A nyelv logikáját követve joggal gondolhatjuk, hogy a kotnyeles szóösszetételünk előtagja a kot, utótagja pedig a nyél szó -s melléknévképzővel ellátott nyeles alakja (vö. kéz ~ kezes).

Jelen esetben azonban téves a következtetés. A szó valóban összetett szó, melynek előtagja a kotyog, kottyant szócsalád hangutánzó töve. A kotyog szó 1474-től adatolt ’fecseg, locsog’ jelentéssel. Később ehhez társult a ’<főleg üveg> bugyogó hangot ad’, illetve ’<hangot adva> lötyög’ jelentés, majd a ’<tyúk> koty-koty hangot ad’ , és a ’zörög, zakatol, ketyeg’ jelentések.

A kottyant ehhez hasonlóan, ’fecseg, kibeszél’, ’valamin, valamivel zajt üt’, ’löttyint, kilöttyint’ jelentésekkel bír.

A kotnyeles korábbi alakjai ezeknek megfelelően: kotynyeles, illetve kotty-nyeles volt.

A hangutánzó eredetű szócsalád hangalakjai az 1) buggyanással, loccsanással, ütődéssel járó hangnyilvánulásokat, 2) a kotlóstyúk hangjával kapcsolatos hangjelenségeket fejezi ki.

A kotnyeles utótagja azonban nem a nyél főnév -s melléknévképzős alakja, hanem a nyelv főnév -s képzővel kiegészült, régi nyelvben, illetve nyelvjárásokban is előforduló -v nélküli változata.

Mind a két tag (a kotyogó és a nyelves) a sok, fölösleges beszédet, fecsegést, locsogást fejezi ki, így a kotnyeles eredeti jelentése is ez (’fecsegő, nagyszájú, szájhős’).

A szó mai jelentése azonban elsősorban már nem a sokat fecsegő személy, hanem az ’olyan személy, aki megjegyzéseivel illetéktelenül, kéretlenül beleavatkozik, beleszól a másik beszédébe, dolgába’.

Felhasznált irodalom Országh László (szerk.) 1978. A magyar nyelv értelmező szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Benkő Loránd (szerk.) 1976. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest.

A kép forrása: gocooking.wordpress.com.