Hát nem teljesen mindegy, hogy a haverunk azt írja, hogy „hozd el az én dolgozatomat is, lécci” vagy azt, hogy „légyszi”? Persze megszokhattuk, hogy a beszélők számára a nyelvhelyességi kérdések nagyon fontosak, és szeretik egymást ilyenekkel ekézni, de miért pont a légyszi ad erre okot?

Na, erre már egyszerűbb válaszolni, mint arra, hogy hogy írjuk le és miért épp úgy…

Az 1800-as, 1900-as években a légy (oly) szíves/kegyes típusú szerkezet gyakran előfordult. Azt, hogy ez egy szerkesztési mód és nem egy rögzült kifejezés, az is mutatja, hogy a szíves helyett különböző, más alakok is álltak (pl. kedves, jó, segítőkész stb.).

Móricz Zsigmond például a következő módon használja a Rokonokban: „Kérlek, kedves Péterfi doktor – szólt át a másik szobába –, légy oly kedves, hozd csak a Sertéstenyésztőt.”

Később a szerkezet egyre inkább csak a szíves alakkal fordult elő. Persze ez lassacskán történt, egyszerűen kiment a szokásból a többi. Ahogy ez a szerkezet kezdett egyfélévé válni, egyben megrögzülni, illetve azzal, hogy a szíves elkezdett sokkal kevésbé megjelenni más helyzetekben (a jelentése elkezdett homályosodni, mit gondoltok, milyen, aki szíves…?), a létige felszólító módja kezdett összetapadni a szíves alakkal, mert egyre inkább egyalakúsodott a szerkezet, és a kifejezés kezdett megkövülni. Az emberek már nem annyira érzik az eredeti szerkezetet, a kifejezés elkezdett diskurzuspartikulává válni (ilyen például a hát), olyan elemmé, ami a beszélő hozzáállását jelzi, illetve egyfajta felhívó funkciót vagy csak óhajtást jelöl. Ezt jelzi, hogy a légy szíves később olyan esetekben is megtalálható lett, amilyenekben azelőtt nem.

Pl.: Légy szíves, hozzatok nekem egy kávét!

Az eredeti szerkezetben ez így lenne helyes: Legyetek szívesek, hozzatok nekem egy kávét! Tehát az új szerkezetben nincs egyeztetés, mert a légy szíves már egyalakúsodott.

Ez nem jelenti azt, hogy az eredeti alak nem létezik, a nyelvi változások esetében a régi és új formák sokáig együtt élnek, tehát nyelvi értelemben a légy szíves, hozzatok nekem egy kávét és a legyetek szívesek, hozzatok nekem egy kávét egyaránt helyes. Sokszor meg is marad a régi és az új alak is, csak más értelemben vagy más típusú közlésekben lesz használatos (tehát közel sem biztos, hogy az eredeti szerkezet ki fog veszni, sőt...).

Az alak rövidülése, a légyszi, akárhogy is írjuk, az említett egyalakúsodásból és abból adódik, hogy egy elemként használjuk a két szót, így a szerkezet összeolvad és megrövidül. Mivel sokan érzik az eredeti szerkezetet, megtartják a hagyományt és légyszinek írják, persze, akkor mi az a szi és miért nincs külön a légytől… (hát, mert már nem úgy van, mint régen… és bizony, nem úgy van…). Sokan viszont már nem érzik ezt az összetételt, és így egy másik helyesírási elvet alkalmaznak, a kiejtés elvét, így lécci vagy léci lesz. És nekik is kicsit igazuk van, mert ez, ami létrejött, azért elég messze van már az eredeti szerkezettől, és nem mindenkitől várható el, hogy nyelvtörténész legyen…

Én bizony senkit sem ítélnék el a lécciért és léciért sem, inkább nagyon érdekesnek találom, hogy a nyelv változékony, dinamikus, és mindez az ilyesmikben jelenik meg.

Az egyik egyetemen adtam elő ebben a témában, és az egyik szervező, aki neves történelemtudós, azt mondta nekem, hogy nagyon érdekesnek találta a témát, de aki az ő zh-jában lécit vagy léccit ír, abban a percben megbuktatja, a dolgozat tartalmától függetlenül. Nem szóltam semmit. Joga van így gondolni. A légyszi igen informális kifejezés és nemigen szerepel ilyen szövegekben, ha azonban mégis előfordulna veletek, hogy azt írnátok a történelem zh-ba, hogy „Professzor asszony, lécci, ne buktasson meg!”, azt tegye inkább a légyszi írásmóddal…

A kép forrása: http://klyker.com.

A posztban szereplő példákat a Magyar nemzeti szövegtárból és a Magyar történeti korpuszból vettük.

A teljes, e témáról szóló tanulmány megtalálható itt: Benyeda Ivett: Egy folyamatban lévő nyelvi változásról: A légy szíves szerkezetről In : J. Újváry Zs. (szerk.) Győzteseink szárnypróbálásai – A PPKE BTK bölcsészhallgatóinak győztes dolgozatai a XXXI. OTDK HUMÁN Szekcióban. Piliscsaba, 225–247.