Több visszajelzést kaptunk – legutoljára az egyik Facebook-poszt kapcsán –, hogy a Külön vagy egybe? eszköz magyarázatai túlzottan szakszerűek, a nyelvészeti háttérrel nem rendelkezők számára kevéssé érthetők. Ahogy felhasználónk írja: „köznyelvibb, érthető magyarázatokra lenne szükség”.

A kérés jogos, régóta tisztában vagyunk a problémával, és hosszú távú terveink közé tartozik a magyarázatok átfogalmazása, közérthetőbbé tétele. Addig is, amíg ez nem történt meg, a blogban igyekszünk segítséget nyújtani azzal, hogy az akadémiai helyesírási szabályzat által használt fogalmakat, szakkifejezéseket elmagyarázzuk.

Felhasználónk, aki az említett Facebook-bejegyzésre reagálta a fentieket, az alábbi két – a Külön-egybe eszköz által adott – magyarázatot emelte ki:

„A minőségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól, különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó.”
Illetve:
„A jelöletlen tárgyas alárendelői összetételt mindig egybeírjuk.”

Ahhoz, hogy ezeket a magyarázatokat megértsük, kezdjük egészen az elejétől. Mi az az összetétel? Mi az a szószerkezet? Ahhoz ugyanis, hogy a külön- és egybeírás szabályait alkalmazni tudjuk, tudnunk kell a kettő közti különbséget. Mivel a magyar helyesírás külön- és egybeírással foglalkozó szabálypontjai megértéséhez elkerülhetetlen, hogy tisztában legyünk bizonyos grammatikai alapfogalmakkal, írásunkban megkíséreljük azokat közérthetően elmagyarázni.

Szavak közötti viszonyok

A szövegben egymás után következő szavak alapvető formája a különírás. A mondatban a szavak között különféle viszonyok lehetnek. Ez a viszony egyrészt lehet nyelvtani jellegű. (Nem nyelvtani jellegű viszony is lehet, erre azonban itt most nem térünk ki.)

A nyelvtani viszony szintén többféle lehet: van, amikor ún. alaktani szabályok alapján kapcsolódnak össze szóalakok (pl. az igekötős igék [menj el], névutós szerkezetek [fa alatt], tehát egy fő szófajú szó és egy nem fő szófajú szó kapcsolata), máskor viszont a szóalakok között ún. mondattani viszony van. Ez utóbbi esetet nevezzük szószerkezeteknek, és a továbbiakban ezzel foglalkozunk.

A mondattani viszony – nagyon leegyszerűsítve – arra utal, hogy egy szó milyen szerepet tölt be a mondatban (alany, állítmány, tárgy stb.), és a szavak hogyan viszonyulnak egymáshoz egy mondaton belül.

Néhány példa szószerkezetekre: Anna olvas, könyvet olvas, lassan olvas, négy alma, szép kislány, okos és ügyes. Az utolsó példa kivételével ezek mind ún. alárendelő szószerkezetek. (Az okos és ügyes esetén mellérendelő szószerkezetről beszélünk, azokkal azonban ebben a blogbejegyzésben nem foglalkozunk.)

Az alárendelő szószerkezet legalább két szóból álló egység, ahol az azt alkotó szavak között mondattani viszony van, és a szavak mondattani szerepe eltér. Például az Anna olvas szószerkezetben a cselekvést végző személy (Anna) és a cselekvés (olvasás) fejeződik ki; itt tehát adott egy alany és egy állítmány.

A könyvet olvas szószerkezetben a cselekvésen (olvasás) kívül kifejeződik a tárgy is (könyv); a szép kislány szószerkezetben egy tulajdonság (szép) és annak hordozója (kislány) fejeződik ki stb.

Az alárendelő szóösszetételek olyan szóösszetételek, amelyek alárendelő szószerkezetekké alakíthatók. Pl.:

• falvédő < falat véd
• favágó < fát vág
• városlakó < városban lakó.

A következő posztunkban részletesen, példákkal illusztrálva bemutatjuk, hogy milyen típusú alárendelő összetételek léteznek.