A magyar helyesírás nem törvény, hiszen nem az országgyűlés fogadja el. Betartása tehát nem kötelező. Lévén azonban, hogy magas presztízsértékkel bíró ajánlás, be nem tartása negatív következménnyel járhat: a helyesírási hibáktól hemzsegő írás óhatatlanul is a műveletlenség bélyegét nyomja a szerzőre az olvasók szemében.

Mindenütt, ahol létezik nyelvi kultúra, a helyesírás szabályozása, egységesítése az arra hivatott szervezetek feladata. Ezek a szervezetek általában akadémiák, kutatóintézetek, nyelvi tanácsadó központok, tekintélyes kiadók lehetnek.

Magyarországon a szabályozásért felelős szerv a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottsága, melynek tagjai nyelvészekből és az akadémiai osztályok küldötteiből állnak. Hasonlóan az adott ország tudományos akadémiája felelős a helyesírás szabályozásáért a következő nyelvterületeken: bolgár, cseh, francia, lengyel, orosz, spanyol.

Léteznek olyan országok is, ahol kevésbé központosított a helyesírás szabályozása (tehát nem csak egyetlen szerv foglalkozik vele, mint az akadémiai szabályozás esetén). Finnországban például a Hazai Nyelvek Kutatóközpontjának nyelvművelő osztálya, illetve a szakértőkből álló Finn Nyelvi Bizottság foglalkozik a kérdéssel. Ajánlásaik között kis eltérések is lehetnek. Olaszországban szintén többféle – különböző székhelyű – nyelvművelési tevékenységet végző intézmény kezében van a helyesírás-szabályozás, pl. Accademia della Crusca (Firenze), Società di Linguistica Italiana (Róma), Treccani Intézet. Ezeken kívül különböző egyetemekhez köthető társaságok is foglalkoznak helyesírási kérdésekkel, például a mintegy 45 egyetemet tagjai közé soroló Olasz Italianisták Szövetsége.

A dán és németalföldi nyelvterületeken törvények jelölik ki a helyesírás szabályozásáért felelős testületeket: Dániában az 1997-es törvény következtében a helyesírást szabályozó testület a Dán Nyelvi Tanács, Hollandiában a 2005-ös törvény szerint az illetékes szerv a Németalföldi Nyelvunió Miniszteri Bizottsága.

Más országokban nem akadémiák, kutatóközpontok kezében volt a helyesírás szabályozása, hanem egyes tekintélyes kiadók foglalkoztak a kérdéssel. Sokáig ez volt a helyzet például a német nyelvterületeken, ahol a Konrad Duden által alapított Duden Kiadó kiváltsága volt a helyesírás-szabályozás; az általa lefektetett irányelveket a német szövetségi kormány 1955-ben kötelezővé tette. Németország újraegyesülése után a Németi Nyelvi Intézet (Mannheim) lett a legfőbb helyesírást alakító szervezet. 1996-ban az állam megvonta a Duden Kiadótól a helyesírás szabályozásának kizárólagos jogát, és azt újra állami feladatnak nyilvánította. Jelenleg a Német Helyesírási Tanács látja el a teendőket.

Szemben az eddigiekkel, angol nyelvterületeken viszont továbbra sincs központi szabályozó testület, így irányadónak tekintett, egységes helyesírási szabályzat sem áll rendelkezésre. A helyesírási egységesség hiánya ellenére a szavak nagy részének van egy elfogadott írásmódja. A nevesebb, tekintélyesebb szótárak által használt írásmód tekinthető hivatkozási alapnak. Mindemellett a különböző kiadóknak is megvannak a maguk helyesírási irányelvei: ezek az elvek az ingadozó írásmódú alakok közül választják ki az általuk normaértékűnek tekintett alakot, és az adott intézmény által megjelentetett kiadványok számára az adott formát írják elő.

Összehasonlítva tehát egyéb nemzetekével, a mi szabályalkotásunk centralizáltnak mondható, de nem állami kézben van, nem törvényi szabályozás.

(Forrás: Balázs Géza – Dede Éva [szerk.] 2009. Európai helyesírások: Az európai helyesírások múltja, jelene és jövője. Budapest: Inter Kht. – PRAE.HU.)