Kétrészes cikkrosozatunkban egy igen problémás témakört boncolgatunk: miért kell különírni azt, hogy pofon üt, kézbe ad, részt vesz, és miért van egybe az, hogy helybenhagy ’megver’ és szemrevételez? Miért kell különírni azt, hogy éhen hal, míg az éhenhalás egybeírandó? Miért írjuk külön azt, hogy nyakon vág, pofon vág, de a nyakon vágás (a szabályzat 12. kiadása szerint) külön van, míg a pofonvágás egybe? Az új szabályzat megjelenése előtt vízbe fojtást és vízbefúlást írtunk (már aki), most már (szerencsére!) vízbe fojtást és vízbe fúlást.

Miről is van tehát szó? Próbáljunk meg némi logikát keresni ebben a látszólagos káoszban. Az ilyen típusú szerkezeteket (amelyek egy igéből és többnyire egy határozó-, esetleg tárgyragos főnévből állnak) állandósult szókapcsolatnak nevezzük. Ezekről azt érdemes tudni, hogy átmenetet képeznek a szószerkezetek és az összetett szavak között. Lehetnek átvitt értelműek, például kútba esik ’meghiúsul’, csütörtököt mond ’kudarcot vall’, illetve jelentésváltozás nélküliek, például részt vesz, fejen áll, fejbe lő, nyakon vág stb. Vannak olyanok is, amelyek már összetétellé váltak: helybenhagy ’megver’, karbantart ’fenntart, gondoz’, szemrevételez.

A 12. kiadás szerint továbbá egybeírandó a számonkér és a számontart. Ugyanakkor a következő három példa helyesírása változott a 11. kiadáshoz képest: korábban cserbenhagy, útbaigazít és véghezvisz volt a szabályoknak megfelelő írásmód, most pedig a cserben hagy, útba igazít és véghez visz.

Láthatjuk tehát, hogy (igaz, nem túl nagy számban) vannak olyan összetett szavaink, amelyeknek ige a szófaja. Az igék és bővítményeik (a határozóragos főnevek) jellemzően akkor válnak összetett szóvá, amikor jelentésük teljesen összeforr, együtt lexikalizálódnak, az ige bővítménye igekötővé vagy legalábbis igekötőszerűvé válik. A gyakorlatban azonban igen nehéz megállapítani, hogy a ragos főnév (ha mutat is igekötőszerű tulajdonságokat) igekötővé vált-e. Természetesen olyan is van, hogy nem mutat igekötőszerű tulajdonságokat a főnévi bővítmény, egyszerűen csak a jelentésváltozást érzékeltetjük egybeírással, például karbantart ’fenntart, gondoz’ – karban tart ’a karjában tart’, vagy nincs jelentésváltozás, csak az íráshagyomány miatt írandó egybe (például kétségbeesik).

Igekötőszerű tulajdonság például az, hogy a bővítmény nem csupán egyetlen igei alaptaggal alkot összetételt, hanem több igéhez is járulhat azonos funkcióban: számonkér, számontart. Ezeket a 11. kiadás még különíratta, de a 12. szerint már egybeírandók. Hasonló a helyzet például a tönkre előtaggal, amely inkább már igetkötőszerű: tönkremegy, tönkretesz, vagy az újjá előtaggal: újjáépít, újjászületik.

Nem mutat igekötőszerű tulajdonságokat a korábban egybeírt cserben hagy, útba igazít és véghez visz, itt a ragos főnevek csak egyetlen ige mellett fordulnak elő gyakran. A cserben hagy esetében jelentésváltozás történt; a cser, cserlé tímármesterségbli szakkifejezés (erről bővebben itt olvashatnak), mégis különírjuk a korábbi egybeírás helyett (ne felejtsük el, hogy az igei alaptagú állandósult szókapcsolatok, a szólások nem írandók egybe pusztán azért, mert jelentésváltozás történt!). – A véghez visz és az útba igazít esetében sem indokolja semmi a korábbi egybeírást, ezért is változott írásmódjuk különírandóra.

Konklúzióként elmondhatjuk, hogy az AkH. 12. kiadása igyekezett rendet teremteni a káoszban, ez valamit javított ugyan a helyzeten, de nem számolta fel az alapproblémát: az igei alaptagú állandósult szókapcsolatok, illetve igei utótagú összetételek között nehéz különbséget tenni, nincs ökölszabály, csak lehetséges fogódzók, a legjobb azonban, ha a helyesírási szótárhoz vagy a helyesiras.mta.hu Külön vagy egybe? eszközéhez fordulunk.

Az -ás/-és képzős származékokról egy következő posztban olvashatnak.

A kép forrása: lol.hu.