Helyes blog
Hírek, érdekességek, helyesírási kérdések
Országos helyesírási verseny Egerben
Idén is megrendezésre került Egerben a pedagógusjelöltek Nagy J. Béla országos helyesírási versenye.
Az egri Eszterházy Károly Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszéke 1987 óta szervezi Pásztor Emil tanár kezdeményezésére. Az évek során egyre rangosabb rendezvénnyé váló versenyen a kilencvenes évek óta határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói is részt vehetnek.
Idén november 20–21-én került megrendezésre a kétnapos program. Az első napon – az eddigi hagyományokhoz híven – szakmai konferencia volt, melyen a bírálóbizottság több tagja, illetve meghívott előadók tartottak előadásokat. Az első előadást Prószéky Gábor professzor, az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságának – és egyben a verseny zsűrijének – elnöke tartotta az új helyesírási szabályzat szemléletéről, a nyelvi norma változásairól. Több előadó érkezett határon túli magyar egyetemek, főiskolák magyar tanszékéről: Misad Katalin Pozsonyból, Simon Szabolcs Komáromból és Szántó Boglárka Kézdivásárhelyről. Előadásaikban a határon túli magyar hallgatók helyesírási nehézségeiről, helyesírásuk sajátosságairól beszéltek.
A szünet után Laczkó Krisztina (ELTE BTK) a szaknyelvi helyesírások témakörét járta körbe, majd Sólyom Réka (KRE BTK) beszélt a neologizmusok (új keletű szavak) sajátosságairól: értelmezésükről, befogadási nehézségekről, és természetesen a velük kapcsolatos helyesírási problémákról. Bakonyiné Kovács Bea az Eötvös József Főiskola tanító szakos hallgatóinak tartott nyelvészeti kurzusok tapasztalatairól beszélt, különös tekintettel az új szabályzat tanítására. Végezetül Pelczéder Katalin (Pannon Egyetem) ismertette egy kevésbé ismert nyelvemlék, az 1086-os bakonybéli oklevél helyesírás-történeti sajátosságait.
Maga a helyesírási verseny másnap délelőtt (november 21-én) zajlott le a főiskolán, ahol a hallgatóknak tollbamondást kellett írniuk, illetve egy nehezebb feladatsort kitölteniük. A megoldásokat egy hattagú zsűri értékelte ki. Amíg a feladatlapok javítása folyt, a versenyzők közösen megtekinthették Eger nevezetességeit, végül a díjkiosztóval zárult a rendezvénysorozat.
A versenyen részt vevő 23 hallgatóból az első hat helyezett kapott díjat. Az idén a következő hallgatók voltak a legjobbak:
1. Szeverényi Melinda (Szegedi Tudományegyetem)
2. Tuska Borbála (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
3. Nagy Zsófia (Eszterházy Károly Főiskola)
4. Ágoston Marianna (Károli Gáspár Református Egyetem)
5. Farkas Linda (Comenius Egyetem, Pozsony)
6. Balogh Réka (Apor Vilmos Katolikus Főiskola)
Ezúton is gratulálunk a versenyzőknek a szép eredményekért!
A poszthoz részben felhasználtuk Szilassy Eszter írását.
A kép forrása: www.gyorzamolyiskola.hu.
(Disqus hozzászólások kikapcsolva a htp-devel.nytud.hu szerveren.)