A magyar helyesírás szabályai szerint vannak olyan szavaink, amelyek a köznyelvben kétféle alakban használatosak, például hova ~ hová, gyerek ~ gyermek. Ilyen esetekben mindkét alakváltozat használata jogos és helyes az írásban is. A szabályzat 25. a) pontjában láthatunk néhány példát a magánhangzók váltakozására. Ezek között jelennek meg az e ~ ö váltakozást mutató szavak is. De mi az oka ennek a váltakozásnak, és hogyan valósul meg a köznyelvben?

Az e ~ ö váltakozás okát abban kereshetjük, hogy a mai magyar köznyelv több nyelvjárás ötvözésével alakult ki: a fő forrása az e-ző északkeleti dialektus volt, de az ö-ző nyugati és déli nyelvjárásokból is kerültek be elemek. Emiatt a zárt ë-t és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban a zárt ë-vel ejtett szavak nagyobb arányban e-vel szilárdultak meg az irodalmi- és köznyelvben, például ember, kell, kereszt, megy. Ezeket az ö-ző nyelvjárásokban általában ö-vel ejtik (embör, köll, köröszt, mögy). Előfordulnak azonban olyanok is, amelyeknek az ajakkerekítéses változata rögzült, például sör, sötét, vödör, vörös. Maradtak viszont olyan szavak is a nyelvben, amelyek a mai napig kétféle alakban használatosak.

A helyesírási szabályzat arra is felhívja a figyelmet, hogy bizonyos változatok szabadon fölcserélhetők egymással. A csepeg ~ csöpög, seprű ~ söprű, zsemle ~ zsömle stb. szabadon váltogatható. Szinte az összes fel ~ föl igekötős ige is így viselkedik.

De nem mindegyik párnak azonos értékűek a tagjai. A Magyar értelmező kéziszótár köll szócikket is tartalmaz, de ez a variáns „népies” minősítést kap, a sör mellett pedig a ser is szerepel, de „régies” vagy „tréfás” minősítéssel. Ezek között ugyanis stilisztikai különbség van. A ser és a köll alakok nem elemei a sztenderd beszélt és írott nyelvnek, tehát ezek a szópárok nem cserélhetők föl bármilyen helyzetben.

Bár a helyesírás mindkét változatot megengedi, mégis jóval gyakoribbak az e-ző megoldások, főként az írott nyelvben. Ezt a jelenséget vizsgálatok is igazolják, de mi magunk is meggyőződhetünk erről, ha a Magyar nemzeti szövegtárban rákeresünk egy-egy változatra. Vegyük például a gyenge ~ gyönge szópárt! A gyenge alakra 43 553 találat van, míg a gyöngére csak 2 902. Mivel a köznyelv inkább e-ző, az e-s alakokat részesítik előnyben. A szótárírás hagyománya is ezt követi. Ha belelapozunk az értelmező szótárba, feltűnhet, hogy többségben az e-ző változatoknál szerepel a teljes szócikk, míg az ö-zőknél csak utalás találhat, pl. gyönge, lásd: gyenge. Akadnak kivételek is, pl. felesleg, lásd: fölösleg.

Tudva a kialakulásuk okát, a következő posztban az azonos tőre visszavezethető alakok használatát járjuk körül, mint például a csengő ~ csöngő és a becsenget ~ becsönget.

Felhasznált irodalom:

Pusztai Ferenc (szerk.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest

A kép forrása: www.utisugo.hu

A szerzőről:

Wirt Patrícia a Szegedi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója magyar nyelvészet programon. Kutatási területe a szociolingvisztika, azon belül a sztenderdizáció, a köznyelv és a nyelvjárások viszonya, a nyelvi attitűd hatásai. Készülő disszertációjának témája a köznyelvi e ~ ö váltakozás.