A korábbi posztunkból kiderült, hogy az e-t ö-vel váltakoztató szópárok (pl. gyenge ~ gyönge) többségénél a köznyelvben az e-ző alak a gyakoribb. De vajon az azonos etimológiájú, vagyis azonos tőre visszavezethető szópárok egyformán viselkednek? Hogyha igen, akkor egy teljes szócsaládra jellemző lehet az e-s vagy az ö-s változat nagyobb elterjedtsége, például szög, szögel, szöges, szögletes, derékszög stb., de csak akkor, ha nem történt jelentéshasadás (például repülőtér, de röppálya). Ebben a posztban egy internetes kérdőíves vizsgálat eredményein keresztül ismerhetjük meg ezt a jelenséget.

A 2013-ban végzett kérdőíves felmérésből kiderült, hogy az azonos tövű váltakozó szavaknak eltérő a használatuk. A vizsgálatban különböző életkorú, iskolázottságú és lakóhelyű személyek vettek részt. Váltakozó alakú szópárok közül kellett kiválasztaniuk, hogy melyiket használják inkább. A kérdőívben szereplő azonos tövű e ~ ö váltakozó párokra (becsenget ~ becsönget, csengő ~ csöngő, csepereg ~ csöpörög, csepp ~ csöpp, sepreget ~ söpröget, seprű ~ söprű) az volt a jellemző, hogy a kitöltők közül az igék esetében többen jelölték meg az ö-ző, a névszók esetében pedig az e-ző változatot. A csengő ~ csöngő és a becsenget ~ becsönget szópárokat fogjuk részletesebben bemutatni.

A kérdőív 458 kitöltőjének csak a 19%-a jelölte meg a csöngőt, 81%-uk pedig a csengőt, itt tehát az e-s alakot tekinthetjük elterjedtebbnek. A becsenget ~ becsönget-nél viszont az adatok azt mutatják, hogy az ö-ző alakot többen használják, 65% választotta a becsönget-et, és csak 35% a becsenget-et. Ez az eredmény azért is érdekes, mert a Magyar értelmező kéziszótárban nem szerepel sem a csöngő, sem pedig a becsönget önálló címszóként és az e-ző alak szócikkében változatként sem.

A Magyar nemzeti szövegtárban a csengőre jóval több találatot kapunk, mint a csöngőre. A becsönget viszont többször szerepel a korpuszban, mint a becsenget. Tehát ezek az adatok is a kérdőívvel kapott eredményt támasztják alá. Ebből is látszik, hogy a becsönget tényleg gyakori és közhasználatú ige, ezért helye lenne a szótárban is.

A seprű ~ söprű és a sepreget ~ söpröget-nél is hasonló a helyzet. A tárgy megnevezésére az e-ző, míg a vele végzett cselekvésre inkább az ö-ző alakot használjuk. A nyelvjárásokban viszont máshogy történik mindez. Az ö-ző dél-alföldi nyelvjárásban a váltakozó alakú főneveket és az igéket is ö-vel ejtik, míg az északkeleti nyelvjárásban, amelyre a nyílt e-zés a jellemző, az e-ző formákat alkalmazzák.

A következő posztban a fel és a föl igekötő váltakozásáról lesz szó. Kiderül, hogy a morzsákat a földről felsöpörni vagy fölseperni szoktuk-e.