, Nyék törzs; Kölcsey Ferenc olvasókör. [Vö. 166.]
165. Vannak jellegzetesen a név előtt használatos közszavak: ifjabb vagy ifj. Pál Adalbert, idősb vagy id. Szathmári József, özvegy vagy özv. Kiss Lászlóné, doktor vagy dr. Kovács Ilona, gróf vagy gr. Széchenyi István. Hasonlóképpen: felsővadászi Rákóczi Ferenc stb. Ezek – az alapvető kisbetűs írásmód helyett – kiemelt helyzetben nagy kezdőbetűsek. [Vö. 151.]
166. Egy- vagy többelemű személynevek és köznevek gyakran alkotnak jelöletlen összetételt (pl. Kossuth-szobor = Kossuth szobra, Kossuth-nóta = Kossuthról szóló nóta). Ilyenkor a személynévhez a köznevet kötőjellel kapcsoljuk, például: Ady-vers, Balassi-strófa, Bessenyei-kúria, Celsius-fok, Jókai-villa, Kodály-módszer, Mária-lak, Nádasdy-kastély, Petőfi-kultusz; Deák-párt, Forrai-kórus, Lenkey-század, Szemere-kormány; Geiger–Müller-számlálócső, Hadrovics–Gáldi-szótár; Arany János-idézet, Bartók Béla-emlékév, Szent Benedek-rend, Szent István-nap. [Vö. 167., 126., 164.]
Ha egy személynévből és egy közszóból álló, kötőjeles írásmódú összetétel újabb taggal bővül, ezt a tagot kötőjellel fűzzük a személynevet tartalmazó összetételhez, például: Achilles-ín-szakadás, Munkácsy-kép-restaurálás, Oscar-díj-átadás. [Vö. 140.]
Az uralkodóházat jelentő ház, család és dinasztia szót kötőjellel kapcsoljuk a családnévhez, például: Anjou-ház, Árpád-ház, Jagelló-ház, Habsburg-család, Karoling-dinasztia. [Vö. 164.]
Ha a személynév és a köznév együtteséből köznév lett, az összetételt kisbetűvel kezdve egybeírjuk, például: ádámcsutka, krisztustövis, martinkemence, pálfordulás, röntgensugár, szentjánoskenyér. [Vö. 201.]
167. Az egy- vagy többelemű személynév és köznév együtteséből az alapforma megtartásával (többnyire -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzővel) alakult melléknevekben megtartjuk a tagokat összefűző kötőjelet, például: Árpád-kori, Jókai-regénybeli, Kossuth-díjas, Zrínyi-soros, Mária-arcú, Kodály-módszerű, Herkules-erejű; Jászai Mari-díjas, Konkoly-Thege-érmes; Hadrovics–Gáldi-szótárbeli. [Vö. 195. a), 263. e).]
168. Ha az egymástól különírt, személynévből és köznévből álló jelzős szerkezethez (Julianus barát) egy újabb köznév (pl. szobor) kapcsolódik, ez elé nem teszünk kötőjelet, például: Gül Baba türbe, Julianus barát szobor, Kászim pasa bástya, Szent István vértanú plébániatemplom, Jeremiás próféta kolostor. [Vö. 164.]
169. A -fajta, -féle, -forma és a -szerű utótagot kötőjellel kapcsoljuk a személynevekhez, például: Eötvös-féle, Wesselényi-féle, Munkácsy-szerű, Szent-Györgyi-féle; Paál László-szerű, Szinyei Merse Pál-szerű. [Vö. 133.]
Az állatnevek
170. Az állatok tulajdonnevét nagy kezdőbetűvel írjuk, például: Bodri, Lassie, Neszmélyi Bendegúz; Cirmos; Csákó, Ráró, Villám; Bagira; Vuk. Az esetleges magyarázó utótag kis kezdőbetűvel és kötőjel nélkül járul hozzájuk: Bodri kutya, Ráró lovam stb.
A tárgynevek
171. A tárgynevek közé tartoznak a nemzeti ereklyék, a járművek, a fegyverek, a hangszerek, a híres drágakövek stb. nevei. Jellemzőjük a nagy kezdőbetűs írás. Nemzeti ereklyék neve: Szent Jobb, Szent Korona stb. Hajónevek: Kisfaludy Sándor, Titanic, Santa Maria stb. Régi mozdonynevek: Nádor, Deáki stb. Űrjárművek neve: Apollo, Luna, Szaljut stb. Fegyvernevek: Durandal (Roland kardja), Excalibur (Artúr kardja), Baba, Kövér Berta (ágyú) stb. Hangszernevek: Lady Blunt (egy Stradivari-hegedű), Ignác (a székesfehérvári bazilika harangja) stb. Gyémántnevek: Kohinoor, Rózsaszín Párduc stb.
A földrajzi nevek
172. A földrajzi nevek nyelvi felépítése rendkívül változatos. Az egyelemű nevek (pl. Szeged) mellett igen nagy a többelemű nevek száma. Ezeknek az egységét bizonyos típusokban az egybeírás mutatja (pl. Bodrogköz, Tiszántúl, Szombathely); más csoportokban a szoros kapcsolatot (a többelemű nevekre leginkább jellemző módon) az alkotó tagok közé tett kötőjellel fejezzük ki (pl. Zsivány-patak, Bakónaki-tó, Apáthy-szikla, Dél-Amerika); a különírt tagokból álló nevek (pl. Olasz Köztársaság, Villányi út) esetében pedig a helyesírási forma vagy a nyelvi felépítés érzékelteti az összetartozást. Más nyelvi kategóriákhoz hasonlóan a földrajzi nevek írásában is figyelembe kell venni a név jelentését, mert a formailag hasonló (sőt azonos), de más-más dolgot jelölő nevek írásmódja eltérően alakulhat, például: Hűvös-völgy (domborzati név), de: Hűvösvölgy (városrésznév); Ferenc-hegy (domborzati név), de: Ferenc körút (utcanév); Sáros-patak (víznév), de: Sárospatak (helységnév). [Vö. 181.]
Az itt következő szabályok csak a gyakoribb földrajzinév-típusok írásmódjára nézve adnak eligazítást, mégpedig az -i (olykor -beli) képzős származékokkal együtt. Ennek a sűrűn előforduló toldaléknak a kapcsolási módja ugyanis nem minden típusban egyforma. A többi toldalék kapcsolása megegyezik a más tulajdonnévtípusokban követett eljárásokkal.
Magyarország fontosabb hivatalos földrajzi neveit Magyarország Földrajzinév-tára tartalmazza.
Az egyelemű és az egybeírt földrajzi nevek
173. Ha egy földrajzi név egyelemű (azaz egyetlen egyszerű szó), az alapformát természetesen nagybetűvel, az -i képzős származékot kisbetűvel kezdjük. Az i-re végződő ilyen szavak -i képzős származékában a szó végén egyszerűsítünk, s csak egy i-t írunk.
|
174. Alapformájukban nagy, -i képzős származékukban kis kezdőbetűvel egybeírjuk:
a) a több elemből álló, -ország, -föld, -alföld, -part, -szék utótagú országneveket, az országrészneveket, valamint egyes tájegységeknek több elemből álló nevét (az egybeírandó tájneveket a szótári rész tartalmazza):
|
b) a több elemből álló magyar nyelvű helységneveket, valamint általában a helységrészneveket:
|
Hasonlóképpen:
|
c) A -falva, -földe, -halma, -háza, -telke, -völgye stb. utótagú – esetenként más a, e végződésű – nevek -i képzős származékaiban elhagyjuk az a, e végződést. Ha azonban nem közismert névről vagy a hagyomány által szentesített formáról (hollóházi porcelán, királyhalmi szőlők, pannonhalmi főapátság stb.) van szó, az alapalak kikövetkeztethetősége érdekében – bár hibásnak egyik változat sem mondható – hasznos lehet a kerekegyházai, becsvölgyei stb. forma használata.
A kötőjellel összekapcsolt elemekből álló földrajzi nevek
175. Ha egy földrajzi név egy földrajzi köznévből és egy eléje járuló (egyelemű vagy egybeírt többelemű) közszóból vagy tulajdonnévből áll, a nagybetűvel kezdett előtaghoz kötőjellel kapcsoljuk a kisbetűvel kezdett utótagot. – Az -i (-beli) képzős származékokban a kötőjelet meghagyjuk. Ha az alapforma előtagja tulajdonnév, ennek nagy kezdőbetűjét megtartjuk, egyébként az alakulatot kisbetűvel kezdjük.
|
|
A tulajdonnévi (vagy annak tekintett) előtag állhat két (vagy több) különírt elemből is:
|
c) Földrajzi köznéven a földrajzi fogalmakat jelölő főneveket értjük. Ezek lehetnek egyszerű szavak: óceán, tó, patak, hegy, völgy, domb, hágó, lapos, dűlő, sivatag stb., illetve összetett szavak: félsziget, öntözőcsatorna, holtág, fennsík, dombvidék, szőlőhegy, halastó stb. Az olyan nevek, illetve névrészek, amelyekben a mai magyar nyelvérzék nem ismer fel közszói jelentést (akár magyar, akár idegen eredetűek), egyelemű tulajdonneveknek számítanak. Így például a 175. b) pontban: Huron, Kab, Kaszpi; a 176. a) pontban: Cselőte, Zéland.
176. Ha egy földrajzi név utótagja (egyelemű vagy egybeírt többelemű) tulajdonnév, előtagja pedig (egyelemű vagy egybeírt többelemű) közszó vagy tulajdonnév, az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk össze. – Az ilyen nevek -i képzős származékában mindkét tagot kisbetűvel kezdjük, és a kötőjelet megtartjuk.
|
|
Hasonlóképpen járunk el olyankor is, amikor a hivatalos helységnév után a helységrész nevét is feltüntetjük:
|
177. A háromelemű földrajzi nevek írásának két gyakoribb esete van.
a) Ha egy kételemű, kötőjellel összefűzött földrajzi név – például: Arany-patak [vö. 175. a)]; Holt-Tisza [vö. 176. a)]; János-dűlő [vö. 175. b)] – elé egy közszói előtag (rohonci, belső, nagy stb.) kerül, az alakulatot nagybetűvel kezdjük, s a tagokat kötőjellel kapcsoljuk össze. – Az -i képzős származékokban megtartjuk az alapul szolgáló nevek tagjainak kötőjeles kapcsolását, a közszói tagokat kisbetűvel, a tulajdonnévi tagokat nagybetűvel kezdjük.
|
b) Ha egy kételemű, kötőjellel írt földrajzi név – például: Arany-patak [vö. 175. a)]; Holt-Tisza [vö. 176. a)]; János-dűlő [vö. 175. b)] – egy utána tett földrajzi köznévvel bővül, ezt az utótagot kisbetűvel kezdve kötőjellel kapcsoljuk az alapul szolgáló névhez. – Az -i képzős származékokban megtartjuk az alapul szolgáló nevek tagjainak kötőjeles kapcsolását, a közszói tagokat kisbetűvel, a tulajdonnévi tagokat nagybetűvel kezdjük.
|
178. Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz a nagybetűvel kezdett földrajzi neveket, ha valamitől valameddig viszonyt fejeznek ki. – Az ilyen alakulatok -i képzős származékában a nagykötőjeleket megtartjuk, de minden tagot kisbetűvel kezdünk, és az -i képzőt csak az alakulat utolsó tagjához tesszük hozzá, kötőjel nélkül.
|
Az ilyen alakulatokhoz földrajzi köznevet kisbetűvel kezdve és kötőjellel kapcsolunk. – Az -i képzőt a változatlan alapformához tesszük hozzá.
|
Alapformájukban hasonlóképpen, -i képzős formájukban azonban kis kezdőbetűkkel írjuk az olyan névtársítások tagjait, mint:
|
A különírt elemekből álló földrajzi nevek
179. A mai és a történelmi államnevekben (amelyek általában tartalmazzák az államformára utaló szót) minden tagot külön szóba írunk, valamint az és kötőszó kivételével nagybetűvel kezdünk. Hasonlóképpen írjuk az eurorégiókat is. – Az ilyen nevek -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, de az alkotó tagokat általában kisbetűvel kezdjük, csak a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) elemeket hagyjuk meg nagy kezdőbetűsnek.
|
180. A mai és a történelmi államrészek nevében a kis kezdőbetűs járás, kistérség, városkörnyék, bánság, terület, megye, régió, grófság, állam stb. utótagot különírjuk az előtte álló névrészektől. – Az ilyen nevek -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, a közszói tagokat kisbetűvel, a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) elemeket nagybetűvel kezdjük.
|
181. A közterületek nevében a kis kezdőbetűs utca, út, tér, köz, híd stb. szót különírjuk az előtte álló névrészektől. – Az -i képzőt az ilyen nevek változatlan formájához tesszük hozzá.
|
Ha a híd szó valamely folyó nevével birtokos jelzős viszonyban van, kötőjellel kapcsoljuk: Tisza-híd (= a Tisza hídja), a Duna-hidak stb.
Ha egy eredetileg kötőjellel kapcsolt földrajzi köznévi utótagot tartalmazó földrajzi név közterület nevébe kerül, a kötőjeles írásmódot – a helységrésznevek gyakori párhuzamossága miatt – egybeírás váltja fel, például: Csörsz-árok – Csörszárok utca, Ferenc-hegy – Ferenchegyi út. [Vö. 172.]
182. Földrajzi nevekhez magyarázó céllal néha hozzákapcsolunk egy közszót, ez azonban nem válik a név részévé. Ezeket a nevet értelmező szavakat a névtől különírjuk. – Az ilyen kapcsolatok -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, s a kezdőbetűk változatlanul maradnak.
|
Kisbetűvel kezdve különírjuk a névhez nem tartozó alkalmi jelzőket is.
|
183. Különírt szavakból álló jelölt tárgyas, jelölt határozós, jelölt birtokos jelzős, valamint névutós szerkezetek is szolgálhatnak földrajzi névként. Az ilyen alakulatokban a különírást megtartjuk, de a szerkezetek első tagját nagybetűvel kezdjük. – Az ilyen nevek -i képzős származékában megtartjuk az alapformát, s ehhez fűzzük hozzá a képzőt.
|
Hasonlóképpen:
|
A csillagászati elnevezések
184. A csillagok, csillagképek, bolygók, holdak stb. nevében minden szót nagybetűvel kezdünk, például: Fiastyúk, Ikrek, Orion, Tejút, Merkúr, Plútó, Vénusz; Bereniké Haja, Dél Keresztje, Nagy Medve. Az -i (-beli) képzős alakokat a következőképpen írjuk: vénuszi, holdbeli; Nagy Medve-beli.
Ha a föld, a hold és a nap szót tulajdonnévként használjuk, nagybetűvel kezdjük, például: a Hold távolsága a Földtől. A mindennapi írásgyakorlatban azonban az ilyen tulajdonnévi szándékú szóhasználat felesleges, tehát például: föld körüli utazás, a hold szépen világít, a nap sugarai.
185. Ha egy csillagászati név utolsó tagja köznév (felhő, köd, üstökös stb.), kötőjellel kapcsoljuk az előtaghoz, például: Magellán-felhő, Androméda-köd, Jászol-köd, Orion-köd, Rák-köd, Hale–Bopp-üstökös, Kopernikusz-kráter.
A melléknévképzős származékokban megőrződik a nagy kezdőbetű, például: Androméda-ködbeli.
Az intézménynevek
186. Az intézménynevek – néhány esetet nem számítva – több szóból állnak. Ezek összetartozását, a név kezdetét és végét az alkotóelemek nagy kezdőbetűs írása jelzi.
A világos főszabályon kívül – az intézménynevek körében élő nyelvhasználati ingadozások miatt – néhány kiegészítő szabályt is figyelembe kell venni.
187. A hivatalok, társadalmi szervezetek, intézmények, tudományos intézetek, alapítványok, pártok, szövetkezetek, vállalatok és hasonlók többelemű hivatalos, cégszerű vagy széles körben használt nevében – az és kötőszó, valamint a névelők kivételével – minden tagot nagybetűvel kezdünk. [Vö. 190.]
Az -i (néha -beli) képzős származékokban a tulajdonnévi értékű tag(ok) nagy kezdőbetűjét megtartjuk, a köznévi elem(ek)et pedig kisbetűvel kezdve írjuk.
|
Egybeírt intézménynevek is vannak:
|
188. A teljes és cégszerű intézménynevek mellett vagy helyett használt egyéb formák írásában a következők szerint kell eljárni:
a) Sok olyan intézménynév van, amely megegyezik azzal a formával, ahogyan az intézményt nem hivatalosan is említeni szoktuk, például: a pécsi nevelőintézet, a tolmácsi általános iskola. Nagy kezdőbetűket csak akkor írunk, ha ki akarjuk emelni a megnevezés tulajdonnévi jellegét.
b) Teljes és cégszerű intézménynévnek tekintjük az olyan formákat is, amelyekben a telephely neve (vesszővel elkülönítve) az alakulat végén áll, például: Kisegítő (Foglalkoztató) Iskola és Nevelőotthon, Sopron; Nemzeti Színház, Szeged.
Ha az ilyen szerkezetű alakulatok helységnévi eleme -i képzős melléknévi jelzőként a név élére kerül, az intézménynév részének tekintjük, s ezért nagybetűvel kezdjük, például: Soproni Kisegítő (Foglalkoztató) Iskola és Nevelőotthon, Szegedi Nemzeti Színház.
Kisbetűvel kezdjük viszont az intézmények működési helyére utaló -i képzős melléknévi jelzőket, ha nyilvánvalóan alkalmiak, tehát a névnek nem részei, például: a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola.
c) A teljes intézménynév helyett gyakran annak csak egy vagy több egyedítő elemét használjuk, s a típusjelölő szót vagy szavakat elhagyjuk. Az ilyen rövidült névben nem változik a részeknek a teljes névbeli írásmódja: a Lombiknál dolgozik (ti. a Lombik Hőmérő- és Üvegipariműszer-gyártó Kft.-nél). Hasonlóképpen: a Gondolat jelentette meg; a Nemzetiben játsszák; az Eötvösön végzett v. az Eötvös Lorándon végzett; stb.
d) Az intézmény típusát jelölő szavakat (minisztérium, egyetem, hivatal, intézet, iskola, vállalat, üzem, rendőrkapitányság stb.) ajánlatos kis kezdőbetűvel írni, amikor valamely szövegben egy bizonyos intézményre utalnak, bár belső használatra az alkalmi tulajdonnevesülésből fakadó nagy kezdőbetűs írás is elfogadható, például: Földrajztudományi Kutatóintézet, de: a kutatóintézet kidolgozta v. a Kutatóintézet kidolgozta; Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, de: a bizottság véleménye szerint v. a Bizottság véleménye szerint. [Vö. 148.] A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Állami Operaház rövidebb névváltozatát nagy kezdőbetűvel írjuk: Akadémia, Opera v. Operaház.
189. Az intézmények alárendelt egységeinek nevét a következők szerint írjuk:
a) Számos intézménynek alárendelt intézményei is vannak. Ezek nevében minden szót nagy kezdőbetűvel írunk, például: Állam- és Jogtudományi Kar (az Eötvös Loránd Tudományegyetemen), Műszaki Kémiai Kutatóintézet, Nyelvtudományi Intézet (az MTA intézetei).
b) Egy intézményen belüli nagyobb szervezeti egység, testület stb. neve akkor írandó intézménynévszerűen, ha egyediségének érzékeltetésére szükség van, például: a Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya (az MTA testülete), Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék (egyetemi tanszék).
c) Az intézmények kisebb egységeinek típusukra utaló megnevezését helyesebb kis kezdőbetűvel írni, például: a Bölcsészettudományi Kar gondnoksága. – Kisbetűsek önmagukban használva is: emlékeztető a műszaki osztály részére, feljegyzés a jogi csoportnak, kérelem a felügyelő bizottsághoz stb.
A nem állandó jelleggel működő bizottságokra stb. utaló szavakat, szókapcsolatokat szintén ajánlatos kis kezdőbetűvel írni, például: az érdekeltek koordináló bizottságot alakítottak; egy karbantartó csoportot szerveztek.
190. A pályaudvarok, megállóhelyek, repülőterek, mozik, szállodák, vendéglők, eszpresszók, üzletek, fürdők, temetők, lakóparkok és a nem önálló intézményt alkotó termek stb. megnevezésében a tulajdonnévi értékű tagot (tagokat) nagy kezdőbetűvel írjuk, az értelmezésre szolgáló köznévi tagot (tagokat) pedig kisbetűvel kezdve különírjuk, például: Keleti pályaudvar, Katonatelep vasúti megállóhely, Corvin mozi, Vadszőlő szálloda, Kis Rabló étterem, Apacuka internetkávézó, Vén Diák eszpresszó, Kaiser’s szupermarket, Korona cipőbolt, Lukács fürdő, Kerepesi temető, Sasadliget lakópark, Kossuth rádió, Gombocz Zoltán terem (tanterem neve), Nádor terem (a Vakok Állami Intézetének hangversenyterme). – Az intézménynévszerű megjelölések értelmezésére szolgáló köznévi tag(ok) elhagyható(k), például: a Keletiből indul, a Lukácsba jár úszni, a Kis Rablóban vacsoráztak, a Kossuthon hallottam.
Az intézménynévszerű megjelölések -i (-beli) képzős származékában meghagyjuk a nagy kezdőbetűket is, a különírást is, például: Keleti pályaudvari, Tabán mozibeli, Kis Rabló éttermi.
A mozik, vendéglők, eszpresszók, üzletek, fürdők, temetők, lakóparkok, szállodák, panziók, termek stb. neve lehet intézménynév is, például: Corvin Budapest Filmpalota, Vadszőlő Szálloda, Sport- és Rendezvényközpont, Rózsakert Bevásárlóközpont, Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda, Fiumei Úti Nemzeti Sírkert, Erzsébet Szálloda, Platán Panzió, Klasszik Rádió, Csontváry Terem, Derkovits Terem. [Vö. 187.]
191. A rendezvények, rendezvénysorozatok, társadalmi és politikai mozgalmak, programok stb. nevét ajánlatos kis kezdőbetűvel írni, például: jövőkutatási konferencia, nemzetközi orvoskongresszus, légkörkutatási szimpózium, termoanalitikai tudományos ülésszak, erdészeti és faipari tudományos napok, a magyar nyelv hete, fásítási hónap, országos középiskolai tanulmányi verseny, 15. nemzetközi könyvfesztivál. – De intézménynévként a nagy kezdőbetűs írás is elfogadható, például: Budapesti Nemzetközi Vásár, Szegedi Szabadtéri Játékok.
192. Nemzetközi vagy külföldi intézményeknek, szervezeteknek stb. magyar vagy magyarra fordított hivatalos nevét úgy írjuk, mint a magyar intézményneveket, például: az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a Francia Köztársaság Külügyminisztériuma, Nemzetközi Valutaalap.
Nem kell viszont intézményszerűen írni az ilyen (nem hivatalos) megnevezéseket, például: a francia külügyminisztérium jegyzéke, a lengyel hadsereg, az olasz fémipari szakszervezetek, az osztrák légitársaság.
A márkanevek
193. Gyártmányoknak, termékeknek, készítményeknek márkanévként használt elnevezésében minden tagot nagy kezdőbetűvel írunk, például: Doxa (óra), Fabulon (arckrém), Persil (mosópor), Trental (gyógyszer); Rama Gold (margarin), Toyota Corolla (gépkocsi).
A nem márkanévként használt, többnyire a termék anyagára vagy származási helyére utaló nevekben a tagokat kis kezdőbetűvel írjuk, például: meggylé, narancsital; szegedi paprika.
A márkaneveket az általános helyesírási szabályok szerint toldalékoljuk.
194. Ha a márkanév után tájékoztatásképpen megadjuk a típus vagy a dolog jelölésére szolgáló közszót, a kettőt különírjuk, például: Audi gépkocsi, Omnia kávé, Panangin tabletta; Algoflex Forte fájdalomcsillapító, Tomi Kristály mosópor. [Vö. 182.]
A kitüntetések és a díjak neve
195. A kitüntetések és a díjak nevét a következőképpen írjuk:
a) Ha a név előtagja tulajdonnév, akkor a díj, érem, emlékérem stb. szót a tulajdonnévhez kötőjellel kapcsoljuk, például: Kossuth-díj, Nobel-díj; Erkel Ferenc-díj, Forbáth Imre-díj, Eötvös Loránd-emlékérem; Grammy-díj, ICOMOS-díj, NOB-érdemérem. Az ilyen nevek -s képzős származékában az alapformát változatlanul megtartjuk, például: Kossuth-díjas, Nobel-díjas; Erkel Ferenc-díjas, Eötvös Loránd-emlékérmes; Grammy-díjas, ICOMOS-díjas, NOB-érdemérmes.
b) Ha a díj, érem, emlékérem stb. szó jelzővel bővülve kapcsolódik egy tulajdonnévhez, akkor elhagyjuk a kötőjelet, a jelzőt és a díj, érem, emlékérem stb. szót pedig kis kezdőbetűvel írjuk, például: Gundel művészeti díj, Ybl építészeti díj.
c) A díj, érem, emlékérem stb. az elnevezés szerves részeként birtokos vagy minőségjelzős szerkezetet alkothat egy előtaggal, ilyenkor minden tag nagy kezdőbetűvel írandó, például: Akadémiai Aranyérem, a Francia Köztársaság Becsületrendje; Magyar Érdemrend.
d) A díj, érem, emlékérem stb. köznevek olyan előtaghoz is járulhatnak, amely önmagában nem tulajdonnév, de az elnevezésben tulajdonnévi értéket kap. A tulajdonnévi értékű előtag állhat egy vagy több szóból. Ezeknek minden elemét nagy kezdőbetűvel írjuk. A díj, érem, emlékérem stb. köznevek azonban kis kezdőbetűsek, és kötőjel nélkül kapcsolódnak, például: Életfa díj, Korona érdemrend, Közép-európai Örökség díj, Pro Urbe díj, Pro Universitate díj.
e) A kitüntetések és díjak fokozatait, illetőleg típusait jelölő szavakat, kifejezéseket kis kezdőbetűvel írjuk, például: a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal.
f) Néha névvé válhat a díjtípus összetett szóból álló megnevezése is, például: Citromdíj, Sajtódíj, Toleranciadíj.
A címek
196. A címek két nagy csoportra oszthatók: állandó címekre és egyedi címekre. Állandó cím az újságoké, a hetilapoké, a folyóiratoké és a könyvsorozatoké. Ezeket az jellemzi, hogy több szám címeként használatosak. Egyedi címük van viszont az irodalmi műveknek, a cikkeknek, a képzőművészeti alkotásoknak, a zeneműveknek, a műsorszámoknak stb. A címek írása tükrözi ezt a jellegbeli kettősséget.
197. Az állandó címeket, tehát az újságok, hetilapok, folyóiratok, könyvsorozatok, azonos címmel megjelenő évkönyvek, könyvformátumú kalendáriumok címét nagy kezdőbetűvel írjuk. A többelemű címekben – a címben levő és kötőszó kivételével – minden szót nagy kezdőbetűvel írunk, például: Búvár, Kincskereső, Népszabadság, Nyugat, Valóság; Az Est, Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Nők Lapja, Élet és Tudomány, Prágai Tükör, Magyar Remekírók, Nyelvtudományi Értekezések. A mondatszerű állandó címeknek csak az első szava nagy kezdőbetűs, például: Ne láss, ne hallj, ne szólj!
A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén a szabvány előírásait követve az állandó címekben is csak az első elemet kezdik nagybetűvel.
198. Az egyedi címeket, tehát a költői művek, könyvek, értekezések, cikkek, képek, szobrok, zeneművek, műsorszámok stb. címét nagy kezdőbetűvel írjuk. A többelemű címekben csak az első szót és a tulajdonnevet kezdjük nagybetűvel, például: Hazám, Szózat, Napraforgók, Álarcosbál, Kívánságkosár; Ember az embertelenségben, A kőszívű ember fiai, Képes politikai és gazdasági világatlasz, Magyar értelmező kéziszótár, Tanulmányok Arany János költészetéről, Hajóvontatók a Volgán, Kis éji zene, Jó éjszakát, gyerekek!, Önök kérték. Továbbá: 1916 őszén, IX. szimfónia stb.
199. Ha a címeket szövegbe illesztjük, általában nem szükséges őket idézőjelbe tenni vagy más módon kiemelni, például: Móricznak egyik híres regénye a Rokonok. Munkácsy képének, a Siralomháznak a betyár a főalakja. Tanulmányát a Magyar Nyelv jelentette meg.
Elterjedt szokás azonban az egyedi címek idézőjelbe foglalása vagy eltérő betűváltozattal való írása is, például: József Attila utolsó évének versei között van az „Íme, hát megleltem hazámat” is. Hosszan gyönyörködött a Majális színeiben.
200. A címekhez a toldalékokat és az egyéb szóelemeket a következőképpen kapcsoljuk:
a) A ragokat és a jeleket a címekkel általában egybeírjuk, például: az Autóséleté, a Kritikában, a Geodézia és Kartográfiát, a Számadásnak, a Nemzeti dalt, Arany Toldijában. A ragra végződő és a valamilyen írásjellel lezárt címekhez a ragokat és a jeleket kötőjellel kapcsoljuk, például: a Légy jó mindhalálig-ot; a Szülőföldemen-ben; Juhász Gyula versének, a Szerelem?-nek, illetve Jókainak „Az arany ember”-e. Hasonlóan járunk el az internetcímek esetében is, például: a hvg.hu-n, az index.hu-t.
Ragos címek további toldalékolását célszerű elkerülni, például így: Petőfinek a Szülőföldemen című versében.
b) Az utótagokat és a -beli toldalékot a címek változatlan formájához mindig kötőjellel kapcsoljuk, például: a Kritika-féle (folyóiratok), Élet és Tudomány-szerű (lap), Magyar Nyelvőr-évfolyam; Valóság-beli (vita), Orvosi Hetilap-beli (cikk), Odüsszeia-beli (világ), a Kincskereső kisködmön-beli (alakok).
Tulajdonnevek köznevesülése
201. Tulajdonnevek gyakran válnak köznévvé. Ilyenkor már természetesen kis kezdőbetűvel írjuk őket, s az egykori tulajdonnév írásmódjától esetleg más tekintetben is eltérünk, például: havanna, pecsovics, röntgen; ferencjóska, háryjános. Az idegen írásmódot is magyarossal cseréljük fel, például: aszpirin, konyak, priznic, szendvics, termosz.
A tulajdonnevek és a közszók összeforrásából keletkezett összetett szavakat is kisbetűvel kezdjük, és az alkotóelemeket egybeírjuk, például: ádámcsutka, pálfordulás, pullmankocsi, wertheimzár. Az idegen írásmódot ez esetben is gyakran magyarossal váltjuk fel, például: dízelmotor, dízelolaj, makadámút, pasztőroltás. [Vö. 166.]
A köznevesülés lassú folyamat. Ennek során az írásformák egy ideig ingadoznak a nagy kezdőbetűs, idegenesen írt tulajdonnévi és a kis kezdőbetűs, magyarosan írt közszói formák között. Az írásmódváltozásra csak akkor kerülhet sor, ha a társadalmi tudatban a köznévvé válás már elég széles körben végbement.
Az idegen közszavak és tulajdonnevek írása
202. Az egymással érintkező nyelvek mindig adnak át egymásnak, és vesznek át egymástól közszavakat is, tulajdonneveket is.
a) Az idegen eredetű közszavak idő múltával jövevényszavakká válhatnak, azaz olyannyira meghonosodhatnak, hogy más nyelvből való származásuk feledésbe merül. A jövevényszavakat ezért mindig magyarosan írjuk.
Az olyan szavakat, amelyeknek más nyelvi eredete még többé-kevésbé nyilvánvaló, idegen szavakként tartjuk számon. Ha egy latin betűs írású nyelvből átvett, általános fogalmat jelölő idegen szó közkeletűvé válik, eredeti írásmódját a magyar kiejtést tükröző formával váltjuk fel. Az idegen szavakat tehát attól függően írjuk már magyaros vagy még idegen írásmód szerint, hogy mennyire haladtak előre a jövevényszóvá válás útján.
b) Az idegen eredetű tulajdonnevek egy részét már teljesen magyarnak tekintjük, szemben azokkal az idegen nevekkel, amelyeknek más nyelvekből való származását még világosan felismerjük.
A tulajdonneveknek azonosító, egyedet jelölő nyelvi szerepéből következik, hogy a latin betűs írású nyelvekből átkerült idegen neveket általában minden változtatás nélkül, eredeti formájukban használjuk, még akkor is, ha közkeletűek. Csak kisebb részüknek van magyar alakja.
c) A nem latin betűs írású nyelvek közszavait és tulajdonneveit általában a magyar ábécé betűivel, lehetőleg a forrásnyelvből írjuk át. Bizonyos meghatározott esetekben azonban más átírási rendszerek is alkalmazhatók.
A magyaros írásmód szerinti írás
A közszavak írása
203. A latin betűs írású nyelvekből átvett, közkeletűvé vált köznyelvi és szaknyelvi idegen szavakat általában magyarosan írjuk, azaz szokásos kiejtésüket a magyar hangjelölés szabályai szerint tükröztetjük, például: antracén, digitális, diktafon, dzsúsz, fájl, hisztamin, izotóp, kapucsínó, karbamid, kóla, kombájn, lézer, magnetofon, menedzser, mikroszkopikus, szelektív, televízió. Előfordul, hogy az egyébként magyarosan írt alakokban is megőrződik az eredeti írásmódnak a magyar kiejtéstől eltérő egy-egy eleme, például: bonbon, futball, millió.
204. Ha a magyarosan írt közkeletű idegen szavak eredeti idegen írásában ch, x vagy q betű van, a következőképpen járunk el.
A ch-t, ha [h]-nak ejtjük, megtartjuk, például: jacht, mechanika, mechanikus, monarchia, pech, technika, technikus.
A [ksz]-nek ejtett x-et általában meghagyjuk, például: expressz, fix, oxigén, szexuális, taxi, textil, s csak egy-egy kivételes esetben írunk helyette ksz-et: bokszol stb. A [gz] ejtésű x-et többnyire átírjuk, például: egzakt, egzotikus, egzisztencia, s csak néha tartjuk meg: exegézis, exogámia, hexameter stb. [Vö. 209.]
Az eredeti qu betűegyüttes helyett közszavakban kv betűkapcsolatot írunk, például: akvárium, antikvárium, kvartett, kvint.
205. A nem latin betűs írású nyelvekből (gyakran több nyelv közvetítésével) átvett és már meghonosodott szavakat – a forrásnyelvre vonatkozó átírási szabályoktól függetlenül – a magyarban szokásos kiejtésük szerint írjuk, például: dzsunka, gésa, karate, láma, mecset, minaret, pagoda, szamovár, számum, szamuráj, tájfun, tajga.
206. A közkeletű idegen szavak egy részében egyes idegen eredetű képzők (-ikus, -ista, -itás, -izál, -izmus stb.) előtt a tő belseji hosszú magánhangzó röviddel váltakozik, például: passzív – passzivitás; periódus – periodikus; reális – realista, realizál, realizmus; típus – tipikus, tipizál. [Vö. 28.]
A hosszú magánhangzó azonban (nem mindig következetesen) néhány szónak a származékaiban is megőrződik: akadémia – akadémikus, akadémizmus, akadémista; esztéta – esztétika, esztétikum, esztétikus; stb.
A tulajdonnevek írása
207. A latin betűs írású nyelvekből átvett személynevek közül csak néhány nagy történelmi vagy irodalmi múltú és rendszerint közismert nevet használunk hagyományos megmagyarosodott formájában. Ezek közül némelyik teljesen magyaros alakú, például: Brankovics György, Husz János, Kálvin János, Kolumbusz Kristóf (Đorđe Branković, Jan Hus, Jean Calvin, Cristoforo Colombo helyett). Más nevekben a sorrend és az utónév magyaros, a családnév írása azonban megmaradt, például: Luther Márton, Marx Károly (Martin Luther, Karl Marx helyett).
208. Latin betűs írásrendszerű országok, külföldi területek, határainkon kívüli hegyek, vizek, helységek stb. megnevezésére gyakran magyar neveket vagy magyaros formájú és írású névváltozatokat használunk, például: Ausztrália, Franciaország, Hispánia, Itália, Svájc; Alsó-Ausztria, Burgundia, Moldva, Szicília; Alpok, Kordillerák, Sziklás-hegység, Vezúv; Csendes-óceán, Elba, Odera, Rajna, Szent Lőrinc-folyó, Temze; Bécs, Eperjes, Isztambul, Koppenhága, Krakkó, Nagyvárad, Nápoly, Párizs, Szabadka.
Az idegen nyelvbeli név is használható a földrajztudomány, a könyvtárügy, a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció), az idegenforgalom, a postai forgalom területén, továbbá a térképeken – főleg a helységnevek esetében, például: İstanbul, København, Kraków, Napoli, Oradea, Paris, Prešov, Subotica, Wien.
209. Az idegen eredetű utónevekben és földrajzi nevekben a ch-t és az x-et megtartjuk, például: Albrecht, Richárd, Beatrix, Félix, Maximilián; Lech-mező, Luxemburg, Mexikó. [Vö. 204.]
210. A nem latin betűs írású nyelvekből (gyakran több nyelv közvetítésével) korábban olyan névformák is bekerültek a magyar nyelvbe, amelyek a mai átírási szabályoktól eltérnek. Ezeket közkeletű, hagyományossá vált magyaros alakjukban írjuk, például: Anyegin, Herkules, Krőzus; Athén, Babilon, Kairó, Peking; Himalája, Kréta, Néva.
Az ilyen hagyományos nevek közül több csak bizonyos állandósult kifejezésekben él, például: valóságos Krőzus, de görögösen: Kroiszosz; Potemkin-falvak, Patyomkin cirkáló, de: Potyomkin.
A toldalékok és az összetételi utótagok kapcsolása
211. A magyarosan írt idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez ugyanazon szabályok szerint kapcsoljuk a toldalékokat és az összetételi utótagokat, mint a magyar szavakhoz és nevekhez, például: frontálisan, koktélt, menedzsertől, riporttal, Milánóig, Prágában; arabeszkek, hobbija, Huszé; kálvini, krómoz, löncsöl, nikotinos [vö. 159., 160., 161., 162., 173., 174., 175., 176., 177., 178., 179., 180., 181., 182., 183.]; hobbibolt, menedzserképzés, riportalany; Itália-szerte, Temze-part.
Az idegen írásmód szerinti írás
A közszavak írása
212. A latin betűs írású nyelvekből átvett, egyes (jórészt ritkábban használt) közszavakat kis kezdőbetűvel, de egyéb tekintetben a forrásnyelv helyesírásának szabályai szerint írunk, például: bestseller, couchette, crescendo, kapitälchen, lady, myocarditis, rinascimento, señor, whisky, złoty. [Vö. 214.]
213. Eredeti idegen írásmódjuk szerint írjuk a latin betűs írású nyelvekből átvett többszavas kifejezéseket, szólásokat, közmondásokat, például: all right, park and ride; eppur si muove, sine qua non; tête-à-tête.
Ha az egyébként már magyarosan írt idegen szó idegen kifejezésben, annak tagjaként fordul elő, eredeti helyesírással írandó, például: bacilus, de: Bacillus anthracis; dózis, de: dosis effectiva minima; professzor, de: professor emeritus; státus vagy státusz, de: status quo; szaltó, de: salto mortale; technikus, de: terminus technicus; tuberkulózis, de: tuberculosis bronchialis.
A tulajdonnevek írása
214. A latin betűs írású nyelvek tulajdonneveiben általában változtatás nélkül követjük az idegen írásmódot, például: Cervantes, Chopin, Eminescu, Horatius, Puccini, Quasimodo, Rousseau, Shakespeare, Zweig; Aquincum, Bologna, Buenos Aires, Hawaii, Karlovy Vary, Latium, Loire, Rio Grande do Norte, Tallinn, Vaasa, Wuppertal.
Így járunk el akkor is, ha az idegen nevek a magyarban nem használatos mellékjeles betűket tartalmaznak, például: Čapek, François, Kästner, Krleža, Molière; Châtelet, Gdańsk, Liepāja, Łódź, Mărăşeşti, Marañón, Njegoš, Plzeň. Az ilyen mellékjeles betűket tartalmazó családneveket hivatalos okmányokban (pl. anyakönyvekben, útlevelekben) az érintett névviselő kérésére – magyar állampolgárságú személyek esetében is – a megfelelő mellékjeles betűvel kell írni.
Az idegen nevek névkiegészítőjét (bin, d’, de, ten, van, von stb.) nagy kezdőbetűvel írjuk, ha a családnév címszóként szerepel, illetve kiemelten, szöveg élén áll (címben, aláírásban), például: De Gaulle, Van Dyck (flamand festő), Von Dyck (német matematikus). A teljes névben azonban általában a kis kezdőbetűs írás a helyes, például: Charles de Gaulle, Sir Anthonis van Dyck, Walther von Dyck.
A tulajdonnévből keletkezett mértékegységek nevében a tulajdonnév írásmódjától eltérve csak az úgynevezett latin betűs ábécét [vö. 16.] használjuk, tehát ékezetes vagy mellékjeles betűt nem. A mértékegység nevének írásmódja egyes betűk elhagyásában és kisbetűs írásában is különbözhet az eredeti tulajdonnév írásmódjától, például: Ampère – amper, Joule – joule, Henry – henry, Newton – newton, Pascal – pascal, Volta – volt. [Vö. 201.]
A toldalékok és az összetételi utótagok kapcsolása
215. Az idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez általában ugyanúgy közvetlenül (tehát kötőjel nélkül) kapcsoljuk a toldalékokat, mint a magyar szavakhoz és tulajdonnevekhez, például: cowboynak, fairül, shillingért, Amundsenről, Stockholmnál, Janus Pannoniustól; stewardessek, Habsburgok; barrelnyi, horatiusi, verdis, greenwichi, wrocławi, toulouse-lautreci. [Vö. 159., 160., 161., 162., 173., 174., 175., 176., 177., 178., 179., 180., 181., 182., 183.]
Az i-re végződő idegen helységnevek -i képzős származékának végén (a magyar i végű helységnevekhez hasonlóan) csak egy i-t írunk, például: (a) helsinki (olimpia), (a) pompeji (ásatások) [vö. 174. b)]. De természetesen hawaii (nyaralás).
Ha az -i képző egyelemű, y-ra végződő idegen helységnévhez járul, az -i-t a névhez közvetlenül kapcsoljuk, például: coventryi, vichyi. De: sydney-i (mivel a szó végi i-t nem y, hanem kétjegyű betű: ey jelöli).
216. Ha idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez közvetlenül kapcsolunk magyar toldalékokat, az alábbi két szabály megtartására kell ügyelni.
a) Mind a közszavak, mind a tulajdonnevek végső a-ja, e-je, o-ja és ö-je helyett á-t, é-t, ó-t, illetve ő-t írunk az olyan toldalékos vagy utótaggal ellátott alakokban, amelyekben ezek a szó végi hangok a magyar kiejtésben megnyújtva fordulnak elő, például: signorina, signorinák; Sinaia, Sinaiában, de: sinaiai; Coca-Cola, Coca-Colát, de: Coca-Cola-szerű; campanile, campanilén, de: campanileszerű; Cicero, Cicerót; Goethe, Goethének, goethés, de: goethei [vö. 29.]; allegro, allegróban, allegrós; Oslo, Oslóban, oslói; Malmö, Malmőből, malmői; Victor Hugó-i [vö. 217. b)].
b) A -val, -vel és a -vá, -vé rag a mássalhangzót jelölő nem magyar betűre vagy betűkapcsolatra végződő idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez úgy járul, hogy v-je teljesen hasonul az utolsó kiejtett mássalhangzóhoz, például: Balzackal, pechhel, Bachhal, Greenwichcsel, Steinbeckkel, Wellsszel, hertzcel, fixszel, fixszé, ortodoxszá, Félixszel [vö. 160. b)].
217. Bizonyos esetekben kötőjellel kapcsoljuk a toldalékokat és az összetételi utótagokat az idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez.
a) Ha az idegen írásmód szerint írt közszó vagy tulajdonnév végén hangérték nélküli (ún. néma) betű van, vagy ha az utolsó kiejtett hangot betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli, akkor a magyar toldalékokat mindig kötőjellel fűzzük a szó testéhez, például: guillotine-t, monsieur-nek; Glasgow-ban, Loire-on, Montesquieu-nek, Montreux-ig, Peugeot-t, Rousseau-val, Voltaire-é. – Kivétel: Anjouk. A -val, -vel és a -vá, -vé rag v-je ilyenkor is az utolsóként kiejtett mássalhangzóhoz hasonul, például: guillotine-nal; Iaşi-sal, Molière-rel.
Az egyelemű vagy kötőjellel összefűzött tagokból álló tulajdonnévnek (a néma betűs végződés miatt kötőjellel odakapcsolt) -i (-s, -ista, -izmus) képzős származéka természetesen kis kezdőbetűs, például: shakespeare-i, voltaire-es, voltaire-izmus; bordeaux-i, lille-i, ploieşti-i, châlons-en-champagne-i. [Vö. 161.]
b) Ha az idegen tulajdonnév két vagy több különírt elemből áll, akkor az -i, -s stb. képzőt (a többelemű magyar tulajdonnevekhez hasonlóan) mindig kötőjellel kapcsoljuk az utolsó elemhez, s az alapforma szerinti kezdőbetűket megtartjuk, például: Anatole France-i, Victor Hugó-i; Leonardo da Vinci-s, Walter Scott-os; Karlovy Vary-i, New York-i. [Vö. 161.]
c) A mássalhangzót jelölő kettőzött betűre végződő idegen tulajdonnevekhez az azonos betűvel kezdődő magyar toldalékot (s így a -val, -vel és a -vá, -vé rag megfelelő alakját is) kötőjellel kapcsoljuk, hogy a név alapformája világosan kitűnjön, például: Mann-nak, Tallinn-nál, Scott-tól, Falstaff-fal, Grimm-mel, Scott-tal [vö. 93., 160. c)].
d) Ha az idegen írásmód szerint írt közszó végén hangérték nélküli (ún. néma) betű van, vagy ha az utolsó kiejtett hangot betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli, akkor az összetételi utótagot mindig kötőjellel kapcsoljuk az előtaghoz, például: couchette-rendelés, lime-likőr, ragtime-koncert. Tulajdonnévi előtagú összetételek esetén mindig a tulajdonneves összetételek általános szabálya szerint járunk el: Baudelaire-vers, Loire-part, Shakespeare-dráma [vö. 112., 166., 263. b)].
Az átírás
Az átírás elvei
218. A szépirodalmi művekben, a sajtóban, a közoktatást szolgáló kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvekből átvett tulajdonneveket és közszavakat a magyar ábécé betűivel [vö. 10.], lehetőleg egyenesen a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át. Átíráskor az idegen hangsort (pl. a kínai esetében) vagy az idegen betű- és hangsort együtt figyelembe véve (pl. az orosz, az arab, a görög esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetve az ezeknek megfelelő magyar betűkkel.
A magyaros átírás alkalmazása a forrásnyelvvel kapcsolatban kialakult közgyakorlattól is függ.
Ha egy tulajdonnév vagy közszó nem szabályosan átírt alakban honosodott meg, hagyományos formájában használjuk. [Vö. 205., 210.]
219. A magyaros átírású tulajdonneveket és közszavakat a bennük szereplő betűk magyar hangértéke szerint kell olvasni, például: Hérakleitosz, Odüsszeusz, Periklész, Platón, Délosz, Thébai, khitón; Evdokía, Venizélosz, Iráklion, Kavála; Gogol, Tolsztoj, Irtis, Kijev, Seremetyjevo, szputnyik; Po Csü-ji, Szun Jat-szen, Hupej, Lancsou, Sanghaj, Szecsuan; Hokuszai, Kuroszava, Hirosima, Macujama, Nagoja, ikebana; Ahmed, Dzulfikár, Szaladin, Báb-el-Mandeb, Iszmáilíja, Marrákes, bektási, hidzsra.
220. Az egyes nem latin betűs nyelvekre vonatkozó magyaros átírás szabályait akadémiai kiadványok tartalmazzák.
221. A szaktudományok, az idegenforgalom, a postaforgalom, a felsőoktatás, a tudományos ismeretterjesztés területén, továbbá a térképeken olyan átírást is szokás alkalmazni, amilyet az adott nyelvet beszélő országban hivatalosan előírnak, vagy elterjedten ismernek, amilyet a szaktudományok a nemzetközi érintkezésben általában alkalmaznak, vagy amilyet valamely nemzetközi testület (amelynek hazánk is tagja) használatra javasol.
A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) mindenkor a saját érvényes szabályait követi.
A toldalékok kapcsolása
222. A nem latin betűs írású nyelvekből átírt tulajdonnevekhez és közszavakhoz ugyanazon szabályok szerint kapcsoljuk a toldalékokat, mint a magyar tulajdonnevekhez és közszavakhoz, például: Tobrukig, Szöulnál, Csehovtól, Csajkovszkijjal, Plutarkhosszal, száriban, tatamin; Szapphóé, kamikazék; arisztotelészi, kuvaiti, tel-avivi, Hriszto Botev-i, Velikije Luki-i; dzsúdózna.
Az elválasztás
223. Elég gyakori, hogy helyszűke miatt (vagy más okból) a szóalak egy részét a sor végéről át kell vinni a következő sorba. Az írásnak ez a megszakítása az elválasztás.
Az elválasztásnak a szótagolás az alapja. Csak összetett szavak elválasztásakor veendő figyelembe az alkotóelemek (az összetételi tagok) határa.
A szótagolás szerinti elválasztás
224. Az egyszerű közszavak és tulajdonnevek alapformáját és toldalékos (képzős, ragos, jeles) alakját a szótagolás szerint választjuk el.
A szótagolás szerinti elválasztás fő szempontjai a következők. Minden szó annyi szótagú, ahány magánhangzó van benne, például: bál, font, György, Pest; asz-tal, há-zig, ka-to-na, ma-gá-nyos, me-ta-fo-ra, te-ker-vé-nyes, Csil-la, De-zső, Be-rety-tyó, Ke-re-csend. A magánhangzó önmagában is alkothat szótagot, például: di-ó-nyi, e-u-ró, fi-a-i-é, te-a, É-va, Le-ó [de vö. 226. a)]. A szótag magánhangzóval vagy – legalábbis szó belsejében – egyetlen rövid mássalhangzóval kezdődik, például: le-ány; asz-tal, bugy-gyos, lajst-rom, pró-ba, vá-szon. A több szótagú szavakat és szóalakokat a sor végén bármelyik szótag határán meg lehet szakítani, például: ren-dületlenül, rendü-letlenül, rendület-lenül, rendületle-nül; fi-atal, fia-tal.
225. Azokat a szavakat, amelyek csak egyetlen magánhangzót tartalmaznak, nem választjuk el, például: föld, hajt, nyolc, part, strand, sztrájk; Bánk, Sásd, Zsolt; Brahms, Schmidt, York [vö. 224.]. Ez a szabály olyankor is érvényes, ha az eredeti helyesírással átvett, de ejtésükben egy szótagú idegen közszavak és tulajdonnevek vagy a régies magyar családnevek írásképében a betűcsoport egyetlen magánhangzót jelöl, például: air, blues, street, team; Maugham; Gaal, Soós, Georch [vö. 229., 230. a)].
226. A több szótagú, illetőleg több kiejtett magánhangzót tartalmazó szavak és szóalakok elválasztásának szabályai a következők:
a) Az egymagukban szótagot alkotó magánhangzók tetszés szerint hagyhatók az előző sorban, vagy vihetők át a következőbe, például: dia-dal vagy di-adal, ideá-lis vagy ide-ális; Leo-nóra vagy Le-onóra. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: árui-nak vagy áru-inak, könyvei-tek vagy könyve-itek, Annáé-ké vagy Anná-éké, tolnai-ak vagy tolna-iak.
Az egyetlen magánhangzóból álló szókezdő és szó végi szótagot – bár önállóságát nyelvi tekintetben nem lehet elvitatni – esztétikai okokból nem szokás egymagában a sor végén hagyni, illetőleg a következő sorba átvinni; tehát az „a-lap”, „e-móció”, „Á-ron”, illetve a „haza-i”, „emóci-ó”, „Le-a” stb. a nyomtatásban nem ajánlott elválasztási formák. Hasonlóképpen nem ajánlott elválasztási forma: „bale-set”, „fela-dat”.
Az au, eu betűkapcsolat, mivel tagjai a szótagoláskor szétválhatnak, szükség esetén elválasztható, például: ba-uxit, fe-udális, kala-uz, la-udáció.
b) A szótagkezdő magánhangzókat átvihetjük a következő sorba, például: fi-ók, vi-asz, kalci-um, moza-ik; Mari-etta, Tri-eszt. A két magánhangzót jelölő azonos betűket is szétválaszthatjuk, például: ko-ordinál, váku-um. A toldalékos alakok elválasztásakor is így járunk el, például: ablaká-ig, háza-ik; pesti-es, Vajdá-ék.
c) A két magánhangzó között levő egyetlen rövid mássalhangzót – akár egy-, akár többjegyű a betűje – a következő sorba visszük át, például: be-tű, ko-sár; ba-tyu, ka-sza, ró-zsa; Gyu-la, Me-csek. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: holna-pig, maga-san, né-gyet, pa-don; apá-mé, ki-sebb; freu-dizmus, tiha-nyi; Kecskemé-ten; Mikló-sék.
d) A két magánhangzó között levő kétféle mássalhangzót jelölő nem kettőzött betűk közül – akár egy-, akár többjegyűek – az elsőt az előbbi sorban hagyjuk, a másodikat pedig átvisszük a következőbe, például: am-per, ás-vány, fosz-fát, mor-zsa, tarisz-nya, tal-palatnyi; Bar-tók, Bony-hád, Er-zsi. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: bron-zot, ker-tig, pén-zért; recs-ki, töl-gyes; Heren-dig; Szabol-csé. Így járunk el akkor is, ha a két mássalhangzó közül az elsőt kettőzött betű jelöli, például: bizott-ság, hall-gat, több-let, könny-től, meggy-ből, rossz-kor; Kiss-nek, Papp-tól.
e) Ha a két magánhangzó közötti mássalhangzót kettőzött egyjegyű betű jelöli, (kiejtésbeli hosszúságától függetlenül) ennek egyik jegyét az előző sorban hagyjuk, másik jegyét pedig átvisszük, például: ber-reg, kom-munális, mil-liméter, ton-na; Boz-zai, Job-bágy, Car-rara, Maupas-sant. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: ember-rel, hal-lak, hit-tem, job-ban, tet-tel, víz-zé; Szél-lért, Tallin-nig.
f) Ha a két magánhangzó közötti hosszú mássalhangzót egyszerűsítve kettőzött többjegyű betű jelöli, ennek elválasztásakor mind a sor végén, mind a következő sor elején ki kell írni a teljes rövid mássalhangzót, például: meny-nyi, ösz-sze, pogy-gyász, szity-tya; Boty-tyán, Hosz-szú, Ily-lyés. A toldalékos alakokat is így kell elválasztani, például: ágy-gyal, fodrász-szal, megy-gyel; galy-lyak; köny-nyes; Arany-nyal, Kodály-lyal, Nagy-gyal.
g) Ha két magánhangzó között kettőnél több mássalhangzót jelölő betű van, csak az utolsó kerül a következő sorba, például: cent-rum, ost-rom, temp-lom, tink-túra, lajst-rom; Dosztojevsz-kij, Ing-rid, Ojszt-rah, Veszp-rém, Würt-temberg. A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni, például: batiszt-ból, kilenc-kor; Hamburg-ban; bratsz-ki. Ha a két magánhangzó között álló mássalhangzók közül az utolsót kettőzött betű jelöli, akkor úgy választjuk el a szót, hogy a kettőzött betű egyik tagját meghagyjuk a sor végén, a másikat átvisszük az új sorba, például: bors-sal, csoport-tól, karszt-tá, tömb-ben, vonz-za, kulcs-csal, rongy-gyá; Ford-dal, Gellért-től, Szabolcs-csal. Ugyanígy: játsz-szál, metsz-szük stb.
A szótagolás szerinti elválasztás szabályai érvényesek természetesen a szóalakokhoz járuló újabb és újabb toldalékokra is, például: adós-ság, adóssá-gok, adósságo-kat; há-zunk, házun-kat.
227. A dz és a dzs többjegyű betű, ezért elválasztáskor (a kiejtett mássalhangzó időtartamától függetlenül) ugyanúgy kezeljük, mint általában a többjegyű betűket. A dz-t és a dzs-t tartalmazó szavak ennek megfelelően nem a kiejtett, hanem a leírt szóalakot alapul véve, az elválasztás általános szabályai szerint szakítandók meg, például: bo-dza, gyűrű-dzik, lopó-dzott, ma-dzag, pe-dzi; bri-dzset, mahara-dzsa, mene-dzser, tá-dzsik; brin-dza; halan-dzsázik, lán-dzsás; edz-het, ódz-kodik; Fu-dzsi, Ma-dzsar, Kiliman-dzsáró; edz-dze, lopódz-dzanak; bridzs-dzsel (ragos főnév). [Vö. 226. c)–d), f).]
228. A ch kétjegyű betű, amely egyetlen hangot jelöl, az x pedig két hang (k + sz) jele, de egyetlen jegyű, s így mindkettő egy betűnek számít az elválasztáskor. Ezért úgy kezeljük őket, mint a rövid mássalhangzókat jelölő magyar betűket, például: ar-chívum, ma-chináció, or-chidea, pszi-chológia, Ri-chárd, Mün-chen; he-xameter, ma-ximum, pra-xis, Ale-xandra, Me-xikó. Ha a ch és az x végű idegen szavak toldalékos formáit a szó és a toldalék érintkezésénél kell elválasztanunk, a ch-t és az x-et a következő sorba visszük át akkor, ha utánuk magánhangzó következik, például: almana-chot, ce-chem, pe-ches, bóra-xos, fi-xet, refle-xek, tele-xezünk; Bibera-chot, züri-chi, Féli-xé. A -val, -vel és a -vá, -vé ragos alakulatok elválasztása, például: pech-hel, bórax-szá; Bach-hal, Beatrix-szal vagy Beatrix-szel [vö. 216. b)]. A hosszú cch elválasztása: Bac-chus, Pinoc-chio.
229. A családnevekben előforduló többjegyű (egyetlen magánhangzót vagy mássalhangzót jelölő) régies magyar betűk az elválasztásban hangértéküknek megfelelően kezelendők, például: Beö-thy [bő-ti], De-seö [de-zső], Thew-rewk [tö-rök], Ben-czúr [ben-cúr], Fara-ghó [fara-gó], Szé-chy [szé-csi], War-gha [var-ga]. A mássalhangzót jelölő kettőzött betűk esetében, ha nem követi őket további kiejtett mássalhangzó, (hangértéküktől függetlenül) az egyiket az előző sorban hagyjuk, a másikat pedig átvisszük a következő sorba, például: Bat-thyány, Kos-suth. A toldalékos alakok elválasztásakor a régies magyar betűk egységét megőrizzük, például: Thewrew-köt, Cze-tzet; Babi-tsé, Balo-ghék; kossu-thi, móri-czos, kivéve a kettőzött betűkét, például: Pap-pot, Szél-lért; Kis-sék.
230. A latin betűs írású nyelvekből átvett, idegen írásmód szerint írt közszavakat és tulajdonneveket is a magyar szokásnak megfelelően, azaz a magyar kiejtésükön alapuló szótagolás szerint választjuk el. A fontosabb szempontok a következők:
a) Az egy szótagba kerülő, egy magánhangzót jelölő betűcsoportokat nem választjuk el, például: cou-chette, cou-lomb; Baude-laire, Coo-per, Mon-taigne.
b) Az egy mássalhangzót jelölő betűcsoportokat (a többjegyű magyar betűkhöz hasonlóan) nem választjuk szét, például: bron-chi-tis, ce-pha-lal-gi-a, com-pa-gnie, ery-the-ma; Bo-lo-gna, Chur-chill, Fi-scher, Gi-gli, Gior-gio, Wa-shing-ton.
231. Az olyan idegen közszavakat és tulajdonneveket, amelyek a forrásnyelvben két (vagy több), a magyarban önállóan nem létező elemből keletkeztek, nem tekintjük összetételeknek, ezért a magyar szótagolás szabályai szerint választjuk el őket, például: abszt-rakt, as-piráns, demok-rata, diszk-rét, fi-lantróp, inf-láció, inst-ruktor, kataszt-rófa, komp-resszor, konk-rét, obst-rukció, parag-rafus, prog-nózis, prog-ram, rek-lám, szind-róma; Miche-langelo, Belg-rád, Zág-ráb.
Bár az ilyen alakulatoknak eredetileg összetett voltát a mai átlagos magyar nyelvérzék általában nem tartja számon, az ismertebb elő- és utótagok figyelembevételével történő elválasztás – kivált szaktudományi munkákban – szintén elfogadható, például: fotog-ráfia vagy foto-gráfia, mikrosz-kóp vagy mikro-szkóp, termosz-tát vagy termo-sztát.
Mivel a szavakat a sor végén nemcsak a problémát okozó helyen lehet megszakítani, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni, például: pa-ragrafus vagy paragra-fus, Mi-chelangelo vagy Michelan-gelo.
232. A sor végére kerülő mozaikszók elválasztásának a következő lehetőségei vannak:
a) Az olyan betűszó, amelyben csak mássalhangzó vagy legfeljebb egy magánhangzó van, nem választható el, például: BVSC, MLSZ, NOB, SZTK; MTESZ, ORFK. A két vagy több magánhangzót tartalmazó betűszók szükség esetén szótagolás szerint szakíthatók meg, például: NA-TO, OR-FI. Elválasztás esetén a toldalékos betűszóknak a kötőjellel kapcsolt toldalékát kell a következő sorba átvinni akkor is, ha a kötőjel nem szótaghatáron áll, de a toldalék tartalmaz magánhangzót, például: ELTE-re, USA-beli, ENSZ-ért.
b) A szóösszevonásokat, ha elválasztásukra kényszerülünk, mind alap-, mind toldalékos alakjukban a szótagolás alapján szakítjuk meg, például: Ag-ro-co-op, Int-ransz-mas, Ma-hart, Ma-lév; Ma-va-dé; Röl-te-xig.
Az összetett szavak elemeik szerinti elválasztása
233. Az összetett közszavak és tulajdonnevek elválasztásában csak az összetételt alkotó tagok határán lehet különbség az egyszerű szavakéhoz képest. A mai átlagos magyar nyelvérzék számára felismerhető összetételeket ugyanis az alkotó tagok szerint választjuk el akkor is, ha a határuk nem esik egybe a szótaghatárral.
Az összetett szavakat alkotó tagok (alap- és toldalékos alakjukban egyaránt) a szótagolás szerint választandók el, ha az összetett szót vagy szóalakot nem az összetételi határon szakítjuk meg.
Az azonos alakú szavak között több olyan van, amelynek elválasztása kétféle, például: me-gint (= újra), de: meg-int (= figyelmeztet); gé-pelem (ige), de: gép-elem (főnév).
234. A két egy szótagú szóból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket úgy választjuk el, hogy az egyik szó az első, a másik szó pedig a következő sorba jusson, például: csak-is, épp-úgy, hón-alj, ing-ujj, kül-ügy, még-is, mind-egy, rend-őr, vagy-is, vas-út; Kis-ar (helységnév), Pál-ffy. Ugyanígy járunk el az igekötős igék elválasztásakor is, például: fel-ad, meg-öl, szét-üt.
235. A kettőnél több szótagból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket az összetétel tagjainak határán célszerű elválasztani, például: csal-étek, dél-után, egy-előre, egyszer-egy, elektron-optika, ion-stabilitás, kar-öltve, kis-asszony, külön-élés, szak-avatott, tölgy-erdő, ugyan-is, vírus-interferencia, viszont-eladó, zápor-eső; Dessew-ffy, Kis-oroszi, Magyar-atád, Nyír-egyháza vagy Nyíregy-háza, Zala-egerszeg vagy Zalaeger-szeg.
A leg- felsőfokjelet elválasztáskor úgy kezeljük, mintha összetételi tag lenne, tehát – elsőként – a leg- után választjuk el a szóalakot, például: leg-alább, leg-alul, leg-előre, leg-erősebb.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy összetett szót csak szóhatáron szabad megszakítani. Helyes elválasztások ezek is: alez-redes vagy alezre-des; elekt-ronoptika vagy elektronop-tika; legszeren-csésebb; Za-laegerszeg.
236. Ha az összetett szó egészéhez járul képző, az így keletkezett származékot az alapszó tagjai szerint választjuk el, például: rend-őri, vas-utas, víg-operai; fel-adat, meg-állás; nagy-atádi.
Nem szabálytalanok természetesen az ilyen megoldások sem: rendő-ri, vasu-tas, vígope-rai; fela-dat, megál-lás; nagya-tádi; stb.
237. Sok olyan idegen szó van, amelynek egyik eleme (legtöbbször az utótagja) a magyarban is önálló, a másik eleme (legtöbbször az előtagja) viszont csak néhány esetben külön szó értékű. Ha a sor végi elválasztás ezeknek találkozási helyén válik szükségessé, az alakulat összetett voltára általában tekintettel vagyunk, és a szót vagy szóalakot itt szakítjuk meg, például: centi-gramm, extra-kromoszomális, kilo-gramm, milli-gramm; anti-proton, infra-struktúra, inter-akció, melo-dráma, mikro-klíma, pre-klasszikus, proto-plazma, transz-urán. Hasonlóképpen: Jugo-szlávia stb.
Ha az ilyen alakulatok összetettsége a mai átlagos magyar nyelvérzék számára kevésbé nyilvánvaló, a szótagolás szerinti elválasztás is helyes, például: de-presszió vagy dep-resszió, im-produktív vagy imp-roduktív, para-frázis vagy paraf-rázis, tranz-akció vagy tran-zakció; Ant-arktisz vagy An-tarktisz.
Mivel a szavakat sor végén máshol is meg lehet szakítani, nemcsak a problémát okozó helyen, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni: in-terakció vagy interak-ció, preklasz-szikus, Antark-tisz stb.
238. Ha a kötőjellel írt szóösszetételt vagy tulajdonnevet a szóhatáron szakítjuk meg, a kötőjelet csak a sor végén tesszük ki. Ennek a sor elején való megismétlése csak szakmunkákban szokás, kivételesen, a kötőjeles alapformára való figyelmeztetés végett [vö. 240. k)]:
|
Az írásjelek
239. Az írásjelek szerepe kettős. Részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik vagy részleteik egymáshoz kapcsolódását tükrözik, részben némiképpen a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátságaira, a hanglejtésre és a beszédbeli szünetekre utalnak.
Az írásjelek használatának szabályai általában a nyelvtani viszonyokhoz igazodnak. Ezeknek a keretein belül egyazon esetre sokszor több, egyaránt helyes megoldás kínálkozik. Ilyenkor – a világos fogalmazás érdekében – azt az írásjelet célszerű választani, amelyikkel mondanivalónkat a lehető legteljesebben tudjuk érzékeltetni. Az írásjelek változatos és kifejező használata fontos eszköze az értelmileg és érzelmileg egyaránt árnyalt közlésmódnak.
Az írásjelek rendszere és formai sajátosságai
240. Az írásgyakorlatban használt sok írásjel közül a legfontosabbak: a pont [vö. 241. a), 242., 243., 257., 266., 267., 271., 278., 292., 295., 296., 299., 300.]; de: [Vö. 297., 298.], a három pont [vö. 241. b)], a kérdőjel [vö. 241. c), 242., 243., 251., 257., 266.], a felkiáltójel [vö. 241. d), 242., 243., 251., 254., 257. b), 266.], a vessző [vö. 96., 101. a)–b), 244., 248., 249., 250., 251., 252., 253., 254., 255., 256., 261., 262., 274.], a kettőspont [vö. 246., 249. a), 257. a), 268., 269.], a gondolatjel [vö. 247., 249. b), 251., 252., 253., 257. b)–c), 259., 260.], a pontosvessző [vö. 245., 248. b)], a zárójel [vö. 249. b), 251., 252., 253., 271.], az idézőjel [vö. 257., 258., 272., 273.], a kötőjel [vö. 263., 265., 270., 275., 283., 298., 299., 300.], a nagykötőjel [vö. 264.]. Az egyéb jelek közül a gyakoribbakat egy összefoglaló szabálypont tartalmazza [vö. 275.].
Az írás tagolásában a legfontosabb szerep ugyanakkor a szóköznek jut. Szóközt hagyunk a szavak, valamint az írásjellel lezárt mondatok és tagmondatok között, a zárójelek és az idézőjelek közé foglalt közlési egységek előtt és után, a gondolatjel előtt és után stb. Nincs viszont szóköz a pont, a kérdőjel, a felkiáltójel, a vessző, a kettőspont, a pontosvessző előtt, továbbá (általában) a kötőjel és a nagykötőjel két oldalán; a kezdő zárójel és idézőjel hozzátapad az utána következő, a berekesztő zárójel és idézőjel pedig az előtte álló szóhoz stb.
Bár mindez nem helyesírási, hanem tipográfiai kérdés, érdemes tudni az írásjelekről a következőket:
a) A pont alsó helyzetű, mindig szóköz nélkül kapcsolódik az előtte álló szó utolsó betűjéhez vagy más írásjelhez (de szóköz választja el a következő szó első betűjétől). Szóköz nélkül kell a pontot a számjegyekhez is kapcsolni: 2014. február 14. A pont után nincs szóköz, ha olyan másik írásjel követi, amely szóköz nélkül kapcsolódik: stb., vagy ha az időpont feltüntetésében van szerepe: az érkezés időpontja: 10.35. Nem teszünk szóközt az internetes címekben használt pont elé és után sem: balogh@gmail.com, www.mta.hu stb.
b) Három pontot teszünk a gondolat befejezetlenségének, egy szövegrész elmaradásának jeléül: Nem értem, hogy…
A kihagyást, a gondolat félbeszakítását jelölő három pont szóköz nélkül kapcsolódik az előtte álló szóhoz. Ha a mondat elejét hagyjuk el, akkor a megelőző mondat utolsó betűje (írásjele) után van köz, a három pont pedig tapad a csonka mondat szövegrészének elejéhez.
Az idézett szövegből elhagyott rész jelölésére használt három pontot szögletes zárójelbe szokás tenni (pl. Előre hát mind […], a néppel tűzön vízen át), ezzel különböztetve meg a saját szövegből való kihagyástól.
c) A kérdőjel előtt nincs szóköz, tehát tapad az őt megelőző szó utolsó betűjéhez vagy más írásjelhez: Hol voltál?; Elutazott már Fleischerné (a falu egyetlen nyaralója)? A kérdőjel után azonban mindig található szóköz, leszámítva azt a néhány esetet, amikor a kérdőjelet olyan írásjel követi, amely szóköz nélkül kapcsolódik, például ha a kérdő mondat zárójelben áll: (Ki tudja, miért?).
d) A felkiáltójel szóköz nélkül követi az előtte álló szó utolsó betűjét vagy más írásjelet, utána azonban szóközt kell hagyni: Kati! Szaladj el a boltba!; Kati nagyon „kedves”! A felkiáltójel után azonban nem áll szóköz, ha olyan írásjel követi, amely szóköz nélkül kapcsolódik, például a felkiáltó mondat zárójelben áll: (Nagy kár pedig!).
e) A vessző szóköz nélkül tapad az előtte lévő szó utolsó betűjéhez vagy más írásjelhez: Nesze semmi, fogd meg jól! Kérte (és sürgette), hogy… A vessző után azonban mindig szóközt kell tenni, kivéve a tizedesvesszőt: 316,26.
f) A kettőspont előtt nincs szóköz, akár egy szó utolsó betűje, akár más írásjel után áll. Tagoló írásjelként a kettőspontot szóköz követi. Ez alól kivételnek számít az időpont írása, ilyenkor sem a kettőspont előtt, sem utána nem kell szóközt hagyni: az indulás időpontja: 10:35. A sporteredmények jelzésekor – amennyiben kettőspontot használunk – a kettőspont egyik irányban sem tapad, például: Az évszázad mérkőzésének eredménye 6:3.
g) A gondolatjel mindig szóközzel kapcsolódik az előtte álló szó utolsó betűjéhez (vagy az előtte álló számjegyhez), ritkábban más írásjelhez, s a gondolatjel után is szóközt kell tenni, nem tapad tehát a következő szó első betűjéhez (vagy az utána álló számjegyhez): Hihetetlen kemény munka – különösen tűző napon. A gondolatjel a közbevetések jelölőjeként páros használatú. Ha a második gondolatjel után vessző (vagy esetleg más írásjel) következik, a két írásjel között nincs szóköz: Az sem bizonyos – csak igen valószínű –, hogy beteg. Bár az idézet szokványos írásjele az idézőjel, szépirodalmi művekben az idézést gondolatjellel szokás jelölni: – Tulajdonképpen a bőrönd van neked utadban, vagy inkább én? Ha az idézet után idéző mondat áll, újabb gondolatjelet teszünk: – Vidd innét – röffent rá ingerülten. – Felsorolások külön sorba írt tételeit is kezdhetjük gondolatjellel.
h) A pontosvessző előtt soha nincs szóköz, tehát mindig tapad az előtte álló szó utolsó betűjéhez vagy ritkábban más írásjelhez. A pontosvesszőt mindig szóköz követi.
i) A zárójel lehet kerek ( ), szögletes [ ], csúcsos 〈 〉, ritkábban kapcsos { } vagy ferde / /. Leggyakoribb a kerek zárójel használata, a többi zárójelfajtát leginkább a zárójelezésen belüli elkülönítésre szokás alkalmazni.
A szögletes zárójel jelölheti azt is, hogy a benne foglalt szavak nem részei az eredeti szövegnek (Jobb nekünk a Vértes vadonában… [ti. élni, maradni]). Ezzel összefügg a szögletes zárójelnek olyanféle használata is, amikor a zárójelen belül valamilyen értelmezést vagy rokon értelmű megfogalmazást adnak meg (S homlokán az ifjú megcsókolván [= miután megcsókolta], útnak indult a hold éjjelén).
A zárójel páros írásjel: van egy nyitó és egy berekesztő tagja. A nyitó zárójelet szóköz választja el az előtte álló szó utolsó betűjétől (vagy az előtte álló számjegytől vagy írásjeltől), utána azonban nincs szóköz. A berekesztő zárójel előtt sincs szóköz, vagyis tapad az előtte levő szó utolsó betűjéhez (vagy az előtte álló számjegyhez) vagy más írásjelhez, akárcsak az utána álló írásjelhez, kivéve a gondolatjelet. A berekesztő zárójel után következő szó első betűjét szóközzel kell elhatárolni. Tapad azonban a zárójel az előtte (és esetleg az utána) levő betűhöz is, ha egy szón belül használjuk a kettős közlés eszközeként, például: Hara(n)g-völgy, Hasz(on)talan ragaszkodás, írásjel(ek). Felsorolások betűjelei után berekesztő zárójelet használunk: a), γ) stb.
j) Az idézőjel lehet: „ ” (macskaköröm) vagy » « (lúdlábidézőjel). Az első idézőjel az alapforma, a második általában idézeten belüli idézőjel, például: Jókai írja: „Ahogy a halászok mondják: »beszél a víz«”. Az idézőjel páros írásjel. Alapformájában a kezdő idézőjel mindig alsó, a berekesztő idézőjel felső helyzetű. A kezdő idézőjelet szóközzel kell elválasztani az előtte álló szó utolsó betűjétől vagy számjegyétől, az utána álló szó (vagy számjegy, írásjel) azonban mindig szóköz nélkül kapcsolódik az idézőjelhez. A berekesztő idézőjelhez az előtte álló szó utolsó betűje (vagy az előtte álló számjegy), valamint más írásjel mindig tapad, míg utána szóközt kell tenni. Például: Eltöprengve áll a gépe mellett, s nézi, hogyan omlik ki a dagasztógép „hurkatöltőjéből” a végtelen kenyérfolyam.
k) A kötőjel középső helyzetű, és általában tapad az előtte és az utána álló szó(rész) utolsó, illetve első betűjéhez: Afrika-kutató, egy-egy, két-három, le-föl sétál, A-dúr, a TIT-ben, könyvritkaság-gyűjtemény, sakk-kör, az eredmény 24-17. A kötőjel a sor végén elválasztójel szerepét is betölti. Ha kötőjellel írt szavakat a kötőjelnél kell elválasztani, a kötőjelet a sor elején nem ismételjük meg. Ritkábban, kizárólag szakmunkában azonban, ha kötőjellel írt szavakat a kötőjelnél kell elválasztani, a kötőjel megismétlődhet a sor elején is [vö. 238.]:
mássalhangzó- földrajzinév- szén- -torlódás -bizottság -dioxid
Nem tapad a kötőjel az előtte levő szóhoz vagy más írásjelhez akkor, ha két vagy több egymás után következő összetett szónak azonos az előtagja, és az előtag nem ismétlődik meg minden összetétel esetében, tehát csak az első összetett szóban írjuk ki: gépgyártó, -szerelő és -javító üzem. Nem tapad a kötőjel az utána következő szó első betűjéhez akkor, ha két vagy több egymás után következő összetett szónak azonos az utótagja, és ez az utótag nem ismétlődik meg minden szóban: tej-, zöldség- és gyümölcsfelhozatal [vö. 263. c)].
l) A nagykötőjel középső helyzetű, és hosszúsága megegyezik a gondolatjel hosszúságával. A nagykötőjel tapad az előtte és az utána következő szóhoz vagy számjegyhez: Osztrák–Magyar Monarchia, a 128–9. lapon, a büntetése nyolc–tizenöt év szabadságvesztés lehet, kelet–nyugati irányban. Nem tapad a nagykötőjel, ha több szóból álló, bonyolultabb írásmódú szerkezeteket kapcsol össze: f. hó 5. – f. hó 25.; Kéki Béla – Köpeczi Bócz István [vö. 264.]. Ha a nagykötőjel a sor végére kerül, az elválasztójel funkcióját is betölti:
matematika– Hadrovics– fizika tanár Gáldi
A mondatokat záró írásjelek
241. Az egyszerű mondatok végére a közlés szándékának megfelelő írásjelet teszünk.
a) Az egyszerű kijelentő mondat végén pont van: Jóból is megárt a sok.
b) Mondat végi írásjel lehet a három pont is. A három pont a megszakadt, félbemaradt mondatok viszonylagos lezárására alkalmas, például: Említsd meg neki, hogy…
c) Az egyszerű kérdő mondat végére kérdőjelet kell tenni: Ki látta? Meglátogattok-e holnap? Szereted a zenét?
d) Az egyszerű felkiáltó, óhajtó és felszólító mondatot felkiáltójellel zárjuk: Ezt aztán megcsináltad! De soká jön a tavasz! Bárcsak sikerülne a tervem! Legalább a szemem lenne jó! Azonnal idejössz! Szeresd a hazát! Légy jó mindhalálig! Tilos az átjárás! A fűre lépni tilos!
Kérdő alakú felszólítások és felkiáltások végén felkiáltójelet is tehetünk: Nem viszed el mindjárt?! Miért ver engem a sors! Közvetett felszólítást, utasítást kifejező, bár felszólító alakú mondatokat ponttal is zárhatunk: Írjunk egy-egy mondatot ezekkel a főnevekkel: béke, haza, kenyér, család.
Az érzelmek hullámzását vagy erősebb fokát az írásjelek halmozásával érzékeltethetjük: Hogy képzeled ezt?! Valóban?? Nem!!!
242. A mellérendelő összetett mondatok végére az utolsó tagmondatnak megfelelő írásjelet teszünk: Esik a hó, mégis fekete az utca. Ne várjunk rá tovább, hiszen nem jön már. (A második tagmondat kijelentő.) Az apja is Miska, legyen ő is Miska! Sokat késik, ne várjunk rá tovább! (A második tagmondat felszólító.) A többieknek egy takaró is elég, minek neked kettő? Induljunk már, miért várnánk rá tovább? (A második tagmondat kérdő.)
243. Az alárendelő összetett mondatok végére olyan írásjelet kell tenni, amilyet a főmondat kíván: Szeretném tudni, mi a baja. Kértem, hogy azonnal menjen haza. (A főmondat kijelentő.) Érzed-e, mennyire szeretlek? Vajon megmondták már neki, hogy máskor jöjjön? Nem felejted el, amire megkértelek? (A főmondat kérdő.) Folytasd ott, ahol abbahagytad! Mondd meg neki, holnap indulhat! Figyeljétek, ki lesz az első! (A főmondat felszólító.)
A mellékmondatnak megfelelő írásjellel is zárható az olyan mondatszerkezet, amelynek (akár el is hagyható) főmondata csupán mellékes tájékoztatást tartalmaz, vagy csak a figyelem felkeltésére szolgál: Kérdem, olyan nagy hibát követtem el? Javasolom, ne üsse bele az orrát!
A mondatzáró írásjelet olyankor is a mellékmondathoz igazíthatjuk, amikor az voltaképpen idézet: Hiába mondtam neki, hogy nem szabad bejönni!
A tagmondatok közötti írásjelek
244. Az összetett mondatok tagmondatait általában vesszővel választjuk el egymástól.
a) A tagmondatok határán a vesszőt mindig ki kell tenni, akár van kötőszó, akár nincs: Régi igazság, hogy anyanyelvét is jobban tudja, aki még egy nyelven tud.
b) A tagmondatokat bevezető és, s, meg, vagy kötőszó előtt is ki kell tenni a vesszőt: Gyorsan beszaladtam a boltba, és megvettem a könyvet.
Az írásjelhasználat azonban – a tartalomtól függően – változhat: Egész éjjel táncoltam, és szórakoztam a pincérekkel (a táncolás nem a pincérekkel történt), de: Egész éjjel táncoltam és szórakoztam a pincérekkel (a táncolás is a pincérekkel történt).
c) A mint kötőszóval bevezetett hasonlítás önálló (bár sokszor hiányos) tagmondatnak számít, ezért kötőszava elé mindig vesszőt kell tenni: Fehér lett, mint a fal [de vö. 250. b)].
A hasonlító több, mint szerkezetben vessző van a mint előtt: Ez sokkal több, mint a tavalyi. Hat több, mint öt. (Ilyenkor a több ragozható: többet, mint ötöt stb.)
Nem kell azonban vesszőt tenni a több mint alakulatban a mint elé, ha a több mint (a majdnem ellentéteként) a mondanivaló tartalmának erősítésére, nem pedig összehasonlításra szolgál: Ez több mint szemtelenség. Több mint öt évig élt külföldön. (Ilyenkor a több nem ragozható s nem állítmányi értékű.) Ugyanez érvényes a kevesebb mint írásmódjára is.
d) Az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy stb. szókapcsolatok elé rendszerint vesszőt teszünk. Ilyenkor a hogy előtt nincs vessző. Nem hibás azonban az sem, ha a kiejtésbeli tagolást követve akár csupán a hogy elé, akár a kapcsolat mindkét tagja elé vesszőt teszünk. Például: Felrohant a lépcsőn, anélkül hogy pihent volna. Felrohant a lépcsőn anélkül, hogy pihent volna. Felrohant a lépcsőn, anélkül, hogy pihent volna. – Cselekedj, ahelyett hogy tétovázol! Cselekedj ahelyett, hogy tétovázol! Cselekedj, ahelyett, hogy tétovázol!
245. A többszörösen összetett mondatokban pontosvesszővel határoljuk el egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait: Nyugat felől sötét felhőket hozott a szél, a port felkavarta, és az emberek arcába vágta; a büszke jegenyék alázatosan hajlongtak, hogy derekuk ne törjön; s a közeledő viharnak látni lehetett már egy-egy távoli villámlását is.
Kéttagú összetett mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza: Kabátja szinte a bokájáig ért; nyáron is azt hordta. A más-más tartalmi típusú tagmondatok közé szintén tehetünk vessző helyett pontosvesszőt: Eddig jól megvoltunk; most váljunk ellenségekké? Ezt többet nem veszem fel; égesd el!
246. Az összetett mondatok tagmondatai közé kettőspontot teszünk, ha az előző tagmondattal egy-egy lényeges gondolatra hívjuk fel a figyelmet, vagy ha jelezni óhajtjuk, hogy a következő tagmondat fontosabb magyarázatot vagy következtetést tartalmaz: Közös a célunk: mindig többet, egyre jobbat akarunk.
Ha a kettősponttal lezárt közös figyelemfelhívó mondat után több külön mondat következik, mindegyiket (már az elsőt is) nagybetűvel kezdjük: A nyelvújításnak több oka volt: Nem tudtuk a tudományokat anyanyelven művelni. Irodalmunknak új kifejezési formákra volt szüksége. Tiltakozást jelentett az elnémetesítéssel szemben.
247. Ha azt akarjuk jelezni, hogy bizonyos mértékig elkülönülő gondolatsor kezdődik, pont, felkiáltójel és kérdőjel után még gondolatjelet is teszünk, például: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogyan tanítjuk. – Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségünkre gyakorol, megmarad.
A mondatrészek közötti írásjelek
248. A mellérendelt mondatrészek közötti írásjelhasználat fontosabb esetei a következők:
a) Az egymásnak mellérendelt, külön-külön hangsúlyozott, azonos szerepű mondatrészek (s az ilyenekből alakult felsorolások tagjai) közé vesszőt teszünk, ha kötőszó nélkül következnek egymás után: Szeretett volna valami újat, szépet, nagyot alkotni [de vö. 250. a)].
b) A felsorolásban pontosvesszőt is használunk, ha azonos szerepű, vesszőkkel tagolt mondatrészeket akarunk elkülöníteni másfélékből álló sorozattól: Mindenki ismeri az ilyen szavakat: beszél, ír, olvas; ceruza, könyv, tinta; becsületes, lelkes, szorgalmas; stb. Az ilyen jellegű felsorolások végén a stb. elé is pontosvesszőt kell tenni [de vö. 248. d)].
c) Ha az azonos szerepű mondatrészek között kötőszó van, ez elé vesszőt teszünk (kivéve az és, s, meg, vagy kötőszókat): Tetszetős, de helytelen elméletet agyalt ki. Kétszer, illetőleg háromszor kezdtük újra. Elhibázott, sőt veszedelmes vállalkozásba fogott.
d) Ha azonos mondatrészek között és, s, meg, vagy kötőszó áll, eléjük nem teszünk vesszőt: A tésztára sok mákot és cukrot szórt. Ég és föld között lebegett. A rózsának, a szegfűnek vagy a levendulának az illatát szereted?
Mivel a felsorolások végére tett stb. rövidítésben a s kötőszó rejlik (= s a többi), a csupa vesszős felsorolás végén nem kell eléje vessző: Gyakorító igék például ezek: járkál, kapdos, álldogál, beszélget stb. [de vö. 248. b)].
e) Ha az és, s, meg, vagy kötőszó beszédszünettel elválasztott, hátravetett mondatrészeket vezet be, e kötőszók elé vesszőt teszünk: A szüleire gondolt, és szegény nővérére. Aztán elővette a szendvicset, meg a mobilját. Ernyőt hozzál magaddal a kirándulásra, vagy kabátot!
f) A páros kötőszóval alakult mellérendelő szerkezetekben a második kötőszó elé mindig vesszőt teszünk (a páros vagy második tagja elé is): Vagy ezt, vagy azt választhatod. Hol ehhez, hol ahhoz kapott. Se pénz, se posztó. Sem testem, sem lelkem nem kívánja. Hasonlóan járunk el a következő esetekben is: Lehet jó is, rossz is. Lehet jó is, meg rossz is.
249. Az értelmezővel kapcsolatos fontosabb írásjelhasználati esetek a következők:
a) Az értelmezős szerkezetben rendszerint mind az értelmezettre, mind az értelmezőre külön hangsúly esik, és a beszédben szünet van közöttük. Ezt az írásban vesszővel jelezzük: Németh Pétert, a szomszédomat kereste. A polgármesternek, Komáromi Pálnak a javaslatára betonjárdát építenek.
Ha az értelmező távolabb kerül az értelmezettől, a vesszőt közvetlenül eléje tesszük: Csak neki szóltam, a barátomnak.
A vessző helyére kettőspont is kerülhet, főleg ha az értelmező felsorolást tartalmaz, vagy csattanós befejezője a szerkezetnek: Három dolgot írjál be a noteszedbe: a nevet, a lakcímet és a telefonszámot!
b) Ha az értelmező után is szünet van a beszédben, mögéje is tehetünk vesszőt: Anna, a leánya, varrni tanult. Kertjük díszét, egy öreg diófát, az éjszakai vihar kidöntötte. Az ilyen közbevetésszerű értelmezőt olykor nem vesszőpárral, hanem gondolatjelpárral (esetleg zárójelpárral) különítjük el: A baleset sérültjét – a motorkerékpárost – kórházba szállították.
c) Ha a kitüntetést, fokozatot, minősítést, rangot jelentő, gyakran határozott névelőt is tartalmazó szerkezet mindkét főtagja ragozható, akkor a közszói kifejezés az előtte álló szó értelmezője. A személynév után ilyenkor vesszőt teszünk, például: Balla Erzsébetnek, Kossuth-díjas írónőnknek; Dömötör Béla, az irodalomtudomány doktora; Elek Ilonának, a többszörös olimpiai bajnoknak; Kovács Tiborral, az állami díjas mérnökkel; Mózes Pált, hazánk nagykövetét; Nagy Elemér, városunk díszpolgára.
Ha csak a végén ragozható a szerkezet, az ilyen kifejezés nem értelmező, és a személynév után nincs vessző, például: Kállay Imre kandidátusé, Mózes Pál nagykövetet, Szép Izabella PEN-emlékérmessel, Zsigmond Elek Kossuth-díjastól.
d) Ha az értelmezett szó vagy az értelmező a maga vagy a mind névmás, nincs szükség vesszőre: Te magad mondtad. János maga is ott lesz. Maga János is ott lesz. Magát Bartókot hallottuk a hanglemezről. A sok pásztor mind muzsikál.
e) A szünettel elkülönülő értelmezőszerű, valamint a mondathoz lazán hozzátoldott határozók elé vesszőt teszünk: A könyvet az íróasztalára, a lámpa mellé tette. Nagybátyám szombaton érkezett meg, a feleségével együtt. Egész nap az erdőt járta, felszabadultan, nagyokat lélegezve.
250. Az egymásnak alárendelt mondatrészek közé általában nem kell írásjelet tenni.
a) Az egymás után kötőszó nélkül következő egynemű jelzők és egynemű határozók közé nem teszünk vesszőt akkor, ha alárendelő viszonyban vannak egymással: Fehér bottal a kezében egy fekete szemüveges férfi jött vele szemben. Ma reggel nagy eső esett. Az országban mindenütt jó termés ígérkezik [de vö. 248. a)].
b) Ha a mint szó állapotot vagy minőséget jelölő szó vagy szókapcsolat előtt áll, nem teszünk eléje vesszőt: Bátyámat mint tanút (= tanúként) hallgatták ki. Petőfi mint ember nem hazudtolta meg a költőt. Kossuth korábban mint meg nem alkuvó újságíró harcolt a magyar nép jogaiért [de vö. 244. c), 251.].
c) A -va, -ve és a -ván, -vén képzős igeneves szerkezeteket többnyire nem különítjük el vesszővel a mondat egészétől: Munkaruhát húzva fogott neki a motor szerelésének. A rádió zenéjét hallgatva is jól tudok tanulni. Ha azonban az igeneves szerkezet szinte külön mellékmondatnak érződik, vagy hátravetve a mondathoz lazán kapcsolódik, célszerű vesszővel elkülöníteni: Gondolván egy merészet, áteveztünk a túlsó partra. Kiszaladt az udvarra, kabátját magára kapva.
A szövegbe ékelődést jelző írásjelek
A közbevetés
251. Az olyan szót vagy szókapcsolatot, amelyet közbevetésként ékelünk be a mondatba, vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük: István, sajnos, nem tud eljönni. Bátyámat, a baleset tanújaként, többször is kihallgatták. Új találmányát – természetesen – azonnal szabadalmaztatta. Bátyámat – mint tanút – többször is kihallgatták. Nyáron (különösen júliusban) nagy meleg volt.
A mint kötőszó sokszor beszédszünetekkel határolt közbevetést vezet be: Ádám barátomat, mint mérnököt, a műszakiakhoz osztották be. Ádám barátomnak – mint kiválóan képzett mérnöknek – az átlagosnál magasabb a fizetése. Ádám barátomtól (mint országszerte jól ismert mérnöktől) gyakran kérnek szakvéleményt. Péter, mint említettem, beteg lett. [De vö. 250. b).]
Érzelem kifejezésére – főleg régies vagy szépirodalmi jellegű szövegekben – a mondatba felkiáltójel vagy kérdőjel is beékelődhet. Az ilyen közbevetett felkiáltójel vagy kérdőjel után a mondat természetesen kisbetűvel folytatódik: Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott / Jankóm…? Most veszem észre, hohó! mind, amit mondtam, hazugság, / Csúnya hazugság volt.
252. Ha egy tagmondatba beékelődik egy másik tagmondat, ezt vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük: Éva, bár nehezére esett, elvállalta a feladatot. Holnap – ha esik, ha fúj – elmegyünk kirándulni. Ez (valljuk meg őszintén!) kissé váratlan ajánlat.
253. Ha a közbevetett szó, szókapcsolat vagy tagmondat írásjelnél ékelődik a mondatba, az írásjelet a közbevetés után, vagyis a közbevetett részt körülfogó gondolatjelpár vagy zárójelpár második tagja után ki kell tenni: Műszaki egyetemen szerzett diplomát – vegyészmérnökit –, de író lett. Felvették a jelentkezők nagyobb részét (45 fiút és lányt), s csak néhány alkalmatlant kellett elutasítani. Sok megszokott holmiját becsomagolta, hogy minél kényelmesebben érezze magát – ez mindig fontos volt neki –; csak még a telefonja hiányzott, amelyet javíttatni vitt. Egy gondolat bántotta (és nem tudott megszabadulni tőle): hogy ő is felelős a hiányért.
Ha a zárójelbe tett megjegyzés a mondat végére esik, a mondat végi írásjelet a berekesztő zárójel után tesszük ki: Bizonyos szavak igék is, névszók is (pl. fagy, les, nyom). Ne felejts el felébreszteni holnap reggel (6-kor)! [Vö. 271.] A zárójelbe tett önálló mondat írásjele azonban a zárójelen belülre kerül: A jelenlevők mind helyeselték a javaslatot. (Az ellenvéleményen levők el se jöttek a gyűlésre.) [De vö. 271.]
A megszólítás
254. Az olyan önálló, mondatértékű megszólítások után, amelyek egy hosszabb szöveget vezetnek be, általában felkiáltójelet teszünk: Igen tisztelt Főorvos Úr! Tisztelt Kovács Béla! Kedves Péter! Egyetlen Ilonám! [Vö. 147.] – Az ilyen megszólítások után vesszőt is lehet tenni.
255. A mondat elején vagy végén álló megszólítást vesszővel választjuk el a mondat többi részétől: Gyerekek, nézzétek csak! Nagyon vártalak már, édes fiam.
256. Ha a megszólítás beékelődik a mondatba, eléje is, mögéje is vesszőt teszünk: Most pedig, barátaim, rátérünk a dolog lényegére. Tudod-e, Sándor, a kötelességedet?
Az idézés
257. A szövegbe ékelt szó szerinti idézetet általában idézőjelpár fogja közre. Az idézőjelet az idézet kezdetén alul, az idézet végén pedig felül tesszük ki: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok” – figyelmezteti Kazinczy költőtársait.
Ha az idézőjelbe tett mondaton belül még egy idézőjelre van szükség, lúdlábidézőjelet használunk: Petőfi írta apjáról: „Szemében »mesterségem« / Most is nagy szálka még.”
Idézés alkalmával az idéző mondat megelőzheti, követheti vagy megszakíthatja az idézetet.
a) Az idézetet bevezető mondat után kettőspontot teszünk. Az első idézőjel után az idézet első szavát általában nagybetűvel kezdjük. Az idézet végére, a berekesztő idézőjel elé olyan írásjel kerül, amilyent az idézett mondat tartalma kíván: Bessenyei ma is érvényes igazságot fogalmazott meg: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Örök kérdést tesz fel Vörösmarty: „Mi dolgunk a világon?” Petőfi így kezdi híres versét: „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!” – A megszakított idéző mondat kisbetűvel folytatódik: Madách szavait: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” ma is gyakran idézzük.
Kisbetűvel kezdjük az idézetet, ha úgy emeltük ki, hogy az eredeti szövegben is kisbetű van: A közeledő őszt ekképp jeleníti meg Babits: „már hullnak a cifra virágok / szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok, / ha süvít a böjti szél.”
b) Ha az idéző mondat követi az idézetet, gondolatjellel kapcsoljuk, és kisbetűvel kezdjük. Ilyenkor az idézet végén a kérdőjelet és a felkiáltójelet kitesszük, a pontot azonban nem: „Ismerni a jót könnyebb, mint követni” – írta unokaöccsének Kölcsey. „Ó, megvan-e még az az otthon?” – sóhajt fel Radnóti. „Még kér a nép, most adjatok neki!” – figyelmeztette Petőfi az urakat.
c) Az idézetbe iktatott idéző mondat közbevetésnek számít, tehát gondolatjelek közé tesszük, és kisbetűvel kezdjük. A második idézőjel a szövegzáró írásjel után következik: „A tudományos felfogás szerint – írja Kosztolányi – nincs semmiféle rangkülönbség a nyelvek között.” „Lesz-e gyümölcs a fán – kérdi Petőfi –, melynek nincs virága?”
258. Ha a szó szerinti idézetet szervesen beleszőjük saját szövegünkbe, az idézett részt idézőjelek közé foglaljuk, és az idézetet kezdő közszót (az eredeti szöveg ellenére is) kisbetűvel kezdjük: Aranynak a „nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét” gondolata okkal lett híressé. A „rendületlenül” később jelszóból magatartásformává érett. – Ha a mondat az idézett résszel végződik, a mondatot befejező írásjelet az idézőjel után tesszük ki (akkor is, ha az idézet egyébként maga is pontra végződik): Juhász Gyula a munkában azt az erőt látja, amely „a szabadság útjára visz gyász és romok felett”.
Mások szavainak némiképp megváltoztatott, vagyis úgynevezett tartalmi idézésekor nem használunk idézőjeleket: Az alapszabály kimondja, hogy az egyesület minden tagja köteles tagdíjat fizetni. Így szokás kezelni az úgynevezett kapcsolt egyenes beszédet is: Mondtam neki, hogy nincs az az áldozat, amelyre ne lennék képes a gyerekeimért.
259. Szépirodalmi művekben a párbeszéd jelölésére nem idézőjelet, hanem gondolatjelet szokás használni. Az írásjelek és a kezdőbetűk tekintetében egyébként az idézéskor szokásos írásmódot alkalmazzuk. [Vö. 257.]
a) Ha az író idéző mondata megelőzi a szereplő szavait, gondolatjel van előttük, utánuk viszont nincs.
Határozatlanul mondta:
– Nem is tudom.
Reménykedve kérdezte:
– Ugye, hiszel nekem?
Türelmetlenül szólt rá:
– Add már ide!
b) Ha a szereplő szavai megelőzik az író idéző mondatát, az idézet és az idéző mondat közé is teszünk gondolatjelet.
– Nem is tudom – mondta határozatlanul.
– Ugye, hiszel nekem? – kérdezte reménykedve.
– Add már ide! – szólt rá türelmetlenül.
c) Ha az író idéző mondata a szereplő szavai közé van iktatva, a megszakítás után újabb gondolatjel következik.
– Nagyon vártalak már – fogadta a barátját. – Sok a teendőnk.
– Kik jártak itt? – faggatta tovább. – Nem látta véletlenül?
– Ne higgy neki! – támadt rá. – Annyiszor becsapott!
– Gyere ide – kiáltott rá –, és segíts már egy kicsit!
– Sehogy sem tudok belenyugodni abba – folytatta –, hogy kisemmiztek.
d) Az idéző mondatok nélküli párbeszédben a megszólalások külön sorokban kezdődnek, és a beszélők első szavai előtt gondolatjel van.
– Kapitány uram, vagy kétszázan kimennénk az éjjel.
– Hova a pokolba?
– Maklárra.
– Maklárra?
– Jó estét mondani a töröknek.
260. Ha közmondásokhoz, szállóigékhez, jelszókhoz stb. magyarázó, kiegészítő megjegyzést fűzünk, nem használunk idézőjeleket, de az írásjelek és a kezdőbetűk tekintetében az idézéskor szokásos írásmódot követjük: Ki korán kel, aranyat lel – tartja a közmondás. Hová merült el szép szemed világa? – szoktuk tréfásan kérdezni.
Szavak és szórészek közötti írásjelek
261. Vesszőt szoktunk tenni az indulatszók után, illetőleg elé.
a) Az indulatszókat vesszővel különítjük el: Hej, csak itt lenne már! Jaj, eszem a lelked! Hova megy, hé? Fiatalságunk évei, haj, messze szálltak!
b) Ha valamely indulatszó után a be vagy a de nyomósító szó következik, az indulatszó és a nyomósító szócska közé csak akkor teszünk vesszőt, ha a mondat hangsúly- és szünetviszonyai ezt megkívánják: Ejnye be megjártam! és Ejnye, be megjártam! – Jaj de elfáradtam! és Jaj, de elfáradtam!
262. Ha a tagmondat közbeékelődése miatt vagy bármi más okból két kötőszó kerül egymás mellé, csak az első elé teszünk vesszőt: A hegymászásban elfáradt, s mikor egy forráshoz ért, rövid pihenőt tartott. Hívták, de mert hideg volt, nem indult útnak.
263. Kötőjelet szavak és szórészek között az alábbi esetekben alkalmazunk:
a) Az olyan összetett vagy toldalékkal ellátott szavakat, amelyekben a tagok, illetőleg a szóelemek határán három azonos, mássalhangzót jelölő betű kerül egymás mellé, kötőjellel tagoljuk, például: hossz-szelvény, ott-tartózkodás, sakk-kör; Mann-né, Széll-lel [vö. 61., 93., 265. a)].
b) A szóismétléseknek, a mellérendelő összetételeknek és az ikerszóknak, valamint az alárendelő összetételeknek bizonyos típusaiban az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz, például: egy-egy, néha-néha [vö. 97.]; réges-régi, unos-untalan [vö. 99.]; süt-főz, orrán-száján, sírva-nevetve [vö. 101. b)]; édes-bús, szoba-konyhás [vö. 102. a)]; dimbes-dombos, irul-pirul [vö. 103. a)]; csihi-puhi, Anna-Panna [vö. 104. a)]; gizes-gazos [vö. 104. b)]; meg-megállt, ki-be ugrál, vissza-visszatérés, le-föl sétálás [vö. 141. c)]; anyagcserevizsgálat-kérés [vö. 141. a)]; hidegvíz-csap [vö. 141. b)]; szövő-fonó ipar [vö. 141. c)]; barbecue-szósz, lime-likőr [vö. 217. d)]; Petőfi-vers, Flaubert-mű [vö. 112., 166., 217. d)].
A szokatlan, alkalmi szóösszetételek kötőjeles írása főként a költői nyelvre jellemző, például: bogáncs-szívem, gyémánt-hitemet, köd-gubában, kő-iszonyatját, rokon-őrtüzek, rőzse-dalok.
c) Ha két vagy több egymás után következő összetett szónak azonos az utótagja vagy az előtagja, rendszerint csak az utolsó, illetőleg csak az első összetett szót írjuk ki teljes alakjában. Ilyenkor az elhagyott közös utótagra, illetőleg előtagra kötőjellel utalunk, például: bel- és külkereskedelem; tej-, zöldség- és gyümölcsfelhozatal; bortermelő és -értékesítő bt.; gépgyártó, -szerelő és -javító üzem [vö. 240. k)].
d) Kétezren felül az összetett számnevek írásában kötőjelet használunk az ezres csoportok elhatárolására, például: ötezer-nyolcszáztíz, tizenegyezer-huszonnyolc, hárommillió-ötszáznegyvenezer-kétszázharmincnyolc [vö. 291. a)].
e) Tulajdonnevekhez főneveket és belőlük képzett mellékneveket bizonyos típusokban kötőjellel kapcsolunk, például: Afrika-kutató, Kazinczy-verseny, József Attila-díj; Balassi-strófás, József Attila-díjas [vö. 112., 166., 167., 195. a)].
f) A kettős családnevek elemeinek összetartozását kötőjellel érzékeltethetjük, például: Endrődy-Somogyi, Konkoly-Thege [vö. 156.].
g) A többelemű földrajzi nevek több típusában kötőjellel fejezzük ki az alkotó tagok összetartozását, például: Arany-patak, Csepel-sziget, Vas Mihály-hegy [vö. 175.]; Holt-Tisza, Nagy-New York, Kál-Kápolna, Érd-Ófalu [vö. 176.]; Rohonci-Arany-patak, Arany-patak-völgy [vö. 177.].
h) Az -e kérdőszócskát kötőjellel kapcsoljuk az előtte álló szóhoz, például: Nem tudom, hogy írjunk-e ide példát.
i) Mind a betűkkel, mind a számjegyekkel írt számkapcsolatok elemei közé kötőjelet teszünk, ha a kapcsolat hozzávetőlegességet, vagylagosságot fejez ki, például: egy-két (ember), nyolc-tíz (napra); 5-6 (darab), 10-12 (éves). Kötőjeles a szóismétlés osztó jelentésben is, például: (adtam mindenkinek) 2-2 (almát), (vásároltam a gyerekeknek) húsz-húsz (deka drazsét).
264. Nagykötőjelet szavak között a következő esetekben szokás használni:
a) Két vagy több nép (nyelv, szak stb.) nevének kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük, például: angol–magyar (szótár), francia–spanyol (határ), német–magyar (szak), biológia–kémia (tanár), olasz–német (mérkőzés); Cseh–Morva-dombság, Osztrák–Magyar Monarchia, Magyar–Finn Társaság [vö. 178., 240. l)].
Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat, például: az angol–brazilt (ti. mérkőzést), a magyar–angolban (ti. szótárban), német–franciás (ti. szakos).
b) Két vagy több tulajdonnév kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük, például: Hadrovics–Gáldi (szótár), Újpest–Ferencváros (rangadó).
Bonyolultabb esetekben a nagykötőjel nem tapadva is illeszkedhet, például: Rácz Endre – Szemere Gyula: Mondattani elemzések.
Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a ragokat, például: a Hadrovics–Gáldiban (ti. szótárban), a Honvéd–Haladáson (ti. mérkőzésen).
c) Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz az olyan szavakat, amelyek valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek, például: Budapest–Bécs, Rajna–Majna–Duna-csatorna; 1983–1984. évi, a 128–9. lapon, az 1–4. osztályban, Ménesi út 11–13.; az első–negyedik osztályban, kelet–nyugat irányban, június–augusztus hónapban.
Bonyolultabb esetekben a nagykötőjel nem tapadva is illeszkedhet a tagok közé, például: 2011. április 25. – 2012. május 13.; f. hó 5. – f. hó 25.; illetve Szojuz–24 – Szaljut–5 űrkomplexum.
Az ilyen alakulatok utolsó (esetleg mindkét) tagjához közvetlenül kapcsoljuk a toldalékokat, például: Budapest–Bécsen át, az első–negyedikben, tavasszal–nyáron; budapest–bécsi, kelet–nyugati, tavaszi–nyári, június–júliusi. [Vö. 178.] – De például: a 128–9.-en, az I–IV.-ben, 1848–49-ben; 1914–18-as. [Vö. 265.]
A toldalékok kapcsolása
265. A ragokat, a jeleket, a képzőket általában közvetlenül kapcsoljuk a szótőhöz. Néhány esetben azonban kötőjelet használunk.
a) Kötőjellel hárítjuk el toldalékok kapcsolásakor három azonos mássalhangzót jelölő betű közvetlen találkozását egyes típusokban, ahol az egyszerűsítés nem alkalmazható, például: Széll-lel, Wittmann-né; Mariann-nal [vö. 93., 160. c)]; Bonn-nal, Bonn-nál [vö. 217. c)].
b) A több különírt elemből álló személynevekhez és földrajzi nevekhez kötőjellel kapcsoljuk a képzőket, például: Arany János-i, Leonardo da Vinci-s [vö. 159., 161.]; New York-i, Karlovy Vary-i, Frankfurt am Main-i [vö. 152. c), 217. b)]. – Hasonlóképpen: Magyar Nemzet-beli stb. [Vö. 200. b).]
c) A hangérték nélküli (ún. néma) betűre és a bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan betűcsoportokra végződő szavakhoz kötőjellel fűzzük a toldalékokat, például: guillotine-t, Glasgow-ban, Montreux-ig, Rousseau-nak, voltaire-es, ploieşti-i [vö. 217. a)].
d) A számjegyekhez, írásjelekhez, rövidítésekhez, betűszókhoz stb. kötőjellel kapcsoljuk a toldalékokat, például: 4-et, 12-t, 19-szer, 32-en (= harmincketten), de: 32-n (= harminckettőn), 67-es, a IV.-be jár, 80%-os, 6%-kal, a 15. §-ban, Bp.-en, az MTA-tól, 100 °C-on, 16.25-kor [vö. 282., 288. a)].
Egyéb írásjelhasználati tudnivalók
266. A hírlapok, folyóiratok, könyvek, költői művek, értekezések, cikkek, dolgozatok, fejezetek címe, valamint az intézménynevek és útbaigazító feliratok után nem teszünk pontot akkor, ha kiemelt címsorként vagy önmagukban szerepelnek, például:
|
Ha azonban a cím folyamatos szövegben fordul elő, s utána új mondat kezdődik, a végére pontot (esetleg más tagoló jelet) teszünk: A személyes névmások. Személyes névmásoknak nevezzük azokat a szavakat… – A kérdőjelet és a felkiáltójelet a kiemelt címsorok végén is ki kell tenni, például:
|
267. Pontot használunk a következő esetekben:
a) A sorszámneveket jelölő számok után általában pontot szoktunk tenni, például: 10. versszak, 1983. évi, IX. kerület [vö. 292.].
b) Pontot teszünk a rövidítések egy része után, például: aug., du., kb., özv.; Bp. [vö. 278., 284.].
c) Pontot teszünk a keltezésben az évet, a hónapot és a napot jelölő szám után, például: 1848. III. 15. [vö. 295.].
268. Kettősponttal mutatunk rá a példaként említett szóra, szócsoportra vagy mondatra, például: Nyelvünkben folyton keletkeznek összetételek: műhold, számítástechnika, távirányító, üzenetrögzítő stb. A kijelentő mondatban megállapítunk, közlünk valamit: Magyarország legnagyobb tava a Balaton.
269. Kettőspontot teszünk a szerző neve és az írásmű címe közé akkor, ha a nevet és a címet mondattani viszonyítás nélkül említjük egymás mellett (utalásban, felsorolásban, katalógusban stb.), például: Vörösmarty: Csongor és Tünde; Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi. Birtokos szerkezetben azonban a név és a cím közé nem teszünk kettőspontot, például: Arany János Toldija fellelkesítette Petőfit. Mikszáth „Különös házasság” című regényéből filmet készítettek. [Vö. 199.]
270. Sor végén, elválasztáskor – a szétválasztott szórészek összetartozásának jelölésére – kötőjelet használunk, például: asz-tal, te-kint.
Ha a szó már tartalmaz kötőjelet vagy nagykötőjelet, ezeknél az írásjeleknél is elválaszthatjuk a szót, például: tűzzel- / vassal, Dumas- / nak, a MÁV- / ot. Ugyanígy nagykötőjelnél, például: magyar– / angol szótár.
271. Ha a mondat végén levő zárójeles rész szorosabban kapcsolódik a mondathoz, a mondat tartalmának megfelelő mondat végi írásjelet a berekesztő zárójel után tesszük ki, például: A helyesírás nem egyéb, mint gyakorlati anyanyelvismeret (Magyar nyelvtan). Ha ilyenkor a zárójelbe tett rész ponttal jelölt rövidítés, a berekesztő zárójel elé a rövidítést jelző pontot ki kell tennünk, és a zárójel után is használnunk kell a megfelelő mondat végi írásjelet, például: A levegőt erősen szennyezik az utakon és az utcákon nyüzsgő járművek (személygépkocsik, autóbuszok, teherautók, kamionok stb.). [De vö. 253.]
272. Idézőjelek közé tehetünk a mondaton belül olyan szavakat, amelyeknek hangulati velejáróját, gúnyos vagy egyéb értelmét ki akarjuk emelni, például: Megkaptam „kedves” soraidat. Ne akarj te engem mindenáron „jobb belátásra bírni”!
273. A könyveknek, költői műveknek, értekezéseknek, cikkeknek stb. több szóból álló címét szöveg közben idézőjelbe is tehetjük, például: Több évszázad nyelvi kincseit tartalmazza a „Magyar szólások és közmondások” című gyűjtemény. Ilyenkor a toldalékok kötőjellel kapcsolódnak, például: Ez is benne van a „Magyar szólások és közmondások”-ban. [Vö. 199.]
274. A számok írásában a tizedes törtek kezdetét vesszővel jelöljük, például: 38,6 (= harmincnyolc egész hat tized); 1,23 (= egy egész huszonhárom század). [Vö. 293.] Az öt- vagy többjegyű számokat általában közzel (esetleg ponttal) tagoljuk a hátulról számolt hármas csoportok szerint, például: 23 816 (vagy 23.816) [vö. 291. b)].
275. Gyakrabban használjuk még a következő jeleket és szimbólumokat is:
|
A százalék, a paragrafus és a fok jeléhez kötőjellel kapcsoljuk a toldalékot. Ilyenkor a toldalék mindig olyan alakjában járul a jelhez, amilyenben a kimondott formához kapcsolódna, tehát tekintetbe vesszük az illeszkedés és a hasonulás szabályait, valamint kiírjuk az esetleges előhangzót is, például: 10%-os, a 6. §-ban, 3°-kal [vö. 265. d)].
A rövidítések, a jelek és a mozaikszók
276. Közszavak és tulajdonnevek teljes alakja helyett gyakran használjuk rövidített formájukat.
A rövidítések (és hozzájuk hasonlóan a rövidítésként használt jelek és kódok is) leginkább csak írásban élnek, beszédben teljes alakjukban ejtjük ki őket, például: u. kiejtve [utca]; km kiejtve [kilométer]; Bp. kiejtve [budapest]. Ennek megfelelően magánhangzóval kezdődő rövidítések előtt az, mássalhangzóval kezdődő rövidítések előtt a határozott névelőt használunk, például: az igh. (= az igazgatóhelyettes), az i. m. (= az idézett mű), a szerk. (= a szerkesztő), a f. k. (= a felelős kiadó), a mb. ea. (= a megbízott előadó).
A mozaikszók különféle fajtáit (a betűszókat és a szóösszevonásokat) írott alakjuk alapján ejtjük ki. Vagy a betűk nevét mondjuk ki egymás után, például: OTP (= Országos Takarékpénztár), kiejtve [ó-té-pé]; vagy összeolvassuk a betűket: MÁV (= Magyar Államvasutak), kiejtve [máv], Mahart (= Magyar Hajózási Részvénytársaság), kiejtve [mahart], gyes (= gyermekgondozási segély), kiejtve [gyes]. A mozaikszók előtti határozott névelő a kiejtett alakhoz igazodik, például: a MÁV, a Mahart, a tb; az OTP, az FTC, az MTA, az Iposz, az áfa.
A rövidítések és a rövidítésszerű jelek
277. A rövidítések alakja kisebb-nagyobb mértékben emlékeztet a rövidített szavak teljes formájára.
a) Az egyszerű és az összetett szavaknak több betűből álló rövidítése egységes csoportot alkot, például: ált. (= általános), gk. (= gépkocsi), rkp. (= rakpart); Szfv. (= Székesfehérvár).
A különírt szavakból álló szókapcsolatok rövidítése általában annyi (ponttal elkülönített) tagot tartalmaz, ahány különírt szóból áll a rövidített szókapcsolat, például: a. m. (= annyi mint), i. sz. (= időszámításunk szerint), Kr. e. (= Krisztus előtt), s. k. (= saját kezűleg). – Nem ritka azonban a rövidítés elemeinek egybeírása sem, például: stb. (= s a többi), vö. (= vesd össze!), NB. (= nota bene!). [Vö. 284.]
b) A rövidített szó vagy szavak kis vagy nagy kezdőbetűjét általában a rövidítésben is megtartjuk, például: c. (= című), m. (= magyar), kb. (= körülbelül), mfszt. (= magasföldszint), m. v. (= mint vendég), r. k. (= római katolikus); D. (= Debrecen), Mo. (= Magyarország).
Sok rövidítés azonban a kis- és nagybetűk tekintetében nem követi az alapforma írásmódját, például: Ft (= forint), ÉNy (= északnyugat), ÉKsz. (= Magyar értelmező kéziszótár).
Ha egy önmagában kisbetűs rövidítés mondatkezdő helyzetbe kerül, első betűje természetesen nagyra cserélődik, például: Csüt. délben érkezünk. Kb. húszan leszünk. A speciális, rendszerint szabványokban előírt formákat azonban csupa nagybetűs szövegben sem szabad megváltoztatni, például: A KÉSZÍTMÉNY ÁRA 150 Ft; ALAPTERÜLET: 100 m².
278. A rövidítések többsége után pontot szokás tenni, például: a. (= alatt, alsó), dec. (= december), é. n. (= év nélkül), Salg. (= Salgótarján). [Vö. 284.]
279. A mértékegységek nevének, illetve jelének egy részét a nemzetközi SI (Système International d’Unités) mértékrendszer határozza meg. A mértékegységek neve az alapegység nevéből, valamint az alapegység többszörösét vagy törtrészét kifejező előtagból áll.
a) Mind az alapegységeknek, mind az előtagoknak van egy vagy több betűből álló jelük. Ez lehet kis- és nagybetű, illetve néhány esetben görög vagy egyéb különleges betű, illetve jel. A mértékegységek jele után nem teszünk pontot, az előtag és az alapegység jele közé pedig sem szóköz, sem írásjel nem kerülhet. Latin betűvel jelölt mértékegységek, például: cm (= centiméter v. centi), m (= méter), km (= kilométer); dl (= deciliter v. deci), l v. L (= liter); dkg v. dag (= dekagramm v. deka), kg (= kilogramm v. kiló); min (= perc); GHz (= gigahertz); kB (= kilobyte), MB (= megabyte). Részben görög betűvel jelölt mértékegység például: μm (= mikrométer), kΩ (= kiloohm).
b) Egyes mértékegységeknek különleges jelük van, például: ºC (= Celsius-fok), 47º 13′ 5″ (47 fok 13 perc 5 másodperc). Egyes terület- és térfogatmértékek jelében kitevő van, például: m² (= négyzetméter), km² (= négyzetkilométer), m³ (= köbméter), cm³ (= köbcentiméter).
c) A mértékegységnek a jelét szóköz választja el az előtte levő számtól, például: 100 km, 1 kg, 10 kWh, 120 km/h, 220 W. Kivétel a fok jele a geometriában, például: 45º, 90º.
280. A pénzegységnevek lényegében szintén mértékegységnevek, és az előtagot kivéve ugyanolyan szabályok vonatkoznak rájuk, mint az egyéb mértékegységekre. Az idegen pénzegységeknek többnyire a magyar nevét használjuk, például: dollár, font, frank, euró, jen, korona, rubel. A jelük lehet a rövidítésük, például: Kr (= korona), Fr (= frank), vagy valamilyen különleges jel, például: $ (= dollár), ₤ (= angol font), € (= euró), ¥ (= japán jen).
A pénzforgalomban a belföldi utalások alkalmával, a valutaárfolyamok közzétételekor és a gazdasági tárgyú írásokban világszerte a pénzegységek szabványban előírt hárombetűs rövidítését (valutakódját) használják, például: HUF (= magyar forint), GBP (= angol font), USD (= USA-dollár), AUD (= ausztrál dollár), EUR (= euró).
281. Pont nélkül írjuk (a magyar szabványokhoz és a nemzetközi szokáshoz is igazodva) az égtájak rövidítését: D (= dél), ÉK (= északkelet); a gépkocsik országjelzését: H (= Magyarország); a vegyjeleket: S (= kén), Cl (= klór); a fizikai mennyiségek jelét: a (= gyorsulás), v (= sebesség); a matematikai jelöléseket: log (= logaritmus), sin (= szinusz); stb. [Vö. 284.] Nincs pont az olyan rövidítések után sem, amelyeknek a vége teljes összetételi tag, például: uő (= ugyanő), Bföldvár (= Balatonföldvár), Bpest (= Budapest), Szfvár (= Székesfehérvár).
Elhagyható a pont a ponttal írt rövidítések (pl. rég., ol.) mellől is, ha szótárakban, lexikonokban stb. nagy tömegben fordulnak elő. Ilyenkor célszerű őket külön jegyzékbe foglalni, például: nm (= névmás), rég (= régies forma), ol (= olasz).
282. A rövidítésekhez és a jelekhez a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk. Ilyenkor a toldalékok mindig olyan alakjukban járulnak a rövidítésekhez és a jelekhez, amilyenben a kiejtett formákhoz kapcsolódnának; tehát tekintetbe vesszük az illeszkedés és a hasonulás szabályait, valamint kiírjuk az esetleges előhangzót is, például: u.-ban (= utcában); Ft-ot, Ft-tal (= forintot, forinttal); ker.-nek (= kerületnek); ÉK-en (= északkeleten); K-ot, K-mal (= káliumot, káliummal); m²-enként, m²-es (= négyzetméterenként, négyzetméteres); °C-on, °C-kal, °C-os (= Celsius-fokon, Celsius-fokkal, Celsius-fokos).
283. Ha a rövidítés vagy a jel valamely teljes szóval alkot összetételt, az elő- és az utótagot kötőjellel kapcsoljuk, például: mm-beosztás, fszla.-kivonat.
284. A gyakrabban előforduló állandó rövidítések és jelek:
|
A mozaikszók
285. A betűszókat, vagyis azokat a mozaikszókat, amelyek (a magyarban, esetleg már az átadó idegen nyelvben) valamely többszavas név elemeinek kezdőbetűiből alakultak, kétféleképpen írjuk.
a) A tulajdonnévi (főként többelemű intézményneveket helyettesítő) magyar és idegen betűszóknak minden betűjét (a többjegyűeknek minden jegyét) nagybetűvel írjuk, mivel legtöbbször nagybetűvel kezdett szavakat képviselnek, például: BKK (= Budapesti Közlekedési Központ), DE (= Debreceni Egyetem), KSH (= Központi Statisztikai Hivatal), ELTE (= Eötvös Loránd Tudományegyetem), EMKE (= Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület), KMKSZ (= Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), TESZ (= Társadalmi Egyesülések Szövetsége), UNESCO (= United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization).
b) A közszói betűszók csupa kisbetűből állnak, mivel kis kezdőbetűs szavakat helyettesítenek, például: tbc (= tuberkulózis), tv (= televízió).
A szaktudományok körében a többelemű közszói alakulatokat is szokás nagybetűkkel írt betűszókkal helyettesíteni, például: CB (= citizen band), DNS (= dezoxiribonukleinsav), EKG (= elektrokardiogram), PVC [= poli(vinil-klorid)], URH (= ultrarövidhullám).
Nem helytelenek az ilyen köznyelvi, nagybetűkkel írt betűszók sem, például: BÚÉK (= boldog új évet kíván/kívánok/kívánunk), TDK (= tudományos diákkör), TKM (= tájak, korok, múzeumok).
A közszói betűszót alkotó betűk nevét néhány esetben teljesen, a kiejtést tükrözve is írhatjuk, például: pévécé, tébécé, tévé.
A mozaikszók alapformáinak és toldalékos alakjainak elválasztásáról a 232. pont szól.
286. A szóösszevonásokat, vagyis azokat a mozaikszókat, amelyek rövid (vagy rövidített) szavakból, kisebb-nagyobb szórészletekből, esetleg részben kezdőbetűkből alakultak, kétféleképpen írjuk.
a) A tulajdonnévi (főként többelemű intézményneveket helyettesítő) magyar és idegen szóösszevonásoknak az első betűjét nagy-, a többi betűjét kisbetűvel írjuk, tehát úgy, ahogyan a tulajdonneveket általában, például: Helir (= Hírlap-előfizetési Iroda), Mavad (= Magyar Vadgazdálkodási és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság), Műpa (= Művészetek Palotája).
b) A közszói szóösszevonásokat (és az idegenből átvett ilyen alakulatokat) csupa kisbetűvel írjuk, tehát úgy, ahogyan a közszavakat, például: belker (= belkereskedelem), gyes (= gyermekgondozási segély), kisker (= kiskereskedelem), radar (= radio detection and ranging), trafó (= transzformátor), de: Trafó (= Trafó Kortárs Művészetek Háza).
A tulajdonnévi szóösszevonásból köznevesült, élelmiszerüzletet jelentő közért szót kisbetűvel kezdjük.
287. A mozaikszóknak sem az alkotóelemei közé, sem a végére nem teszünk pontot, például: MTI (= Magyar Távirati Iroda), ENSZ (= Egyesült Nemzetek Szervezete), NATO (= North Atlantic Treaty Organization), LSD (= lizergsav-dietil-amid), tbc (= tuberkulózis), Magyosz (= Magyar Gyógyszergyártók és -nagykereskedők Országos Szövetsége).
288. A mozaikszókhoz a toldalékokat olyan formában fűzzük, amilyet kiejtett hangalakjuk kíván; tehát ennek alapján vesszük tekintetbe az illeszkedés és a hasonulás szabályait, továbbá kiírjuk az esetleges előhangzót.
a) A betűszókhoz a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk, például: a BKK-nál, a MÁV-ot, az ENSZ-szel; tbc-s, tv-zik (v. tévézik), DNS-sel. A nagybetűvel írt betűszók alapalakjukat melléknévképzős formájukban is megtartják, például: ENSZ-beli, MAFC-os, TDK-s. A nagybetűvel írt tulajdonnévi betűszók végén toldalékoláskor írásban nem nyújtjuk meg az a, e, o-t, például: az MTA-nak, az ELTE-n, az ETO-hoz. [Vö. 29.]
b) A szóösszevonásokhoz és a szószerűen (nem betűzve) kiejtett köznévi betűszókhoz a toldalékot egybeírjuk a kiejtett alakkal, például: Orexszel, az Alitaliánál; gyesen (van), (a) trafója, áfát, áfáról. De értelemszerűen: a Keravill-lal stb. [Vö. 93.] Hasonlóképpen a betűk nevével kiírt közszói betűszókhoz: tébécés, tévézik stb.
Ha a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz melléknévképzőt kapcsolunk, a létrejött szót kisbetűvel kezdjük, például: mavados, helirbeli. A nem csupa nagybetűből álló szóösszevonásokban megnyújtjuk a toldalékok előtt az a, e, o-t, például: stukák, a Hungexpónál.
289. A mozaikszókhoz az összetételi utótagot a következőképpen kapcsoljuk:
a) A betűszókhoz és a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz kötőjellel fűzzük az utótagot, például: MTI-hír, OTP-kölcsön, UEFA-torna, tv-közvetítés; TDK-dolgozat, URH-adás; Alitalia-iroda, Orex-üzlet.
b) A közszói szóösszevonásokkal az összetételi utótagokat egybeírjuk, például: radarállomás, trafótekercselés. Hasonlóképpen, például: tébécészakorvos, tévéközvetítés.
A számok és a keltezés
A számok
290. A számokat írhatjuk betűvel is, számjeggyel is. Hogy mikor használunk betűírást, mikor számjegyírást, arra nincs általános szabály. A kialakult gyakorlat szerint inkább betűírást használunk egyrészt a folyamatos, főképpen irodalmi jellegű szövegben a rövid szóval kimondható számok lejegyzésekor, például: öt, húsz, ezer, százezer, tízmillió; másrészt akkor, ha a szám toldalékos alakban, összetételben vagy névutós szókapcsolatban szerepel, például: huszonötöt, ezernek, tízféle, hatvan után, harmadmagával, kéthetenként. Számjegyírást használunk egyrészt a hosszabb szóval kimondható, nagyobb számok írásában, például: 388 személy részére, 65 téglát; másrészt az időpont, pénzösszeg, mérték, statisztikai adat és hasonlók lejegyzésében, például: du. 5 órakor, 2890 Ft, 15 méter szövet. S végül számjeggyel írhatjuk a háromjegyűnél nagyobb kerek számok előtagját, például: 107 ezer, 6 millió.
291. A számokat a következőképpen tagoljuk:
a) Ha a tő- és sorszámneveket betűvel írjuk, kétezerig minden szám nevét egybeírjuk; ezen felül csak a kerek ezreseket és a milliósokat, például: tizennégy, nyolcszázkilencvenhat, ezerhétszázhetvenkettő, ötvenháromezer, hatvankétmillió, illetve: nyolcszázkilencvenhatodik, hatmilliomodik. Kétezren felül (kivéve az évszámokat), ha az ezres után a szám még folytatódik, az összetett számnevet a hátulról számolt szokásos hármas számcsoportok szerint tagoljuk, és a csoportok közé kötőjelet teszünk, például:
|
b) Ha a számokat számjeggyel írjuk, az öt vagy ennél több számjegyű számok írásában a számjegyeket a hátulról számított szokásos hármas számcsoportok szerint tagoljuk, s az egyes csoportokat közzel (esetleg ponttal) választjuk el egymástól, például: 20 611 vagy 20.611, 357 864 vagy 357.864, 5 602 164 vagy 5.602.164.
Ha öt vagy több számjegyű számokkal együtt négyjegyűeket is írunk egyazon oszlopba, ezeket is közzel (esetleg ponttal) tagoljuk, például:
|
292. A sorszámnevek után – ha számjeggyel írjuk őket – pontot teszünk, például: 1. osztály, 3. sor, 1978. évi, a 10–12. oldalon. A pontot a toldalékokat kapcsoló kötőjel előtt is megtartjuk, például: 3.-nak futott be, a 8.-ba jár, a 10.-kel. A keltezés e tekintetben kivétel [vö. 295.].
Az utcanevet követő házszám után is kitesszük a pontot, noha azt tőszámnévként ejtjük, például: a Tutaj u. 4.-ben (kiejtve [négyben]). De: a Tutaj u. 4/B-ben vagy 4/b-ben [vö. 298.].
293. Ha a törtszámnévnek tőszámnévi jelzője van, s a jelzett szó főnévi értékű, a kapcsolat két tagját különírjuk, például: egy negyed, két harmad, harmincnyolc egész egy tized. Ha azonban a tőszámnévi jelzős törtszámnév egészében jelzői szerepű, a két számnevet egybeírjuk, például: az ország kétharmad része, háromnegyed óra múlva.
Az órát jelölő kapcsolatokat is hasonlóképpen írjuk, például: negyed kilenckor, fél tizenkettőig, háromnegyed négyre.
A számjegyekkel írt tizedes törtek egész és tört értékei közé (köz nélkül) tizedesvesszőt teszünk, például: 3,16; 37,5; 20 611,413.
294. A számjegyeket túlnyomórészt arab számokkal írjuk: 25 mm, 38 tanuló, 365 nap, 2500 Ft, Pf. 3301, Budapest 1810 stb.
Római számokat következetesen csak néhány hagyományos esetben és csak sorszámnevek jelölésére használunk, például: IV. Béla, II. Rákóczi Ferenc, VII. Gergely.
A római számok visszaszorulóban vannak. Használatuk leginkább olyankor tanácsolható, ha az arab számokkal szemben megkülönböztető vagy tagoló szerepük lehet, például: 2013. IX. 12.; Petőfi u. 8. III. 2.; IV/3-as tábla. A szakmai szokások is tiszteletben tartandók, például: X. agyideg, IV. ágyéki csigolya. Egyébként egyaránt helyes: 3. kötet vagy III. kötet; 6. nyelvészkongresszus vagy VI. nyelvészkongresszus; 16. század vagy XVI. század; XIX. kerület vagy 19. kerület. Az iskolai osztályokat arab számmal szokás jelölni, például: 2. osztály, 4. a vagy 4/a osztály, 10. osztály.
A számok és betűk kapcsolatát többféleképpen szokás írni, például: B12-vitamin, 123456HA (okmányazonosító), M7-es autópálya, M2 metróvonal, H1N1 (vírus); ABC-123 (rendszám); TU–154, Apollo–11, Forma–1; 123456 KL (lakcímkártya száma), Yamaha XQ125; Kovács II. Béla; NB I. Az egyes írásmódok között érdemi különbség nincs. – Az egyedi rendszerek eltérhetnek az általános helyesírási gyakorlattól.
A keltezés
295. Az évszámot arab számmal írjuk, s a teljes keltezésben utána pontot teszünk. A hónap neve teljesen kiírható vagy rövidíthető, illetőleg jelölhető római számmal is, arab számmal is. A napot arab számmal írjuk, s utána pontot teszünk, vagy a számjegyhez (pont nélkül) kötőjellel kapcsoljuk a toldalékot, például:
|
296. Pontot teszünk az évszám (évszámcsoport) után, ha az utána következő hónapnévvel vagy időt jelölő egyéb szóval nincs nyelvtani viszonyban, például:
|
Összekapcsolt sorszámnevek esetén csak a második szám után kell kitenni a pontot, például:
|
A valamettől valameddig tartamot néha két teljes vagy majdnem teljes dátum összekapcsolásával jelöljük. Ilyenkor a nagykötőjel egyik oldalon sem tapad, hogy a két keltezés jól elkülönüljön egymástól, és a nagykötőjel előtti dátum végére pontot kell tenni, például: 2014. április 11. – 2014. október 10.; 2014. I. 15. – VIII. 23.
297. Az évszámok után a következő esetekben nincs pont:
a) Ha az évszámot (évszámcsoportot) névutó vagy névutóból képzett melléknév követi, vagy ha az évszám (évszámcsoport) birtokos jelzője egy másik szónak, nem teszünk utána pontot, például:
|
b) Nem teszünk pontot az évszám (évszámcsoport) után, ha a mondatban az alany szerepét tölti be, például: 1492 fordulópont az emberiség történelmében. 1941–1945 mérhetetlen károkat okozott népünknek.
c) Elhagyható a pont egyéb esetekben is: sírfeliratokon, emléktáblákon, könyvek címlapján, zárójelbe tett évszámok mellől stb., például: A mohácsi vész (1526) máig emlékezetes történelmi esemény.
298. Az évet és a napot jelölő számjegyekhez a toldalékok pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak, például: az 1838-as árvíz; Magyarország 1514-ben; 1848. márc. 15-én; július 6-ig vagy 6-áig; 12-től vagy 12-étől; december 25-től január 27-ig.
Az elseje, elsején, elsejéig stb. szóalakok számjegyes írása: 1. vagy 1-je, 1-én vagy 1-jén, 1-ig vagy 1-jéig stb. Az elseji vagy elsejei szóalak számjeggyel írva: 1-i vagy 1-ji vagy 1-jei.
299. Ha keltezésben a napok sorszáma után névutó következik, a számok után pontot vagy kötőjeles birtokos személyjelet kell tenni, például:
|
Az óra és a perc írása
300. Az óra és a perc szót folyó szövegben gyakran kiírjuk, például: 10 óra 25 perckor. Ha az időpontot számjegyekkel adjuk meg, az óra és a perc közé (szóköz nélkül) pontot vagy kettőspontot teszünk, például: 10.35, 10:35. Ehhez a formához a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk, például: 10.35-kor vagy 10:35-kor, 10.35-ig vagy 10:35-ig, 10.35-ös vagy 10:35-ös.